MSZP;kivándorlás;elvándorlás;EP-választás;uniós munkavállalás;

2014-05-13 14:44:00

Eltűnik Magyarországról a jövő generációja

Valós, értékteremtő munkahelyeket, a duális szakképzési rendszer bevezetését, az európai ifjúsági garanciaprogramhoz valódi források hozzárendelését szorgalmazza az európai baloldal és a magyar szocialisták - mondta Gúr Roland, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltje kedden Budapesten sajtótájékoztatón, a Liszt Ferenc-repülőtér 1-es terminálja közelében.

A helyszínválasztást azzal indokolta, hogy egy a napokban nyilvánosságra hozott statisztika szerint körülbelül hatszázezer magyar fiatal és középkorú ember hagyta el az országot, hogy más országban dolgozzon, alapítson családot. A jövő generációja tűnik el Magyarországról - mondta.

Gúr Roland közölte, újraiparosítást szeretnének, ami nem összeszerelő műhelyeket jelent, lehetőséget szeretnének adni zöldmunkahelyek megteremtésére, de nem feledkeznek meg arról sem, hogy a magyar munkahelyeket is meg kell védeni. Ezért európai munka törvénykönyvét alkotnának.

Azt mondta, a magyar kormány kizárólag a munkaadókat védi, az európai munkatörvénykönyvben pedig garantálnák a munkavállalók védelmét is.

Véleménye szerint a szocialisták programjával szemben két párt áll: a Jobbik és a Fidesz, az előbbi az unióból való kilépést szorgalmazza, az utóbbi pedig összekacsintgat a Jobbikkal és szintén keletre húz.

A Fidesz választási szlogenjével kapcsolatban Gúr Roland hangsúlyozta, a tiszteletet nem követelni kell, hanem kivívni. "Szeretném Orbán Viktort megnyugtatni: Európa tiszteli a magyarokat, egyedül a magyar kormánnyal van problémája" - fogalmazott.

Mint mondta, szakmai segítséget szeretnének nyújtani a Fidesznek, mert úgy látszik, a kormánypárt képtelen arra, hogy a magyar nemzeti érdekeket képviselje. Példaként a pálinkaügyet említette, amelynek még 2000-ben, a csatlakozási tárgyalások adózásról szóló részénél kellett volna adómentességet kérni. Felhozta az akácügyet, a földügyet, a befagyasztott európai uniós forrásokat, a norvég alapot is.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője azt mondta, a Fidesz legnagyobb bűne, hogy szétszakította a magyar családokat, amelynek jelképes helyszíne a repülőtér.

A politikus egy kis batyut is hozott magával azt a csomagot szemléltetve, amivel egy fiatal távozik az országból.

Felháborítónak nevezte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök családbarát kormányról beszél, miközben hatszázezren hagyták el Magyarországot. Ismertetése szerint Németországban több mint 160 ezer, Nagy-Britanniában 300 ezer magyar él.

A képviselő szerint az MSZP-nek a legnagyobb feladata az lesz, hogy egy olyan országot teremtsen meg, ahova a külföldre távozott magyarok szívesen jönnek vissza.