Voltak, akik ellenálltak

Abban a világban, amikor a politikai támogatottsága az uralkodó pártnak 99,8 százalék volt, az akkori szabadgondolkodó ellenzékiek - többek közt Göncz Árpád, Iványi Gábor, Solt Ottília, Haraszti Miklós és mások, úgy beszéltek önmagukról, ellenzékiekről, mint akik a 0,2 százalékhoz tartoznak. S manapság is, amikor egyesek igyekeznek elhallgattatni az igazság szószólóit, a jelen ellenzék bátrabbjai sem hajlandók erről a 0,2 százalékról lemondani. Ebben a szellemben tisztelet illeti mindazokat, akik ezekben a napokban a "nyers erő" elleni tiltakozásként fellépnek a vitatott '44-es német megszállási emlékmű felállítása, a nemzeti emlékezet "kanonizálása" ellen. A Szabadság terén demonstráló antifasiszta honfitársaink a mindennapi bontással, az aktív "polgári engedetlenséggel" egyelőre hatékonyan akadályozzák az építkezést, s minden, még lehetséges szabad fórumon hallatják hangjukat az igazságért.

A tervezett Gábriel arkangyalos-birodalmi sasos emlékmű helyébe valójában annak kellett volna emléket állítani (ha már annyira emléket szeretett volna állítani a hatalom), aki 1944. március 19-én, a megszálláskor egyes-egyedül valóban ellenállt, fegyverrel kezében várta a rátörő náci-németeket, a Gestapo embereit: Bajcsy-Zsilinszky Endrének. Bajcsy-Zsilinszky valóban egymaga lépett fel a megszállókkal szemben. Életeleme volt az örökös cselekvés, a tevőleges ellenállás. Örök ellenzéke volt a Horthy-világnak, a nemzeti függetlenség, a paraszt-polgári demokrácia, s az örökké érvényes szociális igazságosság jegyében. Pedig jobboldali gondolkodású volt; élete kezdetén a szélsőjobboldalról indult. Csonkán fennmaradt hagyatékában közel kétszázra tehető azoknak az ügyeknek a száma, amelyekben a politikai és származási okokból, zsidóságukért üldözöttek érdekében eljárt az akkori hatalomnál. Nem véletlenül lett szálka a szemükben, s lett gyanús ellenzéki, bizonytalan politikai egzisztencia, s fosztották meg parlamenti képviselői mentelmi jogától, majd '44 szentestéjén gyorsan kivégezték. Érthetetlen, hogy az ő alakja, történelmi üzenete nem jelenik meg a hivatalos emlékezetpolitika fórumain.

De Bajcsy-Zsilinszky nemcsak antifasisztaként lehetne példa. Életében szociális igazságosságot is hirdetett; olyan társadalmi nézeteket, amely többek között a dolgozó osztályok szociális helyzetének alapjaiban való megjavítását követelte. Hol van manapság ilyen jobboldali-nemzeti-keresztény-konzervatív politikus? S hol van hetven év után is a szociális igazságosság? Milyen "keresztényi" magatartás az, amikor ellehetetlenítenek betegeket, rokkant embereket, amikor üldözik az utcán lévő hajléktalan embereket? S mindez akkor történik, amikor a római katolikus egyház jelenlegi vezetője is mind gyakrabban beszél arról, hogy a szegények nem várhatnak a végtelenségig arra, hogy a világ országainak vezetői végre elszánják magukat a megszorultak, a nincstelenek, a nyomorgók felkarolására. "A sebesült és az útfélen hagyott emberek kirekesztése vagy befogadása határoz meg minden gazdasági, politikai, társadalmi berendezkedést és a vallásos programot. Napról napra mindannyian szembesülünk a választással: jó szamaritánusok legyünk vagy közönyösen továbbmenjünk... Van-e annál megalázóbb, mint ha valaki arra ítéltetik, hogy nem tudja megkeresni a betevő falatját?" Ilyenkor Húsvét táján az egyre erősödő kirekesztésre, a rasszizmusra, az antiszemitizmusra is van szava: "egy keresztény nem lehet antiszemita!"
Bízzunk abban, hogy a szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem Európája következik, s benne egy ezen munkálkodó Magyarországgal.