súlyemelés;Európa-bajnokság;

2014-04-12 16:06:00

Gyurkovics a kilencedik lett Tel Avivban

Gyurkovics Ferenc a kilencedik lett összetettben a 105 kilogrammosok súlycsoportjában a Tel-Avivban zajló súlyemelő Európa-bajnokság utolsó versenynapján.

A pécsiek tapasztalt emelője a kategória legjobbjait felvonultató A csoportban az első fogásnemben csaknem kiesett, mivel - a viadal honlapja szerint - 170-es kezdőgyakorlata után a 171-et is elrontotta, harmadikra azonban bravúrosan javított, hiszen a 173 kilót sikeresen kiszakította. Ez az eredmény a hatodik helyhez volt elegendő. Lökésben 201 kilogrammig jutott, ezzel a 10., összetettben 374 kg-mal pedig a kilencedik lett.

Az összetett Európa-bajnoki címet a 2012-es londoni olimpián negyedik, orosz Andrej Gyemanov érdemelte ki 405 kg-mal úgy, hogy mindkét fogásnemben másodikként végzett. Az ezüstöt a 404 kilót teljesítő honfitárs, Tyimur Nanyijev nyakába akasztották, míg a bronzot 396 kilóval a fehéroroszok olimpiai bajnoka, Andrei Aramnau szerezte meg, aki a szakítás megnyerését követően lökésben csak a hatodik lett. 


    Eredmények:
    férfi 105 kg:
    -------------
    összetett:
1. Andrej Gyemanov (Oroszország) 405 kg (szakítás 183 kg, lökés: 222) kg
2. Tyimur Nanyijev (Oroszország) 404 (182, 222)
3. Andrei Aramnau (Fehéroroszország) 396 (184, 212)
...9. GYURKOVICS FERENC 374 (173, 201)

    szakítás:
1. Aramnau 184 kg
2. Gyemanov 183
3. Nanyijev 182
...6. GYURKOVICS FERENC 173

    lökés:
1. Nanyijev 222 kg
2. Gyemanov 222
3. Arturs Plesnieks (Lettország) 218
...10. GYURKOVICS FERENC 201

    Később:
női plusz 75 kg, A csoport 14.00
férfi plusz 105 kg, A csoport (Nagy Péter) 17.00