áradás;Barcs;felhőszakadások;

2014-05-04 14:29:00

Még mindig szivattyúznak Barcson

Továbbra is szivattyúzzák a vizet Barcson, miután a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű eső utcákat, pincéket, udvarokat öntött el szombat délután - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap délelőtt az MTI-vel.

Bázelné Mihályka Szabina tájékoztatása szerint a tűzoltók és a Boróka Mentőcsoport tagjai folyamatosan dolgoznak az esővíz eltávolításán. Az utcákról már visszahúzódott az esővíz a Dráva parti településen, a járási mentőcsoport önkéntesei azonban még vasárnap délelőtt is három helyszínen szivattyúzzák a lakóházaknál a vizet.

A szóvivő arról számolt be, hogy szombaton Barcsról több mint 60 bejelentés érkezett a műveletirányítási központba - főként a Dankó Pista, a Dési Huber és a Szentesi utcából telefonáltak a lakók -, hogy a pincékbe, melléképületekbe betört a víz. A Dankó Pista utcában erőgép is dolgozott az árok megtisztításán, az ugyanis nem bírta elvezetni a nagy mennyiségű esővizet, így a házak udvarán 15 centiméter magas víz állt.

Bázelné Mihályka Szabina elmondta, hogy vízátfolyás miatt továbbra sem lehet közlekedni Barcs és Drávaszentes között, a 6801-es úton, ahol szombat délután a 3-as kilométerénél lezárták az utat, ahogy Barcs határában a 68-as út 1-es kilométerszelvényénél is forgalomelterelés van érvényben.

Nem csak az esővíz adott munkát a tűzoltóknak a térségben, a viharos szél több helyen fákat csavart ki, így például Barcs és Somogytarnóca között, ahol egy 60 centiméter átmérőjű fa dőlt az útra szombat este, azt motoros láncfűrésszel távolították el a barcsi tűzoltók - tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

Egy férfi kerékpározik a vízben a Somogy megyei Barcs egyik utcájában 2014. május 4-én. Fotó: Varga György/MTI

Egy férfi kerékpározik a vízben a Somogy megyei Barcs egyik utcájában 2014. május 4-én. Fotó: Varga György/MTI