Tokaj-Hegyalja másik története

Tokaj-Hegyalján bízvást cáfolja mindenki, hogy Magyarországnak nincsenek kimeríthetetlen természeti erőforrásai, kiapadhatatlan kincsei. Bár földgázvezetéket, olajkutat aligha érdemes errefelé építeni, a hegyek aranya világraszóló szenzáció: aligha véletlen, hogy még nemzeti himnuszunk is megemlékezik róla: "Tokaj szőlővesszein/Nektárt csepegtettél."

Még Voltaire-t is versírásra ösztönözte, pedig ez inkább a korabeli francia önkényuraknak sikerült. Semmivé lenne azonban a hegyek kincse, az egyedi összetételű talajon kiváló viszonyok szerint élő szőlő, ha nem társulna az emberi kreativitással, amely más mellett az aszúbort is létrehozta. Bár az aszú divatja a gyümölcsös borok korszakában leáldozóban van, Tokaj kiváló terep a bortermelő kreativitásának.

Szirmay Gábor Tokaj-Hegyaljáról írt könyve a történelem keresztmetszetében vizsgálja a világhírű borvidéket, mélyfúrója azonban egyetlen réteget emel ki az események bonyolult láncolatából: méghozzá saját felmenőit.

Történt, hogy a Szirmay család vagyonos köznemesként és grófi rangot szerzett arisztokrataként birtokokat szerzett a vidéken és belevágott a borkészítésbe, illetve vitézlő rendként a kereskedésbe.

Anélkül, hogy nagy szavakat fogalmaznánk meg: Tokajhegyalja egyik legjelentősebb birtokosaivá emelkedtek, életük része lett a bor, a nemes ital tükröződésében pedig más megvilágításba kerültek a kor történései.

A családtörténetek és a múlt felfedezésének korában ma már világosan tudjuk, hogy a história megismeréséhez éppen az egyéni mikrotörténelem vezet el legkönnyebben.

A diplomáciatörténet és a politika viszonyai sok mindent megmutatnak, csak éppen saját életünkben szolgálnak kevés tanulsággal. Már arról nem beszélve, hogy a história egyébként is elég rossz tanítómester - vagy az emberiség gyenge tanítvány…

Szirmay Gábor könyve kiváló iskola arról, hogyan viselkedik a mindenkori történelmi elit, amikor a javak hasznosításáról van szó. Hogyan lepleződik le gyengesége, és hogyan sáfárkodik jól a természet kincseivel.

Ezernyi apró családi mozzanat teszi érdekessé, és ami fontosabb, közelivé Tokajhegyalja történetét számunkra. A könyv számos portréja, mint egy Shakespeare-dráma, szinte az egész emberi létezést lefedi. A 17. századi pazdicsi birtokos Szirmay Antal személyében megismerjük a self-made mant éppúgy, mint a vagyonát vesztő Szirmay Ödönt.

Az úrnőt, akit cselédje gyilkol meg, és a földbirtokost, aki földosztással próbálja megmenteni vagyonát - hiába. Látjuk, hogyan született a birodalom, és olvasóiként tanúi leszünk, miként vált semmivé. Hogyan lesz az évszázados pincéből óvóhely, és a generációk hosszú során át birtokolt vagyon a történelem szeszélye folytán más magántulajdonosoké.

Szirmay Gábor könyve másként láttatja velünk a rohanó szőlőtőkéket az autóból, a hegyoldalról felénk mosolygó présházakat vagy a kihalt kastélyokat, amelyek ablaktalan üregei oly sötétek, mint a vakok a szemgödrei. A kötetet olvasva a vidék váratlanul ismerőssé válik.

Szirmay Gábor: Szirmayak Tokaj-Hegyalján

Budapest, 2014.