Előfizetés

Voltak, akik ellenálltak

Abban a világban, amikor a politikai támogatottsága az uralkodó pártnak 99,8 százalék volt, az akkori szabadgondolkodó ellenzékiek - többek közt Göncz Árpád, Iványi Gábor, Solt Ottília, Haraszti Miklós és mások, úgy beszéltek önmagukról, ellenzékiekről, mint akik a 0,2 százalékhoz tartoznak. S manapság is, amikor egyesek igyekeznek elhallgattatni az igazság szószólóit, a jelen ellenzék bátrabbjai sem hajlandók erről a 0,2 százalékról lemondani. Ebben a szellemben tisztelet illeti mindazokat, akik ezekben a napokban a "nyers erő" elleni tiltakozásként fellépnek a vitatott '44-es német megszállási emlékmű felállítása, a nemzeti emlékezet "kanonizálása" ellen. A Szabadság terén demonstráló antifasiszta honfitársaink a mindennapi bontással, az aktív "polgári engedetlenséggel" egyelőre hatékonyan akadályozzák az építkezést, s minden, még lehetséges szabad fórumon hallatják hangjukat az igazságért.

A tervezett Gábriel arkangyalos-birodalmi sasos emlékmű helyébe valójában annak kellett volna emléket állítani (ha már annyira emléket szeretett volna állítani a hatalom), aki 1944. március 19-én, a megszálláskor egyes-egyedül valóban ellenállt, fegyverrel kezében várta a rátörő náci-németeket, a Gestapo embereit: Bajcsy-Zsilinszky Endrének. Bajcsy-Zsilinszky valóban egymaga lépett fel a megszállókkal szemben. Életeleme volt az örökös cselekvés, a tevőleges ellenállás. Örök ellenzéke volt a Horthy-világnak, a nemzeti függetlenség, a paraszt-polgári demokrácia, s az örökké érvényes szociális igazságosság jegyében. Pedig jobboldali gondolkodású volt; élete kezdetén a szélsőjobboldalról indult. Csonkán fennmaradt hagyatékában közel kétszázra tehető azoknak az ügyeknek a száma, amelyekben a politikai és származási okokból, zsidóságukért üldözöttek érdekében eljárt az akkori hatalomnál. Nem véletlenül lett szálka a szemükben, s lett gyanús ellenzéki, bizonytalan politikai egzisztencia, s fosztották meg parlamenti képviselői mentelmi jogától, majd '44 szentestéjén gyorsan kivégezték. Érthetetlen, hogy az ő alakja, történelmi üzenete nem jelenik meg a hivatalos emlékezetpolitika fórumain.

De Bajcsy-Zsilinszky nemcsak antifasisztaként lehetne példa. Életében szociális igazságosságot is hirdetett; olyan társadalmi nézeteket, amely többek között a dolgozó osztályok szociális helyzetének alapjaiban való megjavítását követelte. Hol van manapság ilyen jobboldali-nemzeti-keresztény-konzervatív politikus? S hol van hetven év után is a szociális igazságosság? Milyen "keresztényi" magatartás az, amikor ellehetetlenítenek betegeket, rokkant embereket, amikor üldözik az utcán lévő hajléktalan embereket? S mindez akkor történik, amikor a római katolikus egyház jelenlegi vezetője is mind gyakrabban beszél arról, hogy a szegények nem várhatnak a végtelenségig arra, hogy a világ országainak vezetői végre elszánják magukat a megszorultak, a nincstelenek, a nyomorgók felkarolására. "A sebesült és az útfélen hagyott emberek kirekesztése vagy befogadása határoz meg minden gazdasági, politikai, társadalmi berendezkedést és a vallásos programot. Napról napra mindannyian szembesülünk a választással: jó szamaritánusok legyünk vagy közönyösen továbbmenjünk... Van-e annál megalázóbb, mint ha valaki arra ítéltetik, hogy nem tudja megkeresni a betevő falatját?" Ilyenkor Húsvét táján az egyre erősödő kirekesztésre, a rasszizmusra, az antiszemitizmusra is van szava: "egy keresztény nem lehet antiszemita!"
Bízzunk abban, hogy a szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem Európája következik, s benne egy ezen munkálkodó Magyarországgal.

Terel a jegybank

A kedves olvasó a címből az MNB-botrányra is gondolhat, arra, amikor a Matolcsy György-féle jegybanki vezetés gigantikus összegű házi kasszácskákat nyitott magának, mert úgy gondolta, hogy neki mindent szabad, amit nem tilos. Ingatlanvásárlásra félévre 50 milliárdot, ingatlanfelújításra még 40-et, összesen vagy 130 milliárdot. És nem hajlandók megmondani, mire kell ez a temérdek pénz, egyáltalán, mi alapján fogják elkölteni. És ha valakinek ez nem tetszik, mondjuk akinek épp az ellenőrzés a dolga, mert a felügyelőbizottságban ül, akkor azt feljelentik. Nos ez tényleg terelés a javából.

