Orbán-kormány;MSZP;anyák napja;

2014-05-04 13:20:00

Orbánék elvették az anyák napját is

Az MSZP szerint Magyarország fideszes vezetése elvette az ünneplés lehetőségét a magyar családoktól. Ezt Bangóné Borbély Ildikó, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője mondta vasárnap, az anyák napján tartott budapesti sajtótájékoztatóján.

Az MSZP elnökségi tagja kijelentését indokolva közölte, a Fidesz szétszakította a magyar családokat, több százezer embert külföldre üldözött, így ők csak telefonon vagy Skype-on tudják köszönteni az édesanyjukat, a nagymamájukat. Hozzátette: munkahelyek csak papíron, meghamisított statisztikákban léteznek Magyarországon.

Bangóné Borbély Ildikó szerint sokan vannak olyanok, akik még egy szál virágot sem tudnak venni. Ők, a havi ötvenezer forint alatt keresők, a közmunkások vagy a munkanélküliek inkább az édesanyjuk támogatására szorulnak, pedig pont fordítva kellene, hogy legyen - közölte.

Az ellenzéki képviselő úgy vélte, a Fidesz az elmúlt négy évben folyamatosan megbélyegezte az édesanyákat. Kifogásolta az új munka törvénykönyvét, amely elvette a munkahelyi védettséget a kismamáktól, és amely szerinte megalázó helyzetbe hozta a nőket, hiszen hamarabb kell bejelenteniük a főnöküknek, hogy várandósak, mint a saját férjüknek.

Bagóné Borbély Ildikó hozzátette, hogy a Fidesz-kormány tette fizetőssé a bölcsődéket és "verte szét totálisan az oktatási rendszert".

Az MSZP elnökségi tagja szerint azt, hogy mit tett a kétharmados Fidesz-kormány az édesanyákkal, pontosan jelzik az évről évre csökkenő születésszámok.

Közölte, "az édesanyák eredendően baloldaliak": védik a gyengéket, óvják az elesetteket és együtt éreznek a szenvedőkkel.

Úgy fogalmazott: Magyarország jövőjének nem a szétszakított és nélkülöző családokból kell állnia, amit a jobboldal kínál, a magyar családok ugyanis biztonságot és jobb megélhetést szeretnének, s ezt "balra találják meg".