Botrány! Beragasztották a csecsemők száját a nővérek

A szaúd-arábiai Taif város gyermekklinikáján egy éven belül ez a második eset, hogy az osztályon dolgozó nővérek ragasztószalaggal fogták be csecsemők száját, hogy ne sírjanak. Volt olyan gyermek, akinek a cumiját is a szájába ragasztották - számolt be a Bors.

A helyi újságnak nyilatkozott egy édesapa, aki féléves gyermekét találta meg egyik nap leragasztott szájjal a taifi gyerekklinikán: „Nagyon megijedtem, amikor észrevettem a ragasztót. Gyorsan kiszabadítottam a kisfiamat, kiszedtem a szájából a cumit és kérdőre vontam az ügyeletes nővért.”

Az apa szerint a nővér csak annyit mondott, hogy a gyermek folyton sírt, és ezzel zavarta a többi csecsemőt és az alkalmazottakat.

A teljes cikket itt olvashatja.

Szerző

Bennégett a lakásában egy férfi Budapesten

Lakástűzben meghalt egy ember a főváros XIII. kerületében csütörtök délután - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Kisdi Máté tájékoztatása szerint a Lehel utca egyik ötszintes társasházának második emeletén gyulladt ki egy lakás szobája. A sűrű füstből a tűzoltók egy férfi holttestét hozták ki létrával a lakás utcai ablakán keresztül. A mentőorvos állapította meg a 65 éves férfi halálát.

A szóvivő elmondta, hogy a helyiség berendezési tárgyai - egy asztal, falvédők és szőnyegek - izzottak.

Közölte, vizsgálják, mi okozhatta a lakástüzet.

Szerző

Rettenetes titok a krematóriumban

Publikálás dátuma
2014.05.01. 16:59
Illusztráció Fotó: Thinkstock
Rettenetes titokra derült fény egy skóciai krematóriumban. Az intézményben több évtizeden keresztül a szülők és hozzátartozók informálása nélkül hamvasztottak el csecsemő holttesteket - számolt be a Bors.

Hatalmas botrány kapujában áll a skót Mortonhall krematórium. Egy egykori ügyvéd ugyanis rájött, hogy az intézményben közel fél évszázadon keresztül engedély nélkül hamvasztottak el gyerek holttesteket – írja a Daily Record.

Dame Elish Angiolini 2013-ban kezdett nyomozni a Mortonhall ügyében, jelenése pedig néhány hete készült el, ám ezt még nem hozták nyilvánosságra. A hivatalos jelentése szerint egyelőre annyit lehet tudni, hogy az intézményben 45 éven keresztül folyt a holttestek megsemmisítése anélkül, hogy erről a családok tudtak volna.

A teljes cikket itt olvashatja. 

Szerző