Majális;Május 1.;Magyar Szakszervezeti Szövetség;MaSZSZ;

2014-05-01 16:56:00

Szanyi: megbukott a jobboldal a válságkezelésben

Szanyi Tibor, az MSZP EP-listavezetője szerint a választásnak az a tétje, hogy a válságkezelésben megbukott jobboldal vagy a baloldal vezeti a jövőben Európát. Ez akár az MSZP egy-két mandátumán is múlhat. Vagyis "aki nem akar további megszorításokat Európában, az szavazzon az MSZP-re" - mondta el azon a fórumon, amelyet a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) rendezett csütörtökön a budapesti Városligetben.    

Úgy vélekedett, hogy a minimálbért és a nyugdíjakat is egységesen kellene szabályozni Európában, vagyis minden tagállamra vonatkozóan olyan összeget meghatározni, amiből az adott helyen méltányos életkörülményeket lehet teremteni. Erősebb befolyást kell biztosítani európai szinten a munkavállalóknak és a szakszervezeteknek a tőkével szemben - mondta Szanyi Tibor. 

Krasztev Péter, az Együtt-PM képviselőjelöltje közölte: az a céljuk, hogy új baloldali néppárttá váljanak. Ennek megfelelően a baloldali értékeket, a munkavállalói érdekeket szeretnék képviselni az EP-ben. El kívánják érni, hogy azonos jogok illessék meg valamennyi tagállamban a különböző nemzetiségű munkavállalókat, illetve a Fidesz "szabadságharcos politikájával" szemben együttműködésre fognak törekedni - mondta Krasztev Péter.

Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke arról beszélt, hogy együtt kívánnak működni az uniós intézményekkel és a tagállamokkal. Szükségesnek tartják egy európai korrupcióellenes ügyészség felállítását, a regionális és a társadalmi különbségek mérsékléséért folytatott küzdelmet, egy európai gyermekélelmezési program végrehajtását, illetve az ifjúsági munkanélküliség enyhítését célzó közösségi program kiterjesztését. Politikájuk középpontjában áll a munkavállalói jogok erősítése is - mondta a képviselőjelölt. 

Az LMP listavezetője szerint egységes munkajogi szabályozás kialakítása szükséges az Európai Unióban. Meszerics Tamás a legnagyobb gondnak azt nevezte, hogy miközben a munkaerő szabad áramlása megvalósult, addig a munkajogi szabályozás tagállami hatáskörben maradt, így csak félig valósult meg az egységes munkaerőpiac. Javasolni kívánják egy európai szintű munka törvénykönyve, sőt egy közösségi szintű béralkurendszer megalkotását is - mondta.

A Fidesz képviselője szerint Magyarország nemzeti érdekeinek védelme a legfontosabb feladat az Európai Parlamentben (EP), míg az Együtt-PM, az LMP, a DK és az MSZP EP-képviselőjelöltjei az együttműködésre és a munkavállalói jogok erősítésére kívánják helyezni a hangsúlyt.  Kósa Ádám úgy ítélte meg, hogy pártja hatékonyan képviselte a magyar érdekeket Európában, és folytatni kívánják ezt a munkát.