A zúgolódás érthető. Mindössze néhány hónapja rendelkezett úgy az előző kabinet, hogy főként a falusi levegőtisztaság védelmében, kemény adóval sújtja a 3,5 tonnánál nagyobb kamionokat. Ezt a terhet készül eltörölni a tárca új gazdája, sokak szerint hivatásával ellentétben, arra hivatkozva, hogy mindenfajta adókivetés az érintettek "büntetése".
Sokan osztják ezt a véleményt, mások nem. Azok a "zöldek", akiket a válság után finoman távol tartottak az új kormánytól, azzal vigasztalódnak, "jövünk mi még vissza".
Éppen az új miniszter asszony ellenében, akinek látványos politikai visszatérése Francois Hollande elnök súlyos veresége után, a közélet egyik szenzációja volt.
Részint magánéleti okokból, mert a négy gyermekes élettárs szétválása még a 2012.-es kormányváltás előtt kisebb meglepetést keltett, részint politikai szempontból.
A megfigyelők úgy értékelték, hogy Ségolene Royal miniszteri kinevezése Manuel Valls miniszterelnök és Laurent Fabius külügyminiszter után, rangban a kormány harmadik tagjaként, annak az asszonynak példátlan rehabilitálása, aki évek óta még képviselői mandátumot sem
kapott, minden választott megbízatás nélkül csupán Poitou-Charente körzet elnöke volt. A szocialista kabinettel nem túlságosan rokonszenvező L'Express a hosszabb mellőzést annak tulajdonítja, hogy Royal asszonynak mandátuma éveken át egy sem volt ugyan, "ellensége" viszont több. A nehézsúlyúak között említette a másik hölgyet, Martin Aubryt, aki sokáig volt a Szocialista Párt első titkára.
Az őt megválasztó kongresszuson éppen Ségolene Royalt győzte le, amiért Royal "csalással" vádolta őt. Az állítólagos másik ellenség, Laurent Fabius, a diplomácia vezetője, és a L'Express azon ironizál, hogy az új kabinet alig lépett hivatalba, két kulcsminisztere máris farkasszemet néz egymással.
A Le Figaro viszonylag árnyaltabb képet igyekszik ábrázolni a "győztes" miniszter asszonyról. Azt írta, hogy "hamvaiból éledt újjá", nem is első ízben, és nem is akármilyen vereség után, hiszen 2007.-ben az államfőválasztást bukta el Nicolas Sarkozyvel szemben, újabb öt esztendő múltán pedig saját pártja ismét Sarkozy ellenében nem őt indította újból, hanem Hollande-ot, a hozzá hűtlenné vált élettársát.
Önmagát Royal a Le Point-nak úgy jellemezte, hogy "sorozatosan csapásokat mértek rám, elárultak, szenvedtem, de magabiztos vagyok". Büszke, kimérten száraz, távolságtartó, és most, kormánytaggá választása után az Ipsos közvélemény kutató úgy mérte föl, hogy a megkérdezettek 51 százaléka szerint "jobb lett volna az országnak, ha kívül marad a hatalmon".
Ezt a véleményt ő maga természetesen nem osztja, hiszen tíz esztendős megaláztatás után soha nem adta föl. Olyan szívós, hogy amikor tudomására jutott Hollande élettársi hűtlensége, nem várta meg, amíg a párja teremt tiszta helyzetet, maga tessékelte ki őt az addigi közös otthonból.
"Nálam jobban nem tudja senki - vallotta "Talpon maradt asszony" című könyvében -, hogy milyen súlyos dönteni. Néha úgy érzem, meghalok, igen, bensőmben pusztulok el". Egyszer történt meg, hogy a televízió nyilvánossága előtt sírva fakadt.
Kilenc hónappal a Sarkozytől elszenvedett elnökválasztási vereség után a Szocialista Párt vezetősége arról szavazott, ha úgy adódik, legközelebb ki mögé állna. Mindössze 6,95 százaléknyi voksot kapott, fél százalék híján hetet sem.
A negyedik helyen, éppen megelőzte Manuel Vallsot, mostani főnökét. Royal későbbi vetélytársának, Valérie Trierweilnek a kezét látta ebben, és valami igaza lehetett, hiszen 2012-ben, Hollande államfői beiktatására sem ő, és négy gyermekük közül egyik sem kapott meghívót az Élysée-palotába.
Trierweiler később volt olyan ocsmány is, hogy amikor Royalt az egyik időközi választáson disszidens szocialista ellenfele legyőzte, az éppen elnöki "kegyelt" a politikai vetélytársat köszöntötte táviratban. Mindenki undorodott, de a fáma szerint az államfői palotából akkor már kifelé állt a Paris Match újságírónőjének a szekere rúdja, a lapok az új bájos színésznőről pletykáltak.
Ségolene erről értesülvén Hollande-ot idézte: "Semmi sincs előre megírva". Elégtétellel mondhatja, igaza volt. Mindezt jobboldali hírlap említette. A Le Monde viszont az utóbbi hónapokban már kétségtelenül igencsak szarkasztikusan kommentálta a szocialista kormányzat ügyeit, olyan "gonoszan" azonban soha, mint most, Ségolene Royal kinevezése után. "Hollande minisztere? . kérdezte gúnyosan Thomas Wieder. - Ne kacagjunk? Egy elnök, aki volt élettársát szólítja! Volt élettársát, aki maga is államfő akart lenni!
Egy kettős, aki néhány hónapja a magánéletében még huzakodott egymással! Komédia ez, vagy történelem? Netán a kettő keveréke?" És Thomas Wieder fölidézi a valamivel távolabbi múlt üzenetét. A huszonkét évvel korábbit, amikor Mitterrand akkori kabinetjébe Royalt nevezte ki környezetvédelmi miniszterként. Hollande abban az időben ugyancsak tárcát remélt, Mitterrand azonban úgy döntött a páros két tagja ugyanabban a kormányban csak nem lehet együtt.
