Kecskemét;öttusa;szövetségi kapitány;Pálvölgyi Miklós;világkupaverseny;

2014-04-29 07:55:00

Hírössé váló tusakodás

Rendkívül erős mezőny érkezik az előzetes nevezési lista alapján az öttusázók magyarországi világkupaversenyére, melynek Kecskemét lesz a házigazdája. A május elsejétől ötödikéig tartó eseményen 90 férfi és 72 női versenyző vesz részt. Mindkét nemben 12 sportoló képviseli hazánkat.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány emlékeztetett rá, hogy a mostani lesz a negyedik világkupa az idén, s a legutóbbin, Kínában, Kasza Róbert ezüstérmes lett.

"Mivel a mexikói úgy sikerült, ahogy, a kairóin pedig nem vettünk részt, a világkupadöntőbe jutás szempontjából most még fontosabb a pontszerzés, mint egyébként" - mondta a kapitány, utalva arra, hogy Acapulcóban rendezési hiányosságok miatt félbeszakadt a verseny, Egyiptomból pedig a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt hiányzott a mezőny egy része.

A szakvezető jelezte, hogy a vk után lesz még egy kiemelt felnőtt verseny idehaza, mivel a múlt héten eldőlt, hogy Székesfehérvár adhat otthont - július közepén - az Európa-bajnokságnak. 

A Csengtuban második Kasza Róbert bízik benne, hogy sikerül átmenteni hazai pályára az érmes formáját, míg a kínai versenyt arcüreggyulladás miatt kihagyó Marosi Ádám elmondta, mostanra teljesen rendbejött, a felkészülése pedig jól sikerült.

Nagy érdeklődésre számít a Magyar Öttusa Szövetség, mert a kecskeméti az egyetlen európai világkupaverseny. A jegyárak barátiak, az öt napra szóló felnőtt belépők ára 1000 forint, a 14 éven aluli gyermekek pedig ingyenesen tekinthetik meg az eseményt.

Az öttusaszövetség a belépőjegyek árából befolyt összeget jótékony célra ajánlja fel. A világkupaversenyen csütörtökön a női, pénteken a férfi selejtezőt rendezik, majd szombaton és vasárnap kerül sor a döntőkre, hétfőn pedig a vegyes váltóra.