stadion;

2014-04-10 08:11:00

Stadionok fényárban

A napokban bejárta a világhálót az új nagyerdei stadion díszkivilágításáról készült fotógaléria. A látvány impozáns. A jelek szerint semmi akadálya annak, hogy május 1-re megnyissa kapuit a kiemelt állami beruházásként, 12 milliárd forintból épült stadion.

De a fényár ne kápráztasson el senkit. Épp a napokban jött a kellemetlen hír: senki nem jelentkezett a stadion működtetésére még márciusban kiírt pályázatra. Szégyenszemre másodszor is meg kellett hirdetni a tendert, de könnyen meglehet, úgy nyitják meg a pazar sportlétesítményt, hogy nem lesz gazdája. Pedig hetekkel ezelőtt e sorok íróját még magabiztosan tájékoztatták az üzemeltetés magasztos terveiről. Elmondták, hogy az ország legmodernebb stadionja eleve multifunkcionális lesz, sporteseményeken kívül koncerteket és színielőadásokat is rendeznek majd. Sőt, ide futnak be a hagyományos debreceni virágkarnevál feldíszített szekerei is.

De azért a stadion elsősorban futballmérkőzések rendezésére épült, alapvetően a bevételt is a focitól várják. A hogyan azonban egyelőre elriasztani látszik az üzemeltetőket. Aki ugyanis a saját pénzét teszi bele az üzletbe, az pontosan tudja, hogy Európában ugyan a futballpiac évi 12 milliárd eurós tétel, de ezt a pénzt tőlünk (futballban) orbitális távolságra eső országok, illetve klubok keresik. A piac igen koncentrált: a bevétel 70 százalékát az európai klubok alig 10 százaléka generálja. S az 50 millió euró fölötti bevételt produkáló klubok 80 százaléka az öt európai topliga (angol, francia, német, olasz, spanyol) valamelyikében játszik.

Nem véletlen tehát, hogy Debrecenben is - ahogy más stadionépítő fellegvárakban - igyekeztek megtervezni a rentabilitás "másik lábát". A hajdúsági városban - ahol 100 és 200 millió közötti összegre teszik a stadion éves működési költségét - legalább 16 elemből tevődik össze a multifunkció, amelytől nyereséget, de legalább is nullszaldót reméltek. A nyár közepén elkészülő új Fradi stadionban eleve német üzemeltetőre bíznák a működtetést, mert rutinja van az üzletben. Egyedül Felcsúton nem aggodalmaskodnak, miből tartják fenn az új létesítményt. Orbán megálmodta, ő majd kitalálja, mitől lesz nyereséges a falu büszkesége.