Elhunyt Szabó Gyula

Életének 84. évében hosszú betegség után pénteken elhunyt Szabó Gyula Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze. A színművészt, aki évek óta betegeskedett, otthonában érte a halál. Temetéséről később intézkednek.

Jól állt neki Tiborc szerepe, a Kazimir Károly rendezte, Illyés Gyula által átigazított Bánk Bánban, ami ellen amúgy berzenkedett, hagyományosabb előadásra vágyott volna, mint amilyen volt az alaposan modernizált klasszikusból készített produkció. A szerep pedig így is érte kiáltott. Szemrehányó tekintettel, végtelen elkeseredettséggel, de soha nem elgyengülve, erőteljes határozottsággal mondta és mondta a panaszokat. Nem meghunyászkodó kérvényező volt, hanem forradalmi követelő, az alulról jöttek igazságának képviselője. Akinek egyenes a beszéde, határozott és nyílt a tekintete, bármennyire is bármikor eltiporhatnák, nem tűr ellentmondást, mert tudja, hogy az igazság oldalán áll.

Maga is alulról érkezett a szakmába. Kunszentmártoni születésűként, amatőr színjátszóként edzette tehetségét. Tulajdonképpen nem is akart a Színház- és Filmművészeti Főiskolára felvételizni, csak két társát kísérte el. De, ha már ott volt, ő is szerencsét próbált. Nem csoda, hogy fölvették. Áradt belőle a természetesség, dőlt belőle az ízes beszéd, és érződött rajta a föld szaga. Akkoriban ez fontos volt. Szükség volt a nép egyszerű gyermekét megtestesítő fiatalokra, akikkel feltörekvő, igazságosztó, pozitív hősöket lehet játszatni. Szabó magától értetődő módon került be ebbe a szerepkörbe. Szerencsés egybeesés volt alkata és az akkori elvárások között.

Egyik legismertebb - máig agyonismételve látható -, általa teremtett alak, Buga Jakab, A Tenkes kapitánya című monstre tévésorozatban, melyben vidéket járó kurucként menti az ártatlanokat, üldözi a fránya labancokat, elszánt tekintettel, szebb jövőbe vetett hittel küzd az elnyomó ellen. Az ő érdeme is, hogy nem lett papírmasé figura ebből a szerepből. És ugyanúgy az ő érdeme, hogy Colombo hadnagy nyomozásai olyan sikeresek a hazai képernyőkön is. Peter Falk szintén alulról jövő, kopott ballonkabátos, a gazdag befutottaknál nyomozó, fifikás hekusának remek hangot kölcsönzött. Érzékelteti a morfondírozásait, a töprengő hezitálásait, buldog természetét, amit sármmal, humorral teli iróniával tesz szimpatikussá, miközben rendet vág a fehér galléros bűnözők között. Az sem véletlen, hogy a magyar népmesék is hihetetlen hitelességgel elevenedtek meg senkiével össze nem téveszthető, igencsak markáns hangján.

Pályája elején szerződtették volna a Nemzetibe. De megbeszélte, hogy ne tegyék, nem érezte magát ehhez még elég felkészültnek. Játszott a Petőfi, a Jókai, a Thália, az Arizona, a Művész Színházban, ez nem azt jelenti, hogy ennyiszer váltott társulatot, gyakran keresztelték át a teátrumot. 1996-tól a székesfehérvári Vörösmarty Színházhoz kötődik. Azon a napon is ott állt a nézők elé, amikor a Nemzet Színészévé választották, és természetesen nagy odaadással, szeretettel ünnepelték.

Amikor agyvérzés, majd nem egészen egy évvel azután agyhártyagyulladás támadta meg a szervezetét, egy ország drukkolt érte. Szerencsére sikerrel. Nyolcvanhárom éves születésnapján egészen biztató hírek jöttek stabilizálódott állapotáról. Most viszont végleg itt hagyott bennünket. Manapság pedig igen nagy szükség lenne rá, hogy képviselje az alulról jötteket, küzdjön a már gyakran csak délibábként feltűnő igazságért.