Európa;győzelem napja;Hollande;

2014-05-08 17:15:00

Hollande: „Aki kilép Európából, kilép a történelemből”

Az Európai Uniót fenyegetik azok, akik a csalódásra spekulálnak – figyelmeztet François Hollande francia köztársasági elnök abban az üzenetben, amely a pénteki Le Monde-ban jelenik meg a második világháború befejezésének 69. évfordulója alkalmából.

„Nem felejtem el, hogy az orosz nép milliók életét adta azért, hogy szabadon éljünk. Képesek voltunk felépíteni egy nagy Európát. Aki kilép Európából, kilép a történelemből” – idézte a francia államfőt a mértékadó párizsi lap on-line kiadása. Hollande emlékeztetett a néhai François Mitterand elnöknek az Európai Parlamentben elmondott utolsó beszédére, amelyben kijelentette: „A nacionalizmus maga a háború, Európa a béke”.

Hollande mindazonáltal elismerte, hogy az Európai Unió eddig csalódást okozott a munkanélküliséggel szembeni tehetetlenségével, bonyolult intézményeivel és szabályaival. Ugyanakkor, mondta, még nagyon sok az önzés, a szélsőség az egyes országokban, és ez az, ami félelmet kelt. „A feltámadt szélsőségesek le akarják rombolni azt, amit három nemzedéken át felépítettek. Éppen ezért arra szólítom fel a franciákat, és nemcsak őket: változtassátok meg Európát, de őrizzétek meg” – hangsúlyozta a francia államfő. Egyúttal síkra szállt egy olyan Unióért, amely „ott cselekszik, ahol elvárják tőle, világossá teszi döntéshozatalát, megkönnyíti eljárásait, és gyorsabban halad azokkal az országokkal, amelyek ezt akarják.”

„Franciaország többet akar, mint európai fejlődést: a fejlődés Európáját akarja” – szögezte le a francia köztársasági elnök.

Franciaországban Magyarországgal egy napon, május 25-én tartják az európai parlamenti választásokat.