MNV Zrt.;Citadella;Gastro-Top Kft.;

2014-05-05 15:20:00

Citadella-szappanopera: tiltakozik az üzemeltető

Törvénytelennek nevezte a Citadellánál folyó eljárást a létesítmény éttermét üzemeltető cég ügyvezetője. A Citadellát reggel rendőrök zárták le, az oda érkezőkkel azt közölték, hogy végrehajtási eljárás van folyamatban, a területre nem lehet bemenni.

A helyszínen Magyar Istvánné, a Citadellán működő éttermet üzemeltető Gastro-Top Kft. ügyvezetője újságírók előtt törvénytelennek nevezte az eljárást. Elmondta: 2013 októberében határozat született, amely a 2014 decemberében hatályba lépő világörökségi törvényre hivatkozva rendelkezik arról, hogy a Citadella használóinak el kell hagyniuk a területet, mert azt birtokba kívánja venni a MNV Zrt.

Magyar Istvánné szerint ez 2013. november 11-én maradéktalanul teljesült, a használók birtokba adták az MNV Zrt.-nek a Citadellát, az MNV pedig vagyonkezelésbe a XI. kerületi önkormányzatnak adta azt tovább. Az önkormányzat ezt követően hasznosítási szerződést kötött a területre. Az ügyvezető szerint ennek ellenére folyik a mostani eljárás, és úgy vélte, a 2013. november 11-én történt végrehajtást akarják újrafoganatosítani, amire nincs magyarázat. Magyar Istvánné közölte: bírósághoz fordulnak.

Az ügyvezető az újságíróknak átadott egy levelet, amelyet Márton Péter, az MNV vezérigazgatója írt Hammerstein Juditnak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkárának. Ebben Márton Péter azt írta: "2013. november 11-én a határozatban felsorolt valamennyi, a birtokba adásra kötelezett mind a hat használó birtokba adta az ingatlant az MNV Zrt.-nek". Tudatta azt is, hogy "az ingatlan új vagyonkezelője - Budapest XI. kerület Újbuda Önkormányzata - használóktól történő birtokbavétellel egy időben az ingatlant birtokba át is vette".