MSZP;Budapest;Erzsébetváros;tömegközlekedés;közösségi közlekedés;VII. kerület;BKK;

2014-04-17 15:57:00

Adják vissza a trolimegállót!

Az MSZP értetlenül áll a Budapesti Közlekedési Központ azon döntése előtt, amellyel – a 4-es metró átadására és a felszíni közlekedés átalakítására hivatkozva – megszüntette a trolibusz megállóját a Péterfy Sándor utcai kórháznál. Az ellenzéki párt közleménye szerint ezzel gyakorlatilag megszűnt az intézmény közvetlen elérhetősége közösségi közlekedéssel.

A Szaniszló Sándor városházi képviselő által jegyzett közlemény szerint "a döntés is illeszkedik a BKK számos, minden ésszerűséget nélkülöző, a budapestiek igényeit figyelmen kívül hagyó lépéseinek sorába."

"A Péterfy Sándor utcai kórházban rengeteg idős, mozgásában korlátozott budapesti beteg ellátása zajlik, akiknek komoly problémát okoz az új megálló és a kórház közötti 300 méteres távolság megtétele."

A szocialisták ezért felszólíták a BKK-t, hogy "haladéktalanul helyezze üzembe ismét a kórház mellett található trolimegállót! Egyben felszólítjuk Tarlós István főpolgármestert is, hogy állítsa meg az ámokfutást és tegyen végre rendet a BKK vezetésében, amely szándékával ellentétben immár évek óta nem a közlekedést, hanem a káoszt szervezi Budapesten" - zárul a közlemény.