Hillary Clinton;Chelsea;unoka;

2014-04-18 09:16:00

Nagyi lesz Hillary Clinton

Chelsea Clinton csütörtökön bejelentette, hogy még idén világra fogja hozni leső gyermekét, Bill Clinton volt amerikai elnök valamint Hillary Clinton volt first lady és külügyminiszter unokáját.

A 34 éves Chelsea Clinton a 36 éves férjétől, Marc Mezvinsky befektetési bankártól vár gyereket. A Clinton Alapítvány egy New York-i rendezvényén tett bejelentésekor mellette ült az édesanyja, aki a mostani közvélemény-kutatások szerint 2016-ban esélyes lehet a Demokrata Párt hivatalos elnökjelöltségének elnyerésére.

Bill Clinton 2011-ben Davosban úgy nyilatkozott, hogy felesége nem lesz boldog, hogyha nem válik nagyanyává és erre jobban vágyik, mint az elnökségre. Az egyelőre nem derült ki, hogy a megszülető unoka milyen hatással lesz majd nagyanyjának ambícióira és esélyeire. A Clinton-lány a családi alapítványnak dolgozik és egyben az NBC televízió tudósítója is. Nem kizárt, hogy 2017-től ő lesz az első olyan ember, akinek mindkét közvetlen felmenője saját jogán költözhetett be a Fehér Házba.

A héten vált ismertté egyébként, hogy Chelsea Clinton a Fast Company című gazdasági magazin májusi számának nyilatkozva kijelentette, hogy nyitott lenne a politikai karierre, ha nem lenne elégedett az őt képviselő politikusokkal. A New Yorkban élő leendő anya mindeddig mereven elzárkózott attól, hogy szüleinek nyomdokaiba lépve választott tisztségre jelöltesse magát.