WHO;Szaúd-Arábia;koronavírus;

2014-05-10 07:35:00

Újabb áldozatokat szed a szaúdi koronavírus

Rendkívüli tanácskozást hívott össze az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a közel-keleti légúti megbetegedés (Middle-East Respiratory Syndrome, MERS) nevű koronavírus terjedése miatt. Tarik Jasarevic, a szervezet szóvivője tegnap Genfben elmondta, kedden tartanak ülést, miután tovább növekedett az áldozatok száma, s újabb országra terjedt át a betegség. A libanoni minisztérium tegnapi közlése szerint egy férfi azután lett beteg, hogy hazatért Szaúd-Arábiából. Állapota nem volt súlyos, azóta már haza is engedték a kórházból.

Szaúd-Arábiában eközben újabb öt halottja van a betegségnek, négy férfi és egy nő, s így 126-ra nőtt az áldozatok száma. A rijádi kormány tájékoztatása szerint a vírus másfél évvel ezelőtti megjelenése óta eddig 463-an betegedtek meg. Az ország nemzetközi repülőterén elrendelték hőkamerák felállítását, hogy kiszűrjék a lázas utasokat, ami a vírus egyik tünete lehet. Ugyanakkor hangsúlyozták, a MERS nem veszélyesen fertőző, így az eset csekély kockázatot jelent a lakosságra nézve.

A súlyos akut légzőszervi megbetegedést okozó SARS vírushoz hasonló - annál gyakrabban halált okozó, de kevésbé fertőző - koronavírus 2012 szeptemberében jelent meg Szaúd-Arábiában. Azóta Egyiptomban, Jordániában, Európában, az Egyesült Államokban, s immár Libanonban is diagnosztizáltak már megbetegedést. Egyelőre nincs hatékony mód a megelőzésére.

A WHO a MERS miatt eddig négy esetben hívott össze tanácskozást, utoljára tavaly decemberben. A WHO aggodalmát indokolja, hogy az eddigi adatok szerint a betegség halálozási aránya igen magas, illetve hogy a fertőzés immár eredeti forrásától, Szaúd-Arábiától távol is felütötte a fejét. A járvány ereje télen ugyan csökkenni látszott, tavsszal azonban hirtelen megemelkedett a betegségek száma.

A kórokozó eredete eddig ismeretlen, azonban kutatók valószínűsítik, hogy denevérekről terjedt át közvetve: tevéken, szarvasmarhákon, kecskéken vagy juhokon át az emberre. Egypúpú tevékben találták meg ugyanis a MERS ellenanyagát, ami arra utal, hogy az állat egyszer hordozta a vírust, de legyőzte azt. Az Ománból származó ötven teve mindegyikének vérmintájában kimutatták az ellenanyagot, míg a spanyol állatoknál százöt közül csak tizenöt esetében.