mérgezés;Pécel;szén-monoxid;

2014-04-17 22:53:00

Szén-monoxid mérgezés Pécelen

 Rosszul lett, majd kórházba került egy fiatal nő a péceli lakásukba visszaáramló szén-monoxid miatt csütörtök este – tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy az Árpád utcai családi házhoz kivonuló tűzoltók kiszellőztettek, a mentők pedig megfigyelésre kórházba vitték a 18 éves lányt.
Csámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője azt közölte, hogy a száz négyzetméteres házban a lány a fürdőszobában volt, miközben édesanyja a konyhában főzött és bekapcsolta a páraelszívót. Vélhetően a fürdőszobai vízmelegítőből visszaáramló szén-monoxid okozta a rosszullétet.
A megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat és a gázművek szakemberei vizsgálják az eset körülményeit – tette hozzá.