Számos politikai elemző és társadalomtudós leírta már, hogy Orbán Viktor miniszterelnök politikájában, minden ad hoc mozzanata dacára, kétségtelenül folyamatosság és logika érzékelhető, amely két sajátosság egy meghatározott politikai-gazdasági és kulturális rendszer kiépítésére irányul, évtizedekre megszabva így Magyarország történelmének továbbalakulását. E komplex jelenségből a harmadik elem, azon belül is az emlékezetpolitika néhány vonatkozását szeretném kiemelni.
Miért Horthy?
Számomra sokáig talány volt, hogy vajon mi indokolhatja letakarítani Horthy Miklósról az idők során kétségtelenül rárakódott pókhálót. Különösen a XXI. század elején. A tényt, hogy alakja korunkban anakronisztikus jelenség, jól példázza az értékelő búcsúztató, amivel halálakor a BBC elköszönt tőle: "Annyi bizonyos, hogy elméje nem volt a legkorszerűbb teljesítményű neon fényszóró, csupán egy határozottan divatjamúlt, magyar mintára szabott régi lámpa, és csak azzal világíthatott, amije volt… Nem volt igazi értelmiségi, nem volt könyvolvasó természet, járatlan volt az irodalomban, történelemben, a politikai és társadalomtudományokban még ennél is járatlanabb, s bár nem volt jelentéktelen elme, híjával volt a kritikai érzéknek, és sem éles elméjűnek, sem eredetinek nem volt mondható. Egész személyisége híven tükrözte korát, osztályát és környezetét." (1957!).
A válaszhoz vissza kell nyúlnunk a rendszerváltáshoz, pontosabban annak társadalmi tartalmához. Közhelynek számít, hogy az 1980-as, 1990-es évtized fordulójának Magyarországán az államszocializmus helyébe lépett a kapitalizmus, s ekként - sokak várakozásában - visszatértünk a klasszikus nyugat-európai fejlődéshez, de legalábbis - még ha félperifériaként is - annak sodrához kapcsolódtunk.
A magántulajdonra és piacgazdaságra épülő társadalmi rend konszolidálása megkövetelte a lakosság többségi egyetértését és új vezető (uralkodó) osztályok létrehozását. A legitimáció (eszmei-erkölcsi-politikai) megszerzése különösen fontos volt, ugyanis a néptömegek vágyai, miszerint az életszínvonal általános és jól érzékelhető növekedése kíséri az átalakulást, messze nem teljesültek. Sőt, a jövedelmi olló széthasogatta a társadalmat, óriási méretű deklasszálódással járt. Adva volt tehát a lecke: eladni a megint formálódó magyar kapitalizmust saját társadalmának. De kik legyenek, akik lenyomják ezt a nép torkán?
Már a rendszerváltás elején kiderült, hogy a folyamatot meghatározza a "két Magyarország", mint történelmi örökség: egyfelől a feudális gyökerekhez ragaszkodó, a kapitalizmustól idegenkedő, hangsúlyozottan keresztény magyar középosztály, másfelől a város Magyarországa, a zömében német és zsidó kisebbségből születő modern polgárság. A "városhoz" tartósan asszociálódik az "erkölcsi fertő", a "magyarság züllesztése, bomlasztása", a "zsidós jelleg" képzete (Judapest).
Racionálisak az okok
Az államszocializmus a magyar nemzet e megosztottságát lefedte, eltakarta, jegelte, zárójelbe helyezte. Amikor azonban szövete felfeslett, előtűntek megint a régi választóvonalak, amelyek hamarosan egy hideg polgárháború lövészárkaivá váltak. Egyik oldalon az antiszemita történelmi előzményeivel szembenézni makacsul nem hajlandó, előmászó keresztény magyar középosztály, másik oldalon a XX. század elejének honi társadalom-reformereit, a polgári radikálisokat példaképnek tekintő neoliberális polgárság. Az előbbi bázisán formálódott ki a nacionalista újburzsoázia (politikai képviselője előbb az MDF, utóbb a Fidesz lett), az utóbbién pedig a hazai, globalista elköteleződésű tőkés osztály. Mindkettő - nemzedéki közvetítődésekkel - rekrutálódva az államszocializmus politikai osztályából is.
