Emmi;diplomata;nyelvtanulás;NGM;

2014-04-10 10:48:00

Tízezrek mentenék a diplomájukat

Kétszeres a túljelentkezés a diplomamentő programra, ezért április 14-ig meghosszabbították az előzetes igényfelmérés időszakát - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Világgazdasággal. A lapnak küldött válaszok szerint április 7-ig  20130-an regisztráltak a diplomamentő programra, a jelentkezők 72,4 százaléka az angol, 24,5 százaléka a német, 2,1 százaléka a francia nyelvet választotta. Az igényfelmérés keretében megjelölhető összes többi nyelv együttes részaránya nem éri el az 1 százalékot. A képző intézmények pályázatainak szakmai elbírálása még folyamatban van. A március 10-i határidőig mintegy 160 képző intézmény pályázata érkezett be.

A kormányzat 3 milliárd forintot szán a diplomamentésre, a tervek szerint 10 ezer fő nyelvtanulását támogatják majd. A maximálisan adható támogatás fejenként 300 ezer forint lesz. A programra azok jelentkezhetnek, akik államvizsgájukat a magyarországi felsőoktatásban sikeresen teljesítették, a nyelvvizsga hiánya miatt azonban nem vehették át diplomájukat. Nem állhatnak hallgatói jogviszonyban, rendelkezniük kell alapfokú nyelvismerettel (ezt nyelvi szintfelmérőn kell igazolni), és vállalniuk kell az államilag elismert nyelvvizsga megszerzését. Előnyben részesítik a regisztrált álláskeresőket, és azokat, akiknek lakhelyén az országos átlag felett van a munkanélküliségi ráta. A korábbi tervekkel ellentétben a 35 éven felüliek is részt vehetnek a programban.

Az Emmi adatai szerint 2006 óta mintegy 50 ezer felsőoktatási képzés (az alapképzésben 42 ezer) zárult nyelvvizsga nélkül. A képzési területek közül a gazdaságtudományin bukott el a legtöbb diploma (13231) a nyelvvizsga hiánya miatt, utána a társadalomtudományi (6641), a pedagógusi (5387), a műszaki (5169) és a bölcsészettudományi (5077) következnek. Az intézményeket tekintve a legtöbb diploma a Debreceni Egyetemen (4052), a Szent István Egyetemen (3579) és a Nyugat-magyarországi Egyetemen (3222) vérzett el.