nyomozás;Kiss Ernő;befolyással üzérkedés;Központi Nyomozó Főügyészség;rendőr tábornok;Központi Bűnüldözési Igazgatóság;

2014-04-14 07:18:00

Tovább nyomoznak Kiss Ernő ellen

Tegnap járt le a nyomozás határideje Kiss Ernő volt rendőr tábornok ügyében. Az egykori Központi Bűnüldözési Igazgatóság vezetője ellen befolyással üzérkedés a megalapozott gyanú, de erről részleteket az eljárást folytató Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) nem árult el.

A volt dandártábornokot december 11-én vette őrizetbe az ügyészség, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Kilenc nappal később került szabadlábra, úgy, hogy házi őrizetét sem rendelték el. Nem tudni, mi lehetett az oka, hogy minden kényszerintézkedés alól mentesült, holott a hírek szerint "megvesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással való üzérkedést" követhetett el.

A sajtóban több híresztelés is napvilágot látott vele kapcsolatban. Az egyik szerint az egykori MVM- és BKV-vezér, Kocsis István jelentette fel a KNyF-en, azt állítva, a tábornok állítólag egymilliárd forintot kért, hogy Polt Péter legfőbb ügyész és Pintér Sándor belügyminiszter révén eljárjon Kocsis már vádemelési eljárás alatt lévő ügyében.

Hivatalosan nem cáfolták, de nem is kommentálták a hírt közlő portál értesüléseit, ám lapunk úgy tudja, a fele sem lehet igaz az állításnak. Már csak azért sem, mert korábban is közismert volt, hogy Kocsis és Pintér jó kapcsolatokat ápolt, így semmi szüksége sem lett volna Kiss "szolgálataira".

Az mindenesetre tény, hogy az eljárás alapjául lehallgatások szolgálnak: a Nemzeti Védelmi Szolgálat hálóján akadhatott fenn Kiss Ernő. Korábbi információink szerint végül a pénz átvételekor érték tetten, ekkor került őrizetbe. A csaknem fél éve tartó titkos és nyílt nyomozás azonban mindeddig nem vezetett eredményre.

A Népszava az eljárás határidejének lejárta kapcsán érdeklődött arról, hogyan döntött a hatóság, vádat emel, megszünteti vagy meghosszabbítja a nyomozást? Nagy Andrea szóvivő lapunkat arról tájékoztatta, hogy 2014. augusztus 13-ig meghosszabbították az eljárás határidejét.

Az ügyben egyedül Kiss Ernő szerepel gyanúsítottként, és a vele közölt gyanúsítás minősítése sem változott. Az ügy részleteiről - a nyomozás érdekeire figyelemmel - bővebb tájékoztatás továbbra sem adható - közölte a szóvivő. Forrásaink szerint szokatlan, és különös, hogy egy "egyszereplős" ügyet ilyen hosszú idő alatt sem tudtak lezárni.