Szabadság tér;emlékmű;kordon;tüntetők;

2014-04-09 19:39:00

"Nem akarjuk ezt az átkozott ocsmány szobrot" - Ismét kordonbontás

Villámcsődület keretében újra lebontották demonstrálók szerdán azt a kordont, amely a budapesti Szabadság téri, a német megszállás áldozatainak tiszteletére állítandó emlékmű helyét keríti el.

A helyszínen Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke és Horváth Csaba, az MSZP fővárosi vezetője azt hangsúlyozta, hogy nem engedik fölépíteni az emlékművet, amely szerintük az újnácik gyülekezőhelyévé tenné a Szabadság teret. A tüntetők többször a "nem hagyjuk" jelszót skandálták. 

Niedermüller Péter beszédében azt mondta: nem akarják ezt az "átkozott ocsmány" szobrot, mert hazugságon alapszik és hazugságot közvetít. Azt hazudja, hogy a holokauszt mások bűne, a németeké, a fasisztáké, letagadja, hogy mindannyiunk, a magyar társadalom szégyene - tette hozzá. A DK-s politikus úgy vélekedett, hogy Orbán Viktor és a kormány csúsztat, hazudik, ezért alkalmatlan az ország vezetésére.   A szocialista Horváth Csaba beszédében kifejtette, a miniszterelnök hadat üzent az igazságnak és a történelemnek, mert az emlékmű "a félelemkeltés emlékműve".  

Felidézte, hogy miközben Németország képes volt szembenézni a második világháború alatt elkövetett bűnökkel, a magyar kormány ezt nem hajlandó megtenni a magyar nemzet nevében. Végül hangsúlyozta, hogy ezt a szobrot akkor is "el fogják egyszer takarítani", ha felállítják.  A szónokok felidézték Orbán Viktornak azt a februárban a Mazsihisz vezetőihez intézett levelét is, amelyben azt ígéri, hogy a húsvét után kezd újra párbeszédet az ellenzőkkel az emlékmű felállításáról.

A Tolerancia Facebook Csoport által meghirdetett rendezvényen, amelyen háromszázan vettek részt - a keddi, hasonló megmozdulással ellentétben - nem csupán a kordon elemeit fedő fóliát távolították el a tüntetők, hanem szerszámokkal szétszedték a kordont tartó alumíniumszerkezetet is. A keddi demonstráción is lebontották a kerítés nagy részét a tüntetők, a kordont azonban később az építők újra felállították. A demonstráción sokan sárga csillaggal, illetve áthúzott horogkeresztet ábrázoló jelvénnyel a mellükön jelentek meg. A kifeszített molinókon többi között olyan jelszavak voltak olvashatóak, mint "történelemhamisítás: szellemi kútmérgezés","Orbán, a nagyszüleid mit szólnának ehhez a szoborhoz???". A demonstráción a DK, az MSZP és a Liberálisok zászlóit lehetett látni.

A demonstráción megjelent Suchman Tamás, a Horn-kormány minisztere, Szanyi Tibor szocialista politikus és Mécs Imre volt SZDSZ-es, majd szocialista képviselő.  A helyszínen tartózkodó rendőrök nem léptek közbe.