Nyilvánvaló, hogy Horthy Miklós személye, mélységesen antidemokratikus habitusa kapóra jött a nacionál-burzsoá emlékezetpolitikának. A keresztény úri középosztály felső kategóriáját szimbolizálja, továbbá felidézi Trianon részleges sikerű revízióját. Ennél fogva neve alkalmas hívó szó egy olyan rezsim számára, amely úgy adja el a kapitalizmust a magyar társadalomnak, mint a magyarságot az "idegenlelkű" világbankokkal szemben védelmező, belső ellenségeitől (zsidók, romák, bűnözők) megmentő és a szomszéd országok által bitorolt vérei sorsát óvó tekintélyuralmi rendet. A Horthy-kultusz látszólag irracionális újraélesztését valójában igen racionális okok, összefüggések táplálják.
Kitörölhetetlen bélyegek
Mi végre indította újra Orbán Viktor a választási győzelmét követően nyomban a német megszállási emlékmű építését?
A keresztény úri középosztály, ami - tisztáztuk - a mai magyar nacionálburzsoázia emlékezetpolitikai mintája, igen nagy történelmi bűnt - a holokauszt bűnét hordozza. Tulajdonképpen az idők végezetéig. A magyar nemzetet 550 ezer honfitársa (a meg nem születetteket is számolva minimum 600 ezer) meggyilkolására kondicionáló állami-társadalmi antiszemitizmus, a zsidótörvények és - rendeletek bűnét. Magára sütve a hazai cigányság mészárlásának, illetve mészárszékre adásának bélyegét is.
A FIDESZ ideológusai - a holokauszt-emlékévre időzítve - kifundálták a nekik megfelelő megoldást. Természetesen a régi recept szerint jártak el: "Fogd másra saját vétkedet (elődeid vétkét)!" Amiképpen a német birodalmi sas rárepül a védtelen magyar arkangyalra, akként volt kiszolgáltatott és áldozat Horthy Miklós és a keresztény úri középosztály. Nem tehettek mást, ki kellett adniuk zsidóikat… Különben is úgy tudták, munkára viszik őket….
Az Orbán-rendszer egyre gyorsuló ütemben, egyre szélesebb spektrummal és egyre intenzívebben érvényesíti emlékezetpolitikáját. Így maga teszi lehetetlenné, hogy reális nemzettudat fejlődhessen ki. Megakadályozva, hogy a magyar társadalomban szerves felelősségérzés alakuljon ki a történelmi bűnök megismétlődésével szemben.
A miniszterelnök belső-külső szabadságharcot meghirdető vezéri felhívásait hallva aggasztó képzetek jönnek elő a múltból. A keresztény úri közönség árjásító követelései, majd harácsolásai a zsidók vagyonfosztását követően. Melléjük tornyosulva e szintén nagyon ismerősként hangzó szörnymondatok: "Lehetetlen, hogy az emberek százmilliói tartósan az egyesek érdekeinek legyenek kiszolgáltatva. Az emberiség nagyobb érdeke legyőzi majd ezeknek a kis plutokrata üzletcsinálóknak az érdekeit!"
"Ez a szociális Németország az, amelyet a zsidókkal és pénzemberekkel és kalmárokkal keveredett érdekcsoport odaát a legjobban gyűlöl. Külpolitikánk, belpolitikánk és gazdasági politikánk ezzel szemben acélszilárd erővel áll. Csak egyetlen határozott célunk van, és ezt úgy hívják: a nép! Minden út, amelyre lépnünk kell, ebbe torkollik." Adolf Hitler mondta ezt a Berlini Sportpalotában, 1941. január 30-ikán.
