A szabadságot, mint az ma már széles körben közismert, nem lehet megenned. A szabadságot nem lehet felhúznod magadra, ha itt a hideg. A szabadság nem véd meg a vadállatoktól, az adóhatóságtól vagy a közműcégektől sem. A nép egy részének az a véleménye - hogy jobb a húsosfazék mellett meghúzódni, még ha ez egy pici rabsággal jár is. Persze, "picit" nem lehet rabnak lenni, éppen úgy, mint "picit" terhesnek sem.
Ó, ha mindennap löknek nekünk pár falást, akkor kit érdekel, a fékek és ellensúlyok rendszere, a nyugdíjkassza elpárolgása, a fáraó hatalmaskodása, az oktatási rendszer szétzüllesztése. Kérem, mi itt gyakorlottan alámerülünk. Aztán vagy kibekkeljük, vagy nem. Elindulni a szabadság felé, az veszélyes, fárasztó, rosszul is lehet dönteni benne.
Ha a fáraó emlékművet akar magának állítani, ha szobor kell neki, hát legyen boldog, kapja meg, ennyit megér, hogy leszálljon rólunk. Legyen aranyborjú, mert az szépen csillog, még ha aztán Felcsútra is kerül, megőrzésre, a helyi fűtés-szerelőhöz.
Jó, mindig akadnak, akik nagy szavakkal zaklatják a dolgos nép egyszerű gyermekeit. Szabadság? Ugyan már, nekem is jó volt abban az iskolában, ahová akkoriban mindenki járt, meg ugyanaz a tankönyv volt harminc évig, és az akkori kedves vezető nevét sem kellett újra megtanulni. Ha nekem jó volt úgy, nekik is az lesz. Ó édes, kényelmes rabság. Ne tessék mindig reklamálni. És nagyszerű rímeket lehet találni a Viktor szóra is, ha ódát akarsz róla zengeni, mit akarsz még?
Nézem az elszánt arcokat napok óta a Szabadság téren. Mi hajtja ki őket újra és újra? Miközben a szélen állók, leginkább a Facebook-on, bölcs arccal magyarázzák nekik, hogy fölösleges erőlködniük, hisztériázniuk, az az emlékmű, melyért leginkább egy Gábriel nevű angyal szégyelli magát, úgyis meglesz. Tessenek beletörődni. Itt ez van. Itt csak a tér neve emlékeztet a Szabadságra.
A napokban sok apa beszéli el fiainak, hogy milyen rabságban élni, és onnan kivonulni. És azt is hozzáteszi, hogy 40 évig kell vándorolni, amíg a valódi szabadság földjére beléphetnek azok, akiknek lelkét már nem nyomorítja a rabság. Nekünk alig 25 telt el belőle. A Szabadság persze nem egyszerre szakad ránk, hanem fokozatosan. De a Szabadság téri ellenállók már egy kicsit közelebb járnak hozzá.
Ceterum censeo: Orbán menni fog.
