DNS;Orbán Ráhel;telefonlopás;

2014-04-29 19:11:00

Dagad a Ráhel-esküvő botránya

Egy hónapja nem tudjuk, miért vettek - ha valóban vettek - 60 embertől DNS-t egy, az Orbán-lagziban elveszett telefon miatt. A jogszabályok szerint tizenöt napon belül kötelessége lett volna válaszolnia a rendőrségnek a Népszava kérdésére - nem tették. Informálisan annyit közöltek, hogy a határidő kétszer meghosszabbítható. A botrányos ügy az Európai Emberi Jogi Bíróság előtt is landolhat.

Nyilvánvalóan a sajtó lankadó figyelmére bazírozhat az ORFK azzal, hogy hetek óta nem válaszol a Népszava kérdésre: miért, hogyan, és milyen indokkal kényszerítettek DNS-minta adására olyan személyeket, akik Orbán Viktor lányának lagziján dolgoztak. Mint arról lapunk egy hónapja beszámolt, Orbán Ráhel esküvőjén elloptak egy mobiltelefont. A "bűntény" kivizsgálását a legjobb hazai gyilkossági nyomozókra bízták.

Egy, a lagzin felszolgálóként részt vett férfi ugyanis arról számolt be honlapján, hogy tavaly novemberben a rendezvény dolgozóit megkereste a Nemzeti Nyomozó Iroda azzal a kéréssel, hogy jelenjenek meg tanúkihallgatáson, mert elloptak egy telefont az egyik vendégtől. (Állítását dokumentumokkal is igazolta.) Csókási László azt írta "a meglepődésem ott váltott át sokkba, amikor a nyomozótiszt közölte, minden dolgozótól DNS-mintát vesznek!" A férfi szerint a lakodalomban több mint 60 ember dolgozott a hatalmas Tiborcz-birtokon - amit a sajtóban egyszerű tanyaként aposztrofáltak - azon az éjjelen (pincérek, konyhai személyzet, őrök). A legtöbben azonnal hozzájárultak a vizsgálathoz.

A helyszínen ugyanis állítólag megtalálták az ellopott telefon tokját, amin rajta maradhatott a tettes DNS-e. A rendőrség csak a személyzet, és nem a 350 fős vendégsereg tagjai között keresi az állítólagos tolvajt - amit Csókási súlyosan diszkriminatívnak tart. A férfi először megtagadta a DNS leadását, de egy második kihallgatásra is beidézték, ahol figyelmeztették, hogy akár kétszázezer forintos rendbírsággal is sújthatják, ha makacskodik.

Különös a történetben, hogy a - jegyzőkönyv tanúsága szerint - kisebb értékre elkövetett lopás vétsége - tehát még csak nem is bűntett - ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda gyilkossági főosztálya jár el.

A Népszava egy hónapja rendszeresen felteszi kérdését az ORFK sajtószolgálatának az ügyben, de mindannyiszor a következő választ kapja: "válaszunkig szíves türelmét kérjük". A jogszabályok szerint a sajtó megkeresésére 15 napon belül köteles válaszolni a hatóság, ám - mint névtelenül nyilatkozó forrásunk felfedte - ezt "szó nélkül" kétszer meg lehet hosszabbítani.

A Népszava a Belügyminisztérium, és az ORFK - névvel nem szívesen nyilatkozó -, de elsősorban illetékes sajtótanácsadójának tartott Samu Attilát, a Zsaru Magazin főszerkesztőjét is megkereste a tájékoztatás késedelme miatt, azonban ő is az ORFK sajtószolgálatához irányított bennünket, így a kör bezárult.

Lapunk úgy értesült, hogy a DNS mintaadásra kötelezett, alaptalanul gyanúba kevert több tucatnyi alkalmazott egy csoportja jogi úton kíván elégtételt venni a megalázó, és jogtalannak tartott eljárás miatt.A legfelsőbb jogi fórumig hajlandóak elmenni, az Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlatát tekintve jó eséllyel.

Arról továbbra sincs információ, kié lehetett a telefon, és azon milyen adatok, képek, videók, védett információk lehettek. A telefon - mint forrásunk közölte - nem került elő. Nyomravezetői díjat az ügyben nem tűztek ki.