Pécs;Gandhi Gimnázium;roma diákok;

2014-04-09 16:24:00

Húsz éves az egyetlen roma-gimi

Húsz éves jubileumát ünnepli a pécsi Gandhi gimnázium, az egyetlen roma nemzetiségi középiskola Magyarországon. Az intézményben jelenleg csaknem 200 diák tanul. 

Az iskolában a képességfejlesztésre és a személyiségfejlesztésre helyezik a hangsúlyt, a tanulókat felkészítik a továbbtanulásra és a munka világában való helytállásra.  Malay Misra, India magyarországi nagykövete a jubileumi ünnepségen arról beszélt, hogy az 1994 óta a gimnáziumban végző nyolcszáz diák képzett, konstruktív, hasznos tagja lett a társadalomnak. Úgy fogalmazott, az intézmény eddigi működése során mindvégig utat mutatott a magyarországi romáknak.

Az intézmény fennállásának húszéves jubileumát egész napos programsorozattal ünnepli. Többek között rendhagyó osztályfőnöki órán tartottak előadást azok a tanulók, akiknek életútja példaként szolgálhat a jelenlegi diákok számára. Felavatták az indiai szobát is az iskolában, ez hangulatában, berendezésében utal a cigányság eredetére, kötődésére, és a gimnázium névadójának, Mahatma Gandhinak is emléket állít. A 20. évfordulót a Gandhi Gimnázium húszórás meseolvasással teszi még emlékezetesebbé, este tíz órától másnap este hat óráig az iskola közösségi terében gandhis diákok, szülők, tanárok, cigány mesemondók is szerepet kapnak.