Somogy;vihar;útlezárások;

2014-05-16 12:44:00

Áramkimaradások, útlezárások Somogyban

A vihar miatt hét somogyi település csaknem 800 fogyasztóját érintő áramkimaradás megszüntetésén folyamatosan dolgozó szakemberek péntek délelőtt több mint 600 fogyasztó számára helyreállították az áramszolgáltatást - közölte a megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel.

 Bázelné Mihályka Szabina tájékoztatása szerint még négy településen - Balatonbogláron, Homokszentgyörgyön, Mezőcsokonyán és Berzencén - 184 fogyasztónál nincs áram. Példaként említette, hogy Balatonbogláron egy életveszélyessé vált kapcsolóház miatti áramtalanítás után öt lakóház és 170 üdülő maradt áram nélkül.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a viharos szél okozta veszélyhelyzet miatt továbbra sem lehet járművel közlekedni Balatonbogláron a még csütörtökön lezárt 7-es főúton a Gaál Gaszton utca és Szabadság utca közötti útszakaszon, továbbá a Kodály Zoltán utcában. A közútkezelő az útlezárásokat a közlekedők biztonsága érdekében jelzőtáblákat helyezett ki. A lezárt útszakaszt a környező mellékutcákon át tudják megkerülni a járművekkel.