Lendvai Ildikó: Új házat kell építeni

Ha egy párt egész kultúrájában és magatartásában baloldali, vagyis szolidáris, segítőkész, érzékeny és demokratikus, a hitelességet vissza lehet szereznie - mondja Lendvai Ildikó,aki idén nem indult a parlamenti választáson, de gondolataival továbbra is segíteni akarja a pártját. Úgy látja, az MSZP-nek most a szellemi vérfrissítés forrásait kell keresnie, egyúttal megtalálni az átjárást a szigorúbb pártszerű formáció és egy szélesebb, a társadalmi aktivitásnak keretet nyújtó civil működésmód között.

- A Képviselői Irodaházban lévő szobájában beszélgetünk. Már csomagol?

- Kellene, de én az egyetemen is minden dolgozatomat az utolsó előtti percben írtam meg, úgyhogy a csomagolás is akkorra marad. Május 6-ára, amikor megalakul az új parlament és valaki beköltözik a szobámba, végeznem kell vele. Egy életet kell elcsomagolnom.

- Szavaiból azt érzem, szomorú.

- Igen. Még akkor is, ha ez önkéntes döntés volt. És már akkor is tudtam, hogy szomorú leszek. Bár a politikai élet mindent megtesz, hogy csökkentse a szomorúságomat. Ez a parlament nem az a parlament, amit még a kemény szituációkban is szeretni lehetett. Valószínűleg még szomorúbb lennék, ha képviselőként kellene szembesülnöm azzal, hogy esetleg a cigányverő Sneider Tamás vezeti az ülést, és a szívemhez legközelebbi szakterületen, a kultúra-oktatás terén egy jobbikos bizottsági elnök vonja meg a szót a demokratikus nézeteket képviselő bizottsági tagoktól.

- Azt mondja, önként döntött, hogy nem indul. Azért sugallták, hogy így döntsön?

- Nem, nem sugallták. Azt nem tudom, hogy végül sugallták volna vagy nem, de ez a döntés már a 2010-es választás után is megfordult a fejemben. Aztán sok minden megerősítette, például a parlament létszámának felére csökkentése, ami végképp rosszízűvé tette volna, ha húsz év után én lennék az akadálya az általam is sürgetett kapunyitásnak, szakemberek, civilek, szövetségesek megjelenésének. De attól, hogy magam döntöttem, ez még nehéz, sőt így talán még nehezebb.

- Pedig helye továbbra is lehetne a képviselőcsoportban éppúgy, mint a szocialista párt vezetésében. Jut eszembe, működik még a tanácsadó testület?

- Nem. Eleve úgy alakult meg, hogy a választásokig működik. De a véleményemet ezután is elmondom, ehhez nem kell semmit a névjegyemre írnom. Legutóbb tán éppen tíz napja volt egy hosszabb beszélgetésünk Mesterházy Attilával.

- Kritizált, vagy csak tanácsot adott?

- Egymással beszélgettünk, nem kifele szántuk. Mindkettőnknek fontosabb a közös ügy, minthogy ceremoniális bókokkal töltsük az időt.

- A választási szereplés nyomán éppenséggel van mit kritizálni.

- Inkább önkritikát fogalmaznék meg, mert ami a választási eredményben tükröződik, az közös kudarc. Nívótlan dolog volna egyetlen ember nyakába varrni. Az ilyen kudarc mindig hosszabb folyamat következménye, és én részese vagyok a folyamatnak. Olcsó megoldás az is, ha most a szövetséget hibáztatják, olykor épp azok, akik - mint én is - sürgették. Kitartok amellett, hogy szükség volt rá, sőt hamarabb kellett volna, mélyebb, őszintébb alapokon. Itt nagyobb problémákról van szó, olyanokról, amelyek megoldatlanul hagyásában nekem is aktív részem volt. Vezettem az MSZP társadalomkutatókból álló programtanácsát, de nem voltam sikeres abban, hogy az ott jellemző igényes gondolkodás meghatározó legyen a politikánkban. Így aztán terméketlen vita alakult ki a pártban arról, hogy a baloldaliságban a szociális vagy a demokratikus gondolat a fontosabb. Pedig épp az utolsó években láttuk: a kettő elválaszthatatlan egymástól.

Nem lehetett volna embereket kisemmizni és elszegényíteni, ha a jogalkotás a Munka törvénykönyvétől az alaptörvényig nem úgy történik meg, ahogy. És a szabadságot se lehetett volna ilyen könnyen korlátozni, ha az emberek nagy része nem a mindennapi megélhetéssel van elfoglalva. Mi viszont egyik irányban sem voltunk elég bátrak. Féltünk, hogy a demokrácia túl keveseket izgat, de féltünk attól is, hogyha teljes mellszélességgel kiállunk a legkiszolgáltatottabbak - cigányok, lecsúszottak, kirekesztettek - mellett, elriasztjuk az előítéletes szavazót. Sokat, szépen és akár okosan is szóltunk a szolidaritásról, de kevésbé látták rajtunk ennek a gyakorlati gesztusait. Minden hajam szála égnek áll a Jobbik ideológiájától. De a falvakban gyakran a jobbikos aktivista jórészt szimpla politikai számításból megjavította az öreg néni biciklijét, kivéve persze, ha a néni cigány volt. Nem arról van szó, hogy az MSZP tagjai rideg, lélektelen emberek és sorsára akarták hagyni azt a bizonyos öreg nénit, de nem alakult ki körülöttünk, a tevőleges részvételünkkel az a civil háló, ami gyakorolta és hitelesítette volna elveinket.

