Csákányi a topon

Veszettül, minden ízében nagyon nő, és közben icipici, kiszolgáltatott, szuper kíváncsi, szeretnivaló kislány is, gyakran a színpadon és az életben egyaránt Csákányi Eszter. Kemény és lágy. Határozott és elanyátlanodott. Olykor már-már durván felcsattan a hangja, máskor szinte elharapja az elhalkuló szót. Akit az istenek szeretnek címmel tartja új estjét a Spinozában, egyedüli színészként, két zenész kíséretében áll a pódiumon.

De nem szeret egyedül lenni, ezért csaknem magához öleli a nézőket. Megszólít minket. Verbális választ ritkán vár, metakommunikatívat annál inkább, állandóan figyel bennünket, "összenéz" velünk. Nem ágál a pódiumról, tulajdonképpen még csak nem is előadást tart, hanem diskurál velünk. A saját, személyes szövegén kívül ehhez slágereket, kuplékat, bölcs, kevésbé mély és szuper könnyed dalokat használ, és feltölti ezeket tartalommal, az érzékeny lényével, amiből hihetetlen akarás, energia árad, de elbizonytalanodás is. Kedveli az olyan dalokat, amelyekben vidámság és szomorúság ötvöződik, humort is vegyít sírós hangulattal, öniróniával, sőt akár már-már kegyetlennek tűnő, maró öngúnnyal.

Amikor például elmesél egy történetet, ami szerint éppen holtfáradtan vezetett Kaposvárra, és egy útkereszteződésben valaki benézett az autójába, majd azt találta mondani, hogy "milyen csúnya", ő pedig visszakiáltott rá, hogy "színésznőt a színházban tessék nézni", akkor ezt fanyar humorral regéli el, de persze e mögött fájdalom és élettapasztalat van. Még arról is beszél, hogy a színészek mennyire a színpadon égnek el, mennyire a munkájukra koncentrálnak csaknem mindig, és legyintve jegyzi meg, hogy ami két fellépés között van, az nem igazán fontos.

Kezdőként ki kellett ismernie magát, meg kellett békélnie az alkatával. 18 évesen még copfos kislány volt. Tán ezért sem vették fel a főiskolára, ami nyilvánvalóan traumát okozott. De adódott helyette a Nemzeti stúdiója, a sokak által szeretett Bodnár Sándor tanár úrral. Aki miközben a stúdióban sem vették Csákányit elég komolyan, hitet, erőt adott neki.

Azt is kiadós empátiával elmagyarázta, hogy nem azért nem került be a Bánk bánba statisztálni, mert tehetségtelen, hanem mert alacsony és nem szép. Ez kemény lecke egy fiatal nőnek, aki megpróbált kompenzálni, olyan magas sarkú cipőt hordott, amilyet csak lehet, festette magát, extravagáns ruhákat vett fel, és naponta akár ötször váltott öltözéket. Feltehetően kezdőlökést adott, de nyomaszthatta is, hogy édesapja, Csákányi László híres, nagy színész volt, aki különben nem volt oda azért, hogy a lánya a kaposvári színházhoz szegődik. De aztán megbékélt vele, feltehetően rájött, hogy ennél jobbat nem is tehetett, ott segítettek a szabálytalan alkatoknak, merészen rendhagyó szereposztásokat csináltak, türelmesek voltak a nem rögtön sikeresekkel.

Csákányi például Ács János revelatív Szentivánéji álom rendezésében megkapta Hermia szerepét, kijátszhatta magából a frusztrációit, gátlásait, hiszen alacsony, félszeg, önbizalomhiányos nőt adott, akinek elcsábítják a szerelmét. Frenetikus volt. De Ascher Tamás musicalsztárt is osztott rá a Chicagóban, amiben aztán tündökölhetett, parádézhatott, közben pedig tragikus húrokat pengethetett. És persze énekelhetett rogyásig, amit azóta is annyira imád. 19 évet töltött Kaposváron, ahonnan azóta se tud teljesen elszakadni, tavasszal bemutatója volt ott a Jövedelmező állásban. Abban igazán kitanulta önmagát. Megbékélt a termetével, azzal szintén, hogy hízásra hajlamos nő, ami szerencsére általában víg kedéllyel párosul.

Ahogy jó néhányan, így ő is, Kaposvárról a Katona József Színházba igazolt át. A Ma este improvizálunk című darabban egy rendezőasszisztens bőrébe bújt, aki számára összefolyik a színház és az élet. Volt olyan időszaka, amikor délelőtt mást próbált, mint délután, és ráadásul nemcsak este 7-től játszott, hanem akár még este 10-től is. Jellemző, hogy a hőn szeretett édesapja halála utáni napon is próbált, pedig nem tették ezt számára kötelezővé. De ő úgy gondolta, hogy apukája szintén így akarná. Tán édesanyja halálát is azért élte túl, mert éppen játszott akkor.

Kapott a Katonában szép szerepeket. Kárpáti Péter modernkori moralitásjátékának, az Akárkinek középpontjaként megrendítően alakított olyan nőt, akinek a halál árnyékában hideglelős őszinteséggel szembe kell néznie önmagával. Weöres Sándor különös remekében, a Szent György és a sárkányban kislány lelkű, negyvenes királykisasszony lehetett. És szintén a Katona Kamrájában játssza a mai napig, a műsorról levehetetlenül, az Elnöknők Mariedl szerepét, az abszurd horrorba hajló darabban, egy ön-és közveszélyes, zilált hajú és zilált lelkületű, lepukkantan is elaljasodó öregasszonyt, két másik nagy színésznő, Pogány Judit és Szirtes Ági partnereként.

De aztán úgy érezte, hogy nem kap elég megfelelő feladatot, nem figyelnek rá kellőképpen. Elment Schilling Árpád izgalmas, merész színházi szabadcsapatához, a Krétakörhöz, és beleadott a közös létbe apait-anyait. A "Siráj" mellbevágó előadásában Arkagyinaként önmaga tökéletes ellentétét alakította, kiüresedett, rosszindulatú, komplexusokkal teli, más sikerére dermesztően féltékeny színésznőt, aki számára már csak ipar a színház.

Nehezen élte meg, hogy Schilling nem akart már tovább dolgozni a jelentős nemzetközi sikereket is elért együttessel. Csákányi, akinek lételeme a társulat, szabadúszásra kényszerült. De Orlai Tibor producer egyik alappillére lett, rendszeresen hívja az előadásaiba, az új estet ugyancsak az ő égisze alatt mutatták be. És ott van Pintér Béla is, akinek társulatában olyan elsőrangúan debütált hirtelen súlyos válságba kerülő orvosnőként A 42. hét című produkcióban, hogy azóta is számítanak rá, elementáris, ahogy a Titkainkban az egykori kultúrakorifeust, Aczél Györgyöt megformálja.

Színészi szempontból meglehetősen rossz életkorban van, de művészi szempontból a topon.