Pásztor István;Gaudi-Nagy Tamás;Vajdasági Magyar Szövetség;

2014-05-07 10:36:00

Gaudi-Nagy szerint Pásztor örülhet, hogy nem lámpavason lóg

Gaudi-Nagy Tamás szerint Pásztor István  hazaáruló, megérdemelte, hogy leköpték és örüljön, hogy ennyivel megúszta, mert a hazaárulók a lámpavason szoktak lógni. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke meglepőnek nevezte, hogy a Kossuth téren senki nem volt, aki meg tudta volna védeni az inzultustól. 

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, a Jobbik országgyűlési frakciójának volt tagja ezt a közszolgálati televízió reggeli műsorának vendégeként mondta annak kapcsán, hogy az általa felhergelt demonstrálók tegnap Budapesten a Kossuth Lajos téren szidalmazták és leköpdösték a VMSZ elnökét.

Gaudi-Nagy Tamás szerint  Pásztor István hazaáruló, mert összeállt a magyar nemzeti érdekeket veszélyeztető szerb radikálisokkal, azokkal, akik kiüldözték a délvidékről a magyarok döntő többségét. Pásztor azért is a délvidéki magyarság árulója, mert nem követeli a területi autonómiát. Ezért ez a legkevesebb amit kaphatott Pásztor István és minden hazaáruló meg fogja kapni a jussát - tette hozzá a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szintén vendége volt az M1 reggeli műsorának, és jelezte: nem tesz feljelentést, amiért szidalmazták és leköpdösték kedden Budapesten, a Kossuth Lajos téren.

A politikus meglepőnek nevezte, hogy a Kossuth Lajos téren senki nem volt, aki meg tudta volna védeni az inzultustól. Pásztor István szerint Gaudi-Nagy Tamást a "mindegy hogy mi van, csak gyalázkodni lehessen" típusú közéleti szerepvállalás jellemezte az elmúlt években. Hozzátette: nem ijed meg tőle, ugyanis korábban találkozott már más "bitangokkal" is, és tőlük sem félt, mert harcedzett ember.Megfogalmazása szerint olyan nemzet építésében érdekelt, amely kiveti magából azokat, akik Gaudi-Nagy Tamáshoz hasonló nézeteket vallanak.

Vajdasági Szociáldemokrata Liga közleményben reagált arra, hogy Budapesten, a parlament alakuló ülése után a Jobbik szimpatizánsai inzultálták Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét. A közlemény szerint a vajdasági szerb formáció elvárja, hogy a magyar hatóságok a legszigorúbban megbüntessék a támadás résztvevőit. Meggyőződésünk, hogy Magyarország az illetékes szervek megfelelő reakciójával és az incidens minden résztvevőjének felelősségre vonásával megmutatja, hogy a fizikai erőszak és a sértegetés nem – és nem is lehet – a politikai különbségek demonstrálásának módja” - áll a közleményében.

Pásztor István a vajdasági Magyar Szónak úgy nyilatkozott, gyalázatosnak tartja és szörnyű jelenségként éli meg, hogy kedden tüntetők szidalmazták és megköpködték Budapesten, a Parlament előtt. Hihetetlenül megalázó, meglepő, letaglózó és méltatlan helyzet volt - mondta a vajdasági magyar politikus. Sok mindenre fel lehet készülve az ember, de hogy a dísztéren, a parlament alakulásának napján, egy ünnepi pillanatban ez érje, arra senki sem készülhet fel. A történtek a demokrácia felfogása szempontjából is kételyeket és kérdéseket vet fel az emberben – nyilatkozta Pásztor István, aki a szabad véleménynyilvánítással való visszaélésnek nevezte a történteket.