- Meglehet, az volt a baj, hogy nekik elhitték, hogy segíteni akarnak, Önöknek meg nem?

- A Jobbiknak, illetve az új pártoknak kétségtelenül előnye származik abból, hogy még nem voltak kormányon. De a lényeg az, hogy a hagyományos pártműködési modell, így a mienk is, a szó szűk értelmében vett, belterjes politizálásra épül. Összegyűlünk taggyűléseken és okosakat - vagy nem okosakat - mondunk a világról. Félreértés ne essék, ez fontos, különösen a most következő időszakban, hiszen a parlamentből és a hivatalos fórumokról kiszorul a valódi vita. Minden parlamenten kívüli demokratikus fórumra szükség van, de csak akkor, ha levesszük a képzeletbeli táblát: belépés és beleszólás csak párttagoknak. Hogy a civil hétköznapi segítőkészség, aktivitás és a szervezetten politizáló párt miképpen tudja megtermékenyíteni egymást, arra még nincs modellünk. Most kell megtalálni az átjárást a szigorúbb pártszerű formáció és egy szélesebb, a társadalmi aktivitásnak keretet nyújtó civil működésmód között.

- A kérdés az, nincsenek-e máris elkésve. Azt mondja, hogy a fontos dolgok nem a választás előtt dőlnek el. Viszont a szocialisták most még a vereség okait keresik és azt, hogy ki a hibás.

- Most EP-választási kampány van, utána jön az önkormányzati kampány. Nem írhatjuk ki: a baloldal átalakítás miatt zárva. Különben is, sosem mindegy ugyan, ki ül a kormánykeréknél, de ha a motor rozoga, a térkép elavult, a GPS akadozik, és már rég tankolni kellene, akkor nincs az a csodalény, akivel előbbre juthatunk. Ugyanakkor semmilyen kampány nem akadályozhat bennünket abban, hogy gondolkodjunk az új formákon, teendőkön, új mozgalmak, hálózatok építésén.

- Új formákra van szükség, vagy újjáépítésre?

- Ha az újjáépítést úgy értjük, hogy egy régi házat változatlan formában építünk újjá, akkor nekem még az újjáépítés szó is kevés, nemhogy az új formák. Nem gondolom természetesen, hogy ami az MSZP-ben összegyűlt - ember, energia, munka, hit -, azt ki lehet dobni. Hogy szabad még egymillió politikai árvát hagynunk egy széteső MSZP után. Új házat kell építeni, de fölhasználva a meglévő építőanyagokat.

- És hogyan lehet új hálózatot teremteni?

- A pártszervezeteinknek két feladatuk lehet. Az első, hogy nézzenek körül saját településükön, miképpen lehet megalkotni vagy életben tartani egy klubot, egyesületet, falufórumot - nagyobb léptékben akár nevezhetjük ellenparlamentnek is -, amely a közélet alternatív terepe lehet. Demokratikus közösséget, ahol össze lehet gyűlni, véleményezni a történteket, kezdeményezéseket tenni, akciókat szervezni. A másik feladat, hogy nézzék meg, milyen közösségi erőfeszítéssel lehet konkrét segítséget adni helyben azoknak, akik problémákkal küszködnek, a kilátástalanság rémével hadakoznak. Ide sokan tartoznak, nem csak a putriban élők vagy a tüzelő nélkül maradtak.

Baj lehet az iskolából kiszoruló és most már onnan jogilag kitaszítható gyerekekkel, ha nem kapnak korrepetálást. Baj lehet az egyelőre még alsó középosztályhoz, vagy középosztályhoz tartozó nyugdíjasokkal, ha nincs segítségük. Ha az állam nem segít, meg kell próbálni a közösség tagjainak egymások segíteni. Ehhez azonban szervezőerő, szociális elkötelezettség és szolidaritás kell. Nem valamiféle "Timur és csapatára" gondolok, mint a népnevelő szovjet ifjúsági regényben, hanem okosan szervezett hálózatra, többek között az MSZP infrastruktúrája és aktivistái segítségével.

- Igen, csak az a baj, hogy jön a parkőr és elkergeti az egész társaságot.

