Molnár Csaba;Orbán Viktor;DK;kormányprogram;

2014-05-08 14:43:00

A DK nem vesz részt a miniszterelnök megválasztásán

Nem vesz részt a szombati miniszterelnök-választó országgyűlési ülésen a DK, kifogásolják ugyanis, hogy Orbán Viktor nem hirdetett programot, így nem lehet tudni, mit tervez a következő négyéves kormányzása alatt.

Molnár Csaba, az ellenzéki párt ügyvezető alelnöke és európai parlamenti képviselőjelöltje csütörtöki sajtótájékoztatóján bírálta a kormányfőt, aki szerinte „biankó csekket” kér. Azt mondta, kormányprogramról szavaznának, ennek hiányában azonban el se mennek az ülésre. 

Orbán Viktor megválasztását a Jonathan Swift által leírt liliputi választáshoz hasonlította, ahol a minisztereket az alapján választják ki: melyikük tud a legjobban kötélen táncolni. Szerinte jelenleg Orbán Viktorról is csak annyi tudható, hogy „jól focizik, nagy a szája, ezen az alapon tehát miniszterelnök lehet belőle”.

Emlékeztetett: az elmúlt bő két évtizedben a kormányfő személyével együtt kabinetjének programjáról is szavazott a Ház, „most viszont megváltoztatta Orbán az alaptörvényt, és úgy döntött, hogy kormányprogramról nem kell szavazni”. Molnár Csaba kifogásolta azt is, hogy a kormányfő csak megválasztása után szól majd az Országgyűléshez. Szerinte a kormányfő nem teljesíti politikai kötelességét, amellyel azt üzeni az embereknek: nem akar minden magyar miniszterelnöke lenni, csak kizárólag azoké, akik rá szavaztak, a többiek bizalmát ugyanis éppen a programmal vívhatná ki. 

A tájékoztatón Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője kérdésre válaszolva a Molnár Zsolt szocialista politikusról előkerült felvételekkel kapcsolatban azt mondta: nem változik álláspontjuk, miszerint, ha a felvételek valódiak, a politikus ne legyen a nemzetbiztonsági bizottság vezetője akkor sem, ha Molnár Zsolt átesik egy C-típusú átvilágításon. Emlékeztetett: a vizsgálat már korábban is megtörtént, és az Alkotmányvédelmi Hivatal alkalmasnak találta a pozíció betöltésére.

Hozzátette ugyanakkor: részükről politikai állásfoglalás, hogy meg kell fontolni, „szabad-e egy ilyen árnyékos történettel ezt a pozíciót elvállalni”. Ennek eldöntése azonban a szocialista párt feladata – hangsúlyozta.