szavazás;átjelentkezés;

2014-04-06 17:11:00

Másfél órás sorban állás is van az átjelentkezők miatt

Sok fővárosi szavazókörben hosszú sorokról kapott jelzést a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnap délután - közölte Pálffy Ilona elnök.

 Az irodavezető tájékoztatása szerint az átjelentkezők magas száma miatt alakultak ki sorok, illetve növekedett meg a várakozási idő. Pálffy Ilona az MTI-nek elmondta, hosszabb sorokról tudnak a VI. és VII. és XVIII. kerületben, valamint a XI. kerületi Bocskai úton, a XXII. kerületi Lajta utcában és a X. kerületi 35-ös szavazókörben. Hozzátette: van ahonnan fél óránál rövidebb és van ahonnan másfél órás sorban állásról számoltak be.

Elmondta, a törvény lehetővé teszi, hogy a szavazatszámláló bizottságokat és a névjegyzékeket (abc sorrend alapján) több részre bontsák, és több helyen éltek is ezzel, így például a XIII. kerületben ötfelé osztották mind a testületet, mind pedig a bizottságot. 

Közölte, megkereste a Fővárosi Választási Iroda vezetőjét és kérte, hogy ahol szükséges, bontsák tovább a névjegyzékeket, hogy este 7 óráig mindenhol be tudják fejezni a szavazást. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ebéd, valamint este 7 óra előtt szoktak hosszabb sorok kialakulni a szavazóhelyiségek előtt.

Tájékoztatása szerint a legtöbb választópolgár a XI. kerületbe jelentkezett át, így az átjelentkezéssel szavazók számára kijelölt szavazókörben - minden választókerületben egyet jelöltek ki erre - összesen 5700-an szerepelnek a névjegyzékben. Kitért egy konkrét esetre is, ahol a bírósági határozat alapján kellett valakit felvenni a névjegyzékbe. Elmondta, mivel a névjegyzéket már korábban kinyomtatták, ezért úgy döntöttek, hogy a névjegyzékhez csatolják a bírósági végzést, hogy a választópolgár számára biztosítani tudják a szavazást.

Az NVB egy nemrég kiadott iránymutatása szerint az este 7 órakor sorban álló választópolgárok még szavazhatnak, a később érkezők azonban nem állhatnak be a sorba. Ezt a gyakorlatban úgy oldják meg a választási szervek munkatársai, hogy egy munkatársuk este 7 órakor beáll a sor végére, lezárva ezzel a további sorbaállási lehetőséget.