Ukrajna;EBESZ;Donyeck megye;

2014-04-25 18:32:00

Foglyul ejtették az EBESZ megfigyelőit Donyeck megyében?

 Megszakadt a kapcsolat az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (EBESZ) a kelet-ukrajnai Donyeck megyében tartózkodó katonai ellenőrző küldöttségével - közölte pénteken az ukrán külügyminisztérium szóvivője.

Jevhen Perebijnisz szavai szerint nem kizárt, hogy a misszió tagjait "terroristák", azaz Moszkva-barát szakadár fegyveresek ejtették foglyul.
"Ha valóban ez történt, akkor botrányos bűncselekményt követtek el a terroristák, megsértve az EBESZ alapelveit, és erre megfelelő válaszlépést tesz Ukrajna, illetve a nemzetközi közösség" - hangsúlyozta a szóvivő.
A német védelmi minisztérium is közölte, hogy egyelőre ismeretlen okok miatt nem tud kapcsolatba lépni az EBESZ német vezetésű katonai megfigyelői csoportjával. A német, cseh, lengyel, svéd és dán megfigyelők Szlovjanszk városban tartózkodtak.
Perebijnisz kijevi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Ukrajnának - beleértve orosz ajkú állampolgárait - nincs szüksége úgynevezett "békefenntartókra" Oroszországból. Leszögezte: az Ukrajna keleti részén zajló terrorellenes művelet nem Oroszország ellen irányul, hanem az a célja, hogy megvédje az ott élő békés állampolgárokat a terrorista cselekedetektől, a gyilkosságoktól, a megfélemlítésektől, az antiszemita megnyilvánulásoktól és mindenféle túlkapásoktól, amelyet fegyveres "bűnbandák" követnek el az orosz titkosszolgálatok tudtával és közvetlen részvételével.

Közölte továbbá, hogy az ukrán-orosz határ Donyeck megyénél lévő szakaszánál az orosz oldalon aktív katonai mozgásokat figyeltek meg. "Előző nap Rosztov-na-Donu városában láttak az ukrán határ felé tartani két járműoszlopot, benne 50 páncélozott harcjárművet, hat harckocsit, nyolc Grad rakéta-sorozatvetőt és 300 egyéb katonai járművet" - fejtette ki. Hozzátette, hogy a helyzet péntekre sem változott jelentősen, az orosz fegyveres erők folytatták a katonai manővereket az ukrán határ mentén.
A szóvivő arról számolt be, hogy az orosz oldalon, a gukovói határátkelőnél nem engedik át Oroszországba az ukrán állampolgárokat.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter előző nap jelentette be, hogy Oroszország hadgyakorlatot kezdett a Délkelet-Ukrajnával határos orosz régiókban, válaszul az ottani helyzet kiéleződésére. Az ukrán biztonsági erők a héten felújították a terrorellenes műveletet az ország délkeleti részén fekvő Donyeck megyében, amelynek "aktív fázisát" a múlt héten leállították a húsvéti ünnepek idejére. Az ukrán belügyminisztérium közlése szerint az ország biztonsági erői öt fegyveres Moszkva-barát szeparatistát öltek meg csütörtökön a Donyeck megyei Szlovjanszk városánál.
Az orosz védelmi miniszter közölte, hogy aggodalomra ad okot a délkelet-ukrajnai erőszak, és Oroszország "kénytelen reagálni" ezekre az eseményekre.