Előfizetés

Többmilliárdos vagyonelkobzás sikkasztás miatt

Műtrágya-nagykereskedőket ítélt 8 év, illetve 7 év börtönbüntetésre és személyenként mintegy 3,4 milliárd forint vagyonelkobzásra a Debreceni Törvényszék Balláné Szentpáli Edit vezette tanácsa pénteken - közölte a törvényszék sajtótitkára.

Veszprémyné Szajkó Márta elmondta: a vád szerint a műtrágya-nagykereskedelemmel foglalkozó K. Kft. 2008-ban külföldről több ezer tonna műtrágyát vásárolt, amelyet raktározott. A céggel három bank kötött rövid lejáratú hitelszerződést, s a kft. a műtrágya tulajdonjogát a törlesztés teljesítéséig átengedte a pénzintézeteknek.

A cég azonban nem fizetett, a műtrágya pedig eltűnt. A vád szerint a kft. mintegy nyolcezer tonna áruval nem tud elszámolni, s összesen több mint hatmilliárd forint kár érte a három pénzintézetet.

A Debreceni Törvényszék a kft. két vezetőjét folytatólagosan, társtettesként elkövetett kétrendbeli sikkasztás bűntettében, továbbá egyrendbeli, társtettesként elkövetett csalás bűntettében találta bűnösnek. Az elsőrendű vádlottat közokirat- és magánokirat-hamisítás bűntettében és magánokirat-hamisítás vétségében, a másodrendű vádlottat magánokirat-hamisítás miatt is elítélték.

A törvényszék elrendelte mindkét férfi előzetes letartóztatását. Az ügy további tíz vádlottja pénzbüntetést, megrovást, illetve egy év időtartamra próbára bocsátást kapott.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész és több vádlott védője három nap gondolkodási időt kért. Az elsőrendű vádlott védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan pedig a büntetés enyhítésért jelentett be fellebbezést - ismertette a törvényszék sajtótitkára.

Ismét járható a Gyáli út befelé vezető szakasza

Ismét járható Budapesten a Gyáli út belvárosba vezető szakasza, amelyet péntek délután egy baleset miatt le kellett zárni - közölte Csillag Melinda, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese.

A katasztrófavédelem korábbi tájékoztatása szerint péntek délután a Gyáli út és az Ecseri út találkozásának közelében egy személyautó villanyoszlopnak ütközött. Az autóban csak a sofőr utazott, akit könnyebb sérülésekkel a mentők kórházba vittek.
A műszaki mentés és a helyszínelés idején a Gyáli út befelé vezető szakasza teljes szélességében le volt zárva.

Baleset a Gyáli úton - Teljes útzár

Teljes szélességében lezárták Budapesten a Gyáli út belvárosba vezető szakaszát péntek délután, mert a Gyáli út és az Ecseri út találkozásának közelében egy személyautó villanyoszlopnak ütközött - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A tájékoztatás szerint az autóban csak a sofőr utazott, akit könnyebb sérülésekkel a mentők kórházba vittek. A járműből az úttestre folyt az üzemanyag, a villanyoszlop pedig az úttest fölé lóg.
A műszaki mentés és a helyszínelés idejére a Gyáli út befelé vezető szakaszát teljes szélességében lezárták.