tüntetés;Karsai László;német megszállási emlékmű;

2014-05-12 07:09:00

Karsai is az emlékmű ellen tüntet

Karsai László, a Szabadság térre tervezett '44-es német megszállási emlékművet ellenző történész is beszédet mond ma este a téren, a vitatott műalkotás ellen immár több mint egy hónapja zajló tiltakozás-sorozat újabb állomásán, a szokásos élőláncos tüntetésen.

Karsai mintegy félezer társával együtt aláírta a kormány emlékezetpolitikája elleni petíciót, a szoborról pedig úgy vélekedett: az arkangyalos-birodalmi sasos emlékmű meghamisítja a magyar történelmet, relativizálja a holokauszt eseményeit és meggyalázza az áldozatok, túlélők emlékét.

A már majdnem kész szobor, ha át is adják, az MSZP szerint nem sokáig áll majd a helyén, mert idővel úgyis "az utcákról eltávolított propagandaszobrok parkjába", a Memento Parkba kerül majd. A téren pénteken is élőlánccal tiltakoztak a civilek: ketten is megpróbálták a kordonokhoz bilincselni magukat, ám a rendőrök elrángatták őket.