"Pancho! Pancho!"

Publikálás dátuma
2014.05.17 10:40
Fotó: Beliczay László/MTI
Közvetlenül a választások előtti és azt követő időszak körüli botrányok különös módon a művészeti piac újrafelosztásáról és az új arisztokrácia esztétikai (művészeti) elképzeléseiről is szóltak: az óriásplakátoktól a Seuso-kincseken át a Magyar Nemzeti Bank műtárgyvásárlásáig. Az ezekkel kapcsolatos beszédmódokban keveredett a rezsim önmeghatározása, saját magára irányuló nárcisztikus fantáziája, a politikai marketing, a politikai-társadalmi tartalom kihelyezése. Mindezeknek a jelenségeknek egyfajta művészeti-politikai foglalataként értelmezhető a felcsúti Puskás Akadémia Pancho Arénája is. 

Puskás Ferenc mint népi hős alakja köré szerveződött, mitologikusnak feltüntetett paradigma már a rendszerváltást megelőző években is erős volt: a Száguldó Őrnagy képzetébe beletartozott a magyarság sikeres ("hősi") múltjának felidézése, vagyis egyfajta eredetmítosz, másrészt a hatalommal (Rákosi-rendszerrel) is packázni merő, vagabund, vagány legény alakja, aki mindmáig egyik legismertebb alakja a magyar futballtörténetnek.

Az eredetmítosz megfogalmazása az összes ma ismert jobboldali mitológiában ismert: Wass Albert Csaba-mítoszától (lásd új NAT) kezdve a Seuso-kincseken (4,5 milliárd) át általában egy olyan történelmi álláspontra utal, amely megteremti önmaga előttesét. Az utóbbi évek eseményei előtt azonban nem igazán lehetett csupán jobboldali narratívának, elbeszélésnek tartani a Puskás-legendát.

Talán a felcsúti stadion elleni tiltakozás (3,8 milliárd TAO-pénz) elmaradásának egyik oka, hogy a fennálló rend igyekszik olyan kultuszokat becsatornázni hivatalos elképzeléseibe, ami körül viszonylag közmegegyezés alakult ki.

A másik ok, hogy az állampolgárok számára a baloldalnak sem sikerült jól artikulálni, hogy tulajdonképpen saját pénzéről van szó. A költségek, ráfordítások több milliárdos tételének képzete a választópolgárokat egy nagyon nehezen feloldható mentális probléma elé állítja, hiszen olyan összegekről beszélünk, amelyek - mint a hatalom természete - a transzcendencia világához tartoznak.

Úgy vélem, hogy hiba volt a baloldalnak a paksi beruházás kapcsán az egy családra jutó költségekről beszélni, amely iránt a választó cseppet sem érez felelősséget, és amely összegek az "istenek világában" nyernek értelmