A riói olimpián is a dobogó a cél

Publikálás dátuma
2014.04.11. 07:57
Lőrincz Tamásnak és Bácsi Péternek nem ez az első Eb-aranya FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
A finnországi Vantaaban lezajlott birkózó Európa-bajnokságon, két magyar is felállhatott a dobogó legfelső fokára: az olimpiai ezüstérmes és immáron háromszoros kontinensbajnok Lőrincz Tamás, valamint a második Eb aranyérmét begyűjtő Bácsi Péter. Az aranyfiúk nyilatkoztak a Népszavának. Elmondták a finnországi tornáról szerzett tapasztalataikat, valamint említést tettek arról is, hogy még két aranyérem hiányzik a repertoárjukból. 

- Nem az első aranyérmüket szerzik Európa-bajnokságon. Bácsi Péter 2008-ban tudott diadalmaskodni, Lőrincz Tamás pedig 2006 és 2013 után most ismét a dobogó tetejéről ünnepelhetett. Más volt ez a siker, mint az eddigiek?

- Bácsi Péter: Nem lehet összehasonlítani a kontinenssikereket. Ez egy nagyon jól megrendezett Európa-bajnokság volt, rengeteg élménnyel érkeztem haza. A különbség talán annyi volt, hogy a 2008-as Eb volt az első, amin részt vettem. Tamperebe úgy érkeztem meg, hogy voltak reményeim, álmaim, és végül a legnagyobb álmom valósult meg. Vantaaba egyértelműen éremszerzési szándékkal jöttem, úgyhogy itt már egy sokkal határozottabb célom volt, és sikerült is elérnem.

- Lőrincz Tamás: Az első sikeremnél, 2006-ban Moszkvában még csak 19 éves voltam. Napokig fel sem fogtam, hogy Európa-bajnok lettem. A tavalyi tornára Grúziába már én is úgy érkeztem, hogy győzni szeretnék. A mostani finnországi viadal pedig azért volt más, mert egy új súlycsoportban, 71 kilógrammban indultam, az eddigi 66 kg helyett. Nem fáradtan érkeztem erre a versenyre, hiszen nem fogytam 6-7 kilót, mint az előző években, úgyhogy sokkal nagyobb erővel, sokkal nagyobb kedvvel tudtam nekivágni, mint a tavalyi kontinenstornának, és úgy érzem ez látszott is a teljesítményemen. Jó formában voltunk mindketten, nem kifacsarva léptünk a szőnyegre, nem viselt meg a fogyasztás, és ezért sikerült megnyernünk mindkettőnknek az Eb-t.

- Annyi szó esett már a súlycsökkentéről, és úgy tudom önökről, hogy nagy fogyasztó hírében állnak. Tényleg nagyon megviseli a szervezetet a drasztikus fogyás?

- B. P.: A drasztikus fogyasztás a verseny előtti utolsó hétre esik, az rendkívül kemény és megerőltető. Az én súlyom 84 kilogramm, és nem rendelkezem túl magas testzsír százalékkal, tehát nem a zsírt adom le, ami különösen megterheli a szervezetet. Tominál ez még durvább, hiszen neki kisebb súlyból kell ugyanennyit leadnia. Az a probléma, ha feljebb akarok lépni egy súlycsoportot, akkor bele kell erősödnöm abba, az én esetemben, ha olimpiai súlycsoportról beszélünk ez 85 kg. Az idő pedig szűkös, nem olyan egyszerű egy súlycsoportot ugrani.

-L. T.: Valóban, sem felfelé nem könnyű váltani, sem lefelé. Főleg az én koromban, 28 évesen. A fiatalabbak akár egy hétvége alatt leadnak néhány kilót. A mi esetünkben már sokkal nagyobb a sérülésveszély, és úgy gondolom, egyikünk pályafutásába sem fér már bele egy hosszabb kihagyás. Ezért úgy kell összerakni egy jó versenyszezont, hogy minél kevesebbszer legyen benne nagymértékű súlyveszteség.

- Egyiküknek sincs még világbajnoki érme, pedig a sportág legjobbjai Európában vannak. Mi ennek az oka?

- B. P.: Ezen azóta gondolkozom mióta az első kontinensviadalt megnyertem. A vb-ken valahogy nem jött ki a lépés. Nem mondhatom még azt sem, hogy rosszabb formában léptem volna szőnyegre a világbajnokságokon. Talán túl közel van egymáshoz a két verseny, nem tudjuk magunkat kipihenni.

- L. T. : Háromszor voltam ötödik az egymást követő világbajnokságokon, ez nekem is nagy szívfájdalmam. Erre én is csak azt tudom mondani, hogy az egész évet végig versenyezve, végig fogyasztva úgy érkeztem egy-egy vb-re, hogy nem is annyira fizikailag voltam kifacsarva, hanem szellemileg. Ezért tartom óriási lehetőségnek, hogy újabban van ez a köztes súlycsoport, a 71 és a 80 kg, ahol versenyezhetünk egész évben, így csak ritkábban kell visszafogynunk. A világbajnokságon viszont mind a ketten az olimpiai súlycsoportunkban indulunk majd, az én esetemben ez a 66 kg, Petiében pedig 75 kilogramm.

- Sokat versenyeznek, még többet edzenek. Másra is jut idejük? Van valami hobbijuk?

- B. P.: Van hobbim, csak sajnos nem igazán tudom űzni, időhiány miatt. Szenvedélyes horgász vagyok, de már két éve nem tudok lejutni a vízpartra egy jót pecázni. Bízom benne, hogy az idén szakítani tudok időt egy kis horgászatra.

- L. T.: Én sem tudok igazán lazítani. Az Európa-bajnokság után két hétig nem kell edzenünk, de láthatja, hogy minden nap sajtótájékoztatókra, tévébe, rádióba megyünk, ami egy kellemes teher, csak sajnos nem jut időm, hogy bármilyen hobbit űzzek. A kérdésére válaszolva, én is horgászni szoktam, együtt járunk a Petivel, illetve együtt tervezgetünk.

- Milyen terveik vannak az elkövetkezendő időszakra?

- B. P.: Az elsődleges célom a 2016-os riói olimpia, de addig még lesz világbajnokság is, ahol már kvalifikálhatjuk magunkat az ötkarikás játékokra. Úgy érzem, talán Tomi nevében is beszélhetek, hogy az olimpián kívüli vágyunk a világbajnokságon is érmet szerezni.

- L. T.: Ez pontosan így van. Két aranyérem, az olimpiai és a világbajnoki hiányzik még a repertoárunkból. És mindent megteszünk azért, hogy ezt megszerezzük.

Szerző
Frissítve: 2014.04.10. 22:52

EL: a Juventus már az elődöntőre gondol

Vajon kik lesznek ott a négy között az Európa Liga elődöntőjében? A lapzártánk után kezdődő mérkőzések toronymagas favoritja, a Juventus számára sétagalopp lehet a Lyon elleni hazai visszavágó, a legszorosabb a Sevilla és a Porto összecsapása lehet.

A Sárkányok a csapatkapitány, az európai élklubok által körbeudvarolt védő, Eliaquim Mangala fejesével szereztek előnyt hazai környezetben a Sevilla ellen, de a középpályás Fernando és a csatár Jackson Martínez eltiltás miatt nem játszhatnak a visszavágón. Ráadásul a Sevilla a nyolcaddöntőben a hazai pályán elszenvedett 0-2-es vereség után fordította meg a Betis elleni párharcot, azaz a Portóra kemény visszavágó vár.

Európa Liga negyeddöntő, visszavágó

Sevilla-Porto 0-1
Benfica - AZ Alkmar 1-0
Sevilla - Basel 0-3
Juventus - Lyon 1-0

"Türelmesen kell játszanunk, és koncentrálnunk 90 percig. Bármi is történik, nekünk válaszolnunk kell arra.

Nagyon erősnek kell lennünk csapatként, helyzeteket kialakítanunk és kidolgoznunk a tervünket a védekezésre, ha nem mi birtokoljuk a labdát" - szögezte le Unai

Emery, a Sevilla vezetőedzője. "Gyorsan gólt kell rúgnunk. Ha ez sikerül, nagy előny lesz a birtokunkban - mondta Luís Castro, a Porto főnöke. Csapata az előző körben szintén 1-0-ra nyerte a hazai meccset a Napoli ellen, és ez elég volt a továbbjutáshoz. "Az egy másik találkozó volt. Domináltunk otthon a Sevilla ellen, mégis csak egy gólt szereztünk. A második mérkőzést is uralnunk kell. A Sevilla remek csapat, az ötödik helyen állnak a világ legerősebb bajnokságában."

A Portugáliában jókora előnnyel listavezető Benfica Eduardo Salvió pazar góljával nyert az AZ Alkmaar otthonában és ha kényelmesnek nem is nevezhető, de előnnyel készülhet a visszavágóra. A Sasok a Primeira Ligában nyomasztó fölényben vannak, 21 győzelem mellett négy döntetlent és hat vereséget számlálnak, és ugyan a BL-ben nem remekelnek, tavaly döntősök, 2011-ben elődöntősök voltak az EL-ben.

"Ez az eredmény nem döntött el semmit. A csapatok nagyon közel vannak egymáshoz, 1-0-nál még minden nyitott. Az előnyünk nem adhat lehetőséget nekünk nyugalomra. Ezen a szinten minden megtörténhet" - fogalmazott Jorge Jesus, a Benfica trénere.

"A nyomás a Benficán van. Otthon kikaptunk, azért jöttünk ide, hogy a saját játékunkat játsszuk, nincs vesztenivalónk. Hiszem, hogy gól tudunk rúgni. Nem félünk, nem állunk be védekezni" - hangsúlyozta Dick Advocaat , az AZ edzője. Az előző körben Gulácsi Péter klubját, a Red Bull Salzburgot búcsúztató Basel csatárhiánnyal küzdött az első meccsen, Marco Streller sérülés, Giovanni Sio eltiltás miatt volt maródi.

Ennek ellenére a svájci kirakatcsapat Matías Delgado duplájával és Valentin Stocker hosszabbításban lőtt góljával legyőzte a ziccereit a hajrában elpuskázó Valenciát, nem mellesleg zárt kapuk mögött, mivel a szurkolók tűzijátékot rendeztek a nyolcaddöntőben. Háromgólos hátrányt még egyetlen csapat sem dolgozott le az Európa Ligában, ami nem jó előjel a Denevéreknek.

"Tisztában vagyunk a helyzetünkkel, de senki sem foszthat meg minket a reménytől és az álomtól, hogy megfordíthatjuk az eredményt. Mindig is optimista ember voltam. Hiszem, hogy a jó dolgok megtörténnek, még ha nem is annak tűnnek. Van három okunk, amiért legyőzhetjük a Baselt: mert nagyon akarjuk a sikert, mert minőségi csapatunk van, és harmadszor, mert egyszerűen győznünk kell" - adta ki az utasítást Juan Antonio Pizzi, a Valencia szakvezetője.

"Nem fogunk a védekezésre koncentrálni. Megpróbálunk gólt szerezni és minél előbb eldönteni a továbbjutást " - mondta Murat Yakin, a Basel vezetőedzője.  A sorozat legnagyobb esélyese, a Juventus javarészt unalmas meccset vívott a Lyonnal a múlt héten. A franciák még csak-csak próbálkoztak, de a vendég Zebrákon látszott, hogy nekik megfelel a döntetlen, végül a hajrában Leonardo Bonucci talált be a kapuba, a Juve 1-0-ra nyert a Stade de Gerlandban.

A Juventus nyílegyenesen száguld zsinórban harmadik bajnoki címe felé, de Antonio Conte leszögezte, a Serie A most nem létezik. "Erre a meccsre fókuszálunk, az elődöntő nagy tekintélyt jelentene a Juventusnak. Már hat éve nem jutott a négy közé olasz csapat" - mondta a Zebrák vezetőedzője.

Szerző
Frissítve: 2014.04.10. 22:48

Szobrot Simeonénak!

Publikálás dátuma
2014.04.11. 07:53
A Bayern előbb idegesítette szurkolóit, utóbb simán nyert a Chelsea-vel szemben FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/SHAUN BOTTERILL
Két spanyol (Atlétco, Real Madrid) és egy-egy angol (Chelsea), illetve német (Bayern) együttes jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjébe. A legfőbb meglepetés a kisebbik madridi gárda jelenléte, hiszen a BL-ben még sosem szerepelt a legjobb négy között és a BEK-ben is 40 éve már annak, hogy a döntőért mérkőzhetett. A párosítást ma készíti el az UEFA.

Nem elég, hogy az Atlético Madrid olyan bravúrt vitt végbe, amilyet négy évtizede nem, meg is nyeri majd a Bajnokok Ligáját. Önmagában az a teljesítmény, amit ebben a szezonban nyújt, feljogosítja arra, hogy favoritként emlegessük, de emellett még kiejtette a Barcelonát, márpedig 2008 óta úgy áll a helyzet, hogy az csapat a hódítja el a trófeát, amely a katalánokat búcsúztatja. Ezúttal Diego Simeone alakulata volt a soros, és egyáltalán nem érdemtelenül kvalifikált a legjobb négy közé. Ezt a vesztes fél részéről is elismerték. 

Bajnokok Ligája

Negyeddöntő, visszavágók
Kedd
Chelsea-PSG 1-3, 2-0
Dortmund-Real Madrid 0-3, 2-0
Szerda
Bayern München-Manchester United 1-1, 3-1
Atlético Madrid-Barcelona 1-1, 1-0
(Az elődöntő első meccseit április 22-én és 23-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik.)

A Barcelona mezében 500. meccsén pályára lépett, s végül lecserélt Iniesta szerint a két meccs alapján megérdemelt az Atlético sikere, és maga Tata Martino vezetőedző is úgy vélte, nem tudtak mit kezdeni a fővárosiak agresszív játékával, kiváltképp a visszavágó első 20 percében, amikor játékosainak gondot okozott négyszer-ötször egymáshoz passzolni.

Noha az argentin tréner a kudarc okát ezzel az időszakkal magyarázta, a mentális tényező alapvető szerepet játszott Xaviék búcsújában. A Barcelona sorozatban hetedszer szerepelt negyeddöntőben, s korábban mindannyiszor továbbjutott. Játékosain nyoma sem volt annak az alázatnak és akarásnak, ami Diego Simeone tanítványait jellemezte.

Lionel Messi például mintha a pályán se lett volna. Martino eleve a jobb oldalra vezényelte, ami elhibázott taktikai húzás volt, hiszen a támadó így kevesebbet találkozhatott a labdával, ám ennél is fontosabb körülmény, hogy Messi meg se akart mozdulni. Nála kevesebbet (6,8 km) csak a két kapus (Pinto: 5,3; Courtois: 3,3) futott, miközben a hazaiak gólszerzője, Koke csaknem kétszer annyit dolgozott (12,3), mint a vendégek négy aranylabdás csillaga.

"Nem mindig a jobbak győznek. Hanem akik jobban harcolnak!" - állapította meg Simeone. És ez a csapatán tökéletesen tükröződött. David Villáék extázisban játszottak. "Próbálom mindig a legjobbat kihozni a srácokból, de ezúttal ebben a szurkolóknak is hatalmas szerepük volt, fantasztikus légkört teremtettek. 

Boldogok vagyunk, de nem akarunk ennyivel megelégedni!" - tette hozzá a szakember. A világ sportsajtójában már pedzegetik, hogy szobrot kellene kapnia - függetlenül attól, trófeával fejezi-e be az idényt. Mi lesz, ha tényleg megnyeri a bajnokságot? 

Vagy a BL-t?  Vagy mindkettőt? Ezt a csapatot az se nagyon zavartatja majd a torna hátralévő szakaszában, hogy mindhárom riválist kétszeres BL-győztes tréner irányítja. Bár az bizonyára érzékenyebben érintené, ha a Chelsea-vel kerülne össze, akár már a következő körben, akár május 24-én, Lisszabonban.

Thibaut Courtois kapus tudniillik a londoniak játékosa, Madridban kölcsönjátékosként szerepel, s a megállapodás értelmében, ha a Chelsea ellen pályára lépne, kompenzációként mintegy 6-8 millió eurót kellene fizetniük a "matracosoknak". Ennyiből játékost lehet venni, nem is akármilyet…

A címvédő Bayern szerdán bajba került a Manchester United ellen, amikor Patrice Evra pályafutása legnagyobb gólját küldte a bal pipába, ám Mario Mandzukicnak mindössze másfél perc kellett, hogy egyenlítsen, innen pedig nem volt megállás, később Thomas Müller és Arjen Robben is betalált.

David Moyes nem értette, rutinos játékosai miként kaphattak gyakorlatilag egyből gólt a vezetésük megszerzése után, ettől függetlenül leszögezte, a Bayern ellen kikapni nem szégyen, és az egy-két hibától eltekintve jól futballoztak. "Roppant büszke vagyok a játékosaimra, alaposan megdolgoztak a sikerért, nem könnyű folyamatosan ilyen magas szinten futballozni.

Mindhárom lehetséges ellenfelünknek megvannak a maga erényei, a Real Madridnak kivételes képességű játékosai vannak, az Atléticónak hihetetlen szurkolótábora és hallatlan lelkesedése, a Chelsea-nek pedig tapasztalt futballistái s persze ott van nekik Mourinho. Nehéz lesz, akármelyiküket is kapjuk" - tekintett immár előre Pep Guardiola, a bajorok mestere.

Az elődöntő sorsolását ma délben tartják, szokás szerint az UEFA főhadiszállásán, Nyonban. A néhány perces procedúra szintén komoly izgalmakat ígér.

Szerző