Választás - 2014;Mesterházy Attila;Tóbiás József;kormányváltó szövetség;

2014-04-06 18:28:00

Mesterházy: Még nem késő, hogy elindulj szavazni!

Rohan az idő, de még nem késő, hogy elindulj szavazni! - hívja fel a figyelmet Mesterházy Attila. A verseny még nem lefutott, a kormányváltás a következő három órában dől el - hangoztatták az ellenzéki összefogás politikusai vasárnap délután Budapesten sajtótájékoztatón. Tóbiás József, az MSZP országgyűlési képviselője és Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke azt kérte: mindenki, aki nem tette meg, menjen el, és vegyen részt az országgyűlési választáson.

Aki kormányváltást akar, aki saját kezébe akarja venni a sorsát, és egy másik Magyarországon akar élni, annak szavaznia kell, és a Kormányváltó erők 17-es számú listáját és jelöltjeit kell támogatnia! Minden szavazat számít, gyerünk, húzzunk bele! - hívta fel a figyelmet közleményében Mesterházy Attila, a  kormányváltók miniszterelnök-jelöltje.

Tóbiás József az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint az egyes szavazókörök előtt kígyózó sorok arról árulkodnak, hogy a kormányzat láthatóan nem készült fel megfelelően ekkora létszámú átjelentkező szavazó fogadására. Nagyobb helyiségekkel, több szavazófülkével, nagyobb bizottságokkal ezek a problémák megelőzhetők lettek volna.

Az MSZP arra kér mindenkit, akik most sorban állnak, legyenek kitartóak, ne veszítsék el a türelmüket. Azokat is biztatják, akik még nem mentek el szavazni: éljenek alkotmányos jogukkal, és voksukkal segítsék a kormányváltást!

Minden kormányváltást kívánó magyar polgárnak tudnia kell: a mostani türelem Magyarország következő közös négy évét határozza meg! - hangsúlyozta a szocialista politikus. 

Szigetvári Viktor szerint jó esély van a kormányváltásra. Azt kérte a választóktól, hogy ne vesztegessék el a szavazatukat nem létező pártokra, vagy létező pártokra, amelyek nem a kormányváltást hozzák el. "A 18 lista között egy olyan lista van, a 17-es lista, ami a kormányváltás listája, minden más Orbán Viktor miniszterelnökségét segíti elő" - hangsúlyozta.

Ismertetése szerint "a kormányváltó erők" közös demokráciavonalára eddig 190 bejelentés érkezett, a legtöbb probléma a szavazás titkosságát érinti, például nincs függöny a fülkén, nem adnak borítékot.

Szigetvári Viktor beszélt arról is, hogy számos, ennél komolyabb bejelentést kaptak: Szigetszentmiklós környékén szavazatvásárlásra gyanakodnak, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből olyan jelzéseket, hogy egyébként írástudó emberek segítséget kérnek a szavazólap kitöltéséhez, hogy a Fideszre szavazzanak, az okból, mert fenyegetve érzik magukat, hogy nem kapnak közmunkát.

Kérdésre válaszolva elmondta, a választás egészét befolyásoló jogsértésről nem, csak eseti jogsértésekről tudnak. A politikus közölte, elkezdték a közös mozgósítást, az utcákon - kevés kivételtől eltekintve - csak "a kormányváltó erők" tízezernél is több aktivistája van jelen.

Juhász Péter, az Együtt 2014 párt alapító-társelnöke az Együtt-PM választási eredményt váró rendezvényén úgy nyilatkozott: elég alacsonynak tűnik a választási részvétel, de az adatokat torzíthatja, hogy sok szavazókörnél sorok alakultak ki. A politikus hozzátette, most nem mutatnak túl jó képet a részvételi adatok, de bízik benne, hogy ez még változik, mert a rengeteg átjelentkezés miatt sorok alakultak ki sok szavazókör előtt.

Megjegyezte: mozgósító ereje lett volna, ha az emberekhez eljutottak volna Fidesznek azok az ügyei, amelyek nem jutottak el, "gondolok itt arra, hogy Rogán Antal a vagyonnyilatkozatában több száz millió forint értékű ingatlant hamisan vagy egyáltalán nem tüntetett fel".