Balaton utca;szezon;vállalkozások;

2014-04-15 16:10:00

Hurrá, nyaralunk! - Hosszabb lehet a szezon a Balatonnál

"Nyitott Balaton - vendégül látjuk az országot a Balatonnál" elnevezéssel akció indul a balatoni szezon meghosszabbítására, amelynek keretében május 1. és 11. között kedvezményes ajánlatok és programlehetőségek várják a régióba látogató vendégeket. Az akciót, amelyhez közel négyszáz balatoni vállalkozás, nonprofit szervezet csatlakozott, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. és a Balatoni Regionális (BR) TDM Szövetség kezdeményezte.

Horváth Gergely, az MT Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese kedden, a programot bemutató sajtótájékoztatón elmondta: 2007-2013 között sok turisztikai fejlesztés, attrakció valósult meg az uniós forrásoknak köszönhetően, ma már számos szolgáltató képes egész évben fogadni a vendégeket. 

A Balaton a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma alapján a legnépszerűbb turisztikai régió a belföldi utazók körében, a külföldieket illetően pedig Budapest után a második leglátogatottabb turisztikai célpont, a forgalom azonban a nyári szezonra korlátozódik. A nemzeti marketingszervezet évek óta arra törekszik, hogy a Balatont ne csak nyári desztinációként ismerjék a vendégek, ezért évekkel ezelőtt bevezették a Balaton7 programsorozatot, amelynek célja a négy évszakos balatoni kínálat népszerűsítése. A Nyitott Balaton program minden eddiginél nagyobb összefogással valósult meg - hangsúlyozta Horváth Gergely.

Hoffmann Henrik, a BR TDM Szövetség elnöke hozzátette, az akcióban, amelyben a vendégeket 11 napon keresztül több mint kétszáz program várja, mintegy húsz balatoni település hangolta össze kínálatát. A kezdeményezéssel szeretnék elérni, hogy az egész Balatonra tekintsenek brandként. A régióban sokkal több lehetőség rejlik, mint amennyit most kihasználnak, ezért a három éve létrejött szövetség a jövőben szeretne minél több hasonló programmal előállni.

A balatoni szövetség elnöke szerint régi dilemma, vajon azért nem mennek tavasszal a Balatonhoz, mert nincsenek nyitva a szolgáltatók, vagy fordítva: alig van kereslet ilyenkor a tó iránt, azért nem éri meg a szolgáltatóknak a nyitva tartás. "Úgy gondoltuk, egyszer próbáljuk ki, mi lenne, ha a Balaton-parti infrastruktúra teljes erejével működne már májusban is, nézzük meg, mennyi lesz így a vendég" - mondta. A "Nyitott Balaton" programjai között kerékpártúrák, hagyományos és nordic walking túrák, gasztronómiai élmények is szerepelnek, s a kínálatban helyet kaptak a kiállítások, koncertek is. Számos program jó részét ingyenes vagy kedvezményes áron kínálják.

A Nyugat-Balatonon például naponta indul ingyenes vezetett kerékpáros túra, amihez a kerékpárokat fél áron biztosítják a Tourinform irodák. Lesz többek között Kis-Balaton túra és Keszthelyi-öböl körtúra hajózással egybekötve, melyhez a "biciklijegyet" fél áron adja az akció alatt a balatoni hajótársaság. A szállásadók kedvezményes ajánlatokkal (például 2=3) igyekeznek maradásra bírni a vendégeket, a települések piknikekkel készülnek. Az akcióba nem parti településeket - Hévíz, Zalakaros - is bevontak. Arra a kérdésre, tervezik-e egységes Balaton kártya bevezetését, Hoffmann Henrik azt válaszolta, bíznak abban, hogy a jövőben kínálkozik majd pályázati lehetőség arra is, hogy régiós szintű kezdeményezéseket valóra váltsanak, ami jelentheti például a közlekedés vagy a kártyarendszer egységesítését.

A fővárosiaknak április 26. és 28. között az Erzsébet téri Akváriumban ízelítőt adnak abból, amit a balatoni régió kínál majd májusban. Akinek nincs ideje ellátogatni a húsvét utáni hétvégén az Erzsébet térre, a www.nyitottbalaton.hu oldalon tájékozódhat az eseményekről, akciós szálláslehetőségekről. A portál alapján összeállítható terv segítségével két személy már húszezer forintból is megszervezheti három éjszakás programját.