Cannes;Nicole Kidman;Grace monacói hercegnő;

2014-05-02 15:57:00

Történelemhamisítás Cannes-ban

 Lehet, hogy változik a május 14-án nyíló Cannes-i filmfesztivál programja? Olivier Dahan Grace monacói hercegnőről készült filmjét ugyanis, amelynek díszbemutatójával kezdődne a világ legrangosabb filmszemléje, erős nemtetszéssel fogadták a néhai hercegnő gyermekei.

A hatalmas reklámhadjárattal beharangozott filmről, amely a hercegnőt Nicole Kidman személyesíti meg, Grace gyermekeinek az a véleménye, mint az közleményükből kiderül, hogy a monacói uralkodó család történetének elferdítése, éppen ezért semmiképpen sem lehet azt életrajzi filmnek nevezni - idézte a Le Figaro.

A közel 800 éve uralkodó Grimaldi-család már a forgatókönyvet is fenntartással fogadta annak idején, a film trailerét pedig egyenesen „a fantázia szüleményének” nevezték. Számukra „a film téves történelmi referenciákon és kétes hitelességű irodalmakon alapul.” Azt külön nehezményezték, hogy sem a rendező, sem a producerek nem vették figyelembe a forgatókönyvvel kapcsolatos korábbi észrevételeiket.  A szerzők nyilván meg akartak felelni annak az imázsnak, amely a széles közönségben él az 1982-ben autóbalesetben életet vesztett, amerikai filmsztárból lett hercegnőnek. Gyermekei, Caroline, a jelenleg uralkodó Albert és Stéphanie gyakran szereplői voltak a bulvármédiának és ennek felidézése nyilván nem tetszik nekik.

Az már biztos, hogy a hercegi család tüntetően távol marad a díszbemutatótól. Ezzel viszont biztosan nem árt majd a film nézettségének, amelyet május közepén már világszerte bemutatnak.