De most nem erről van szó, mert bármilyen furcsa, Matolcsyék néha nem hegedűkkel, barokk festményekkel és belvárosi ingatlanokkal foglalkoznak, hanem azzal is, ami a dolguk, az ország monetáris ügyeivel. Ennek keretében kitalálták, hogy a befektetőket részben átterelik maguktól állampapírt vásárolni, mert túl nagy a bruttó adósságunk, miközben az MNB devizatartalékai elég nagyok, némileg lehetne csökkenteni ezeket. Az ügy bonyolult, nem fejtenénk ki itt minden részletet, de a lényeg, hogy azt szeretnék, ha a magyar bankok kevésbé náluk tartanák a pénzüket, és inkább vennének érte állampapírt. Ehhez a kéthetes kötvényt betétté alakították át, ami már nem olyan kedvező, mert a két héten belül nem lehet eladni, a bank nem férhet a pénzéhez.

Elég lesz ez az intézkedés a kívánt célhoz? Aligha. Tudják ezt az MNB-ben is, ezért kitaláltak még három segédmegoldást, amivel a bankok különböző kockázatait lehet kezelni, ha ugye az állampapírpiacra vinnék a pénzüket. A dolog sikere az elemzők szerint nagyban múlik azon, hogy ezek a segédeszközök elég jók lesznek-e, viszont ezek pontos paramétereit még nem hozták nyilvánosságra, úgyhogy csak később derül ki, sikerrel jár-e a jegybank. Az viszont biztos, hogy lesz olyan külföldi befektető, akit a változással elüldözünk, mert a kötvényt megvehették, de betétbe nem rakhatják a pénzüket. Ha akarnak, persze vehetnek ők is állampapírt. Ha akarnak.

Reméljük, kevesen lesznek, akik elmennek, a bejelentésre mindenesetre a forint gyengüléssel reagált.

Kirakat árnyakkal

A most megnyílt XXI. Budapesti Könyvfesztivál várhatóan sok örömet jelent majd kiadónak és olvasónak egyaránt. Annál is inkább, mert bizonyítja, hogy egy alapvetően szakmai alapon szerveződött nemzetközi rendezvénysorozat miként képes hosszútávon életképes maradni. És valljuk be, hasonló példát sajnos elég keveset tudunk manapság sorolni. Csakhogy a fénylő kirakatra ezúttal is súlyos árnyak vetülnek. Miközben örülhetünk, hogy három nap alatt 35 országból 60 külföldi szerző vendégeskedik Budapesten, csaknem félszáz hazai szerző lesz jelen és dedikál a standokon, 300 könyvújdonságot vehetünk majd kézbe a fesztiválon, díszvendégként az Európában is sokra tartott fiatal finn írónő, Sofi Oksanen méltán vehette át a Budapest Nagydíjat, mégse söpörhetők a szőnyeg alá a hazai könyvszakmát sújtó problémák.

Kocsis András Sándor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke több helyütt elmondta: a könyvszakmát számtalan feszültség terheli. Óriási veszteség például a kiadók számára, hogy tankönyvpiacot gyakorlatilag államosították. A másik rémisztő tendencia, hogy egyre kevesebb állami támogatás jut a könyveseknek. Ha a tankönyvekből származó bevételt nem számoljuk, akkor a több mint negyvenmilliárdos könyvpiac mindössze 600 millió állami támogatást kap, ami egy futballpálya 16-oson belüli területének megfelelő autópálya megépítésére elegendő. Állítólag volt olyan megbeszélés, amelyen az egyik állami kultúrpolitikai vezető azt mondta, a könyvszakma társadalmi szinten leértékelődött, nem is érdemel nagyobb állami segítséget. Ehhez elég nehéz lenne bármit hozzátenni. A könyvszakmát emellett belső feszültségek is gyötrik, ezek közé tartozik a már szinte kezelhetetlen körbetartozás, az egyik jelentős terjesztő cég bizonytalan helyzete, és sorolhatnánk tovább a válságjeleket. Talán a legnagyobb gond ezen a területen is, hogy a kormányzat, ha úgy érzi, érdemi egyeztetés nélkül simán központosít, vagy elvon, sőt kiéheztet, ahelyett, hogy érdemi párbeszédet, együttműködést kezdeményezne. Ha pedig a könyvszakma teljesen magára marad, előbb-utóbb a kirakat is fájóan üresen tátong majd.