vagyonnyilatkozatok;Együtt-PM;

2014-05-12 07:06:00

Vagyonnyilatkozat: az Együtt-PM szigorítana

Az Együtt-PM több ponton is szigorítaná a mai, könnyen kijátszható és alapvetően következmények nélküli vagyonnyilatkozat-tételi szabályokat - jelentette be tegnap Juhász Péter. Az Együtt-PM politikusa lapunknak elmondta, a héten be is nyújtják a szigorítást célzó csomagjukat az Országgyűlésnek. 

Javasolják, hogy a képviselők családtagjainak nyilatkozata is legyen nyilvános. Nekik most is kell készíteniük bevallást, de abba csak a mentelmi bizottság tekinthet bele. Korábban felmerült, hogy Schmitt Pál volt államfő eltitkolta egyik háza bérbeadásának havi bevételét - legalábbis nem írta bele nyilatkozatába. Hivatala azzal magyarázta ezt, hogy a felerészt Schmitt tulajdonában álló ingatlanból származó bevétel a másik tulajdonos, vagyis a felesége nyilatkozatában szerepel.

Az Együtt-PM a vagyonnyilatkozat elektronikus kitöltése mellett azt is javasolja, hogy a gazdasági érdekeltségeket a képviselőnek akkor is fel kell tüntetni, ha másra íratta a céget, vagy offshore társaságon keresztül gyakorol tulajdonjogot. Juhász fontosnak nevezte, hogy a mentelmi bizottság valódi ellenőrzési jogokat is kapjon, szemben a mai gyakorlattal. Juhászék köteleznék a bizottságot, hogy minden év februárjában vessék össze az újonnan leadott nyilatkozatokat az előző évivel, hogy az eltelt időszak bevételei alapot adnak-e a kimutatható vagyongyarapodásra. Ha felmerül a gyanú, hogy nem, akkor a bizottságnak hivatalból kellene eljárást kezdeményeznie.

Ide tartozik, hogy Juhász április 2-án feljelentette Rogán Antal Fidesz-frakcióvezetőt, mondván: hamisan töltötte ki vagyonnyilatkozatát, félrevezetve a választókat. Juhász szerint a kormánypárti politikus jogszerűen megszerzett vagyona még kölcsön mellett sem volt elegendő a tulajdonában álló ingatlanok (balatoni nyaraló, luxuslakóparki lakás) piaci értékének megfizetésére. Rogánnak a II. kerületi Pasa Parkban van ingatlana, amely - mint kiderült - nem csak felerészben, hanem 100 százalékban az övé. Ráadásul feleségének saját nevén is van egy lakása a lakóparkban, egy 141 négyzetméteres ingatlan 52 százaléka az övé. Amúgy Rogán többször is belejavított a vagyonnyilatkozatba, egyre nagyobbnak tültetve fel a lakást.