- Ezt a parkőrt ma Fidesznek hívják, amely akarva-akaratlan érdekelt abban, hogy csoportokat és embereket egymástól izoláljon a társadalomban. A Fidesznek talán a legnagyobb ellenfele, ha az emberek szót értenek egymással, megtalálják közös érdekeiket és az államtól független közösségeket alkotnak. Hová lenne így a centrális erőtér? Az elmúlt ciklusnak az egyik legkeserűbb, szimbolikus látványa volt, amikor a Kossuth térre megérkezett az éhségmenet, 300 méterrel arrébb meg diáktüntetés volt, és a két csoport - különböző politikai fenntartások miatt - nem találkozott. Amíg ez így van, addig a Fidesz nyeregben marad. Ezért gondolom, hogy a szolidaritás újjáépítése most egyszerre társadalmi kötelesség és politikai érdek is. Egyrészt a következő négy évben biztosan tovább nőnek a társadalmi különbségek.

Mitől csökkennének, hiszen a Fidesz most léptet életbe egy csomó mindent, amit eddig választási érdekből halasztott. Jön majd az "önkiszolgáló" szociális temetés. Tovább üldözik a hajléktalanokat. Ki tudja, mi lesz az özvegyi nyugdíjjal, már jönnek ilyen hírek, hogy esetleg ahhoz is hozzányúlnak. Ha meg nem, akkor kitalálnak mást, mert ahhoz, hogy megőrizzék a fölső egyharmad lojalitását, valahonnan pénzt kell szerezniük. Ilyenkor felelős politikustól kevés, ha azt mondja, majd 2018-ban szavazzatok rám és akkor jobb lesz. Meg kell próbálni segíteni ennek a négy évnek a túlélésében is. A szolidaritás újraépítése emellett politikai fegyver is, a civil ellenállás legfontosabb formája azzal a rendszerrel szemben, amely szerint mindenki annyit ér, amennyije van.

- Ön szerint ezzel lehet új híveket szerezni? Hiszen a Fidesz azért van nyeregben, mert a hívők tábora megmaradt. A szocialisták pedig nem tudtak új híveket szerezni.

- 2010-ben egymillió szavazónk volt. Most a demokratikus szövetségnek lett egymillió kétszázötvenezer. De újabb kétszázötvenezer is kevés volna, noha a Fidesz is vesztett híveket.

- És volt hozzá egy megfelelően kialakított választási rendszere.

- Élvezettel ostorozhatnám, de a szabályok nyilván maradnak, vagy még rosszabbak lesznek. Van azonban, ami rajtunk áll. Az új hívek szerzésének legfőbb akadálya a politika iránti általános bizalmatlanság. Ezt is az oldhatja, ha a politikusok, a pártok adnak valamilyenfajta gyakorlati segítséget a túléléshez. Sámson ereje a hajában volt, a politikusnak és a pártnak az ereje a hitelességében van. Hosszan elemezhetnénk, hogy a mienkből mennyit vágtak le ellenfeleink, és mennyit mi magunk, de a lényeg az, hogy még Sámson haja is visszanőtt. A hitelességet is vissza lehet növeszteni, ha egy párt nemcsak az elvekben, hanem egész kultúrájában és magatartásában is baloldali, vagyis szolidáris, segítőkész, érzékeny és demokratikus. Belül is, kívül is.

- Nagyon óvatosan nyilatkozott arról, kinek a felelőssége a választási kudarc, de azért az önkormányzati választás után tisztújítás lesz az MSZP-ben. Ön szerint a régiekkel kell tovább menni, vagy meg kell újítani a vezetést?

- Értem, hogy provokál, az a dolga. De ezzel nem most kell foglakoznunk. Kíváncsian várom majd kellő időben a régiek és az új kihívók programjait egyaránt. Gondolkodniuk rajta már most is szabad.

- Vannak újak?

- Szegénységi bizonyítványt állítanánk ki magunkról, ha bátorság vagy gondolat híján senkinek sem volnának izgalmas új tervei a jövőre. A legrosszabb, ami egy párttal történhet, a megmerevedés, a belső mobilitás leállása, a politikai tetszhalál. A magyar politikai elit egészével majdnem ez történt. Ez a politikai osztály a jelenlegi formájában és szellemiségében túlélte önmagát. 2010-ben a mi pártunk egy generációs váltással próbált ezen segíteni. De mivel ezen már túlestünk, ilyen egyszerű és olcsó megoldásunk már nincs. Fiatal vezető csapatunk van, ha egyszerűen csak tovább akarunk fiatalítani rajtuk, lassan eljutunk az óvodásokig, és még mindig nem haladtunk előre. Most már a szellemi vérfrissítés forrásait kell keresnünk. Minden tisztújításnál vannak maradók és újonnan bekerülők.

Ennél azonban fontosabb, hogy az új gondolatok milyen arányban kapnak helyet egy új elnökségben. Ennek az új, igényesebb szellemiségnek érzem szükségét, persze nemcsak másoknál, hanem a magam fejében is. Küszködöm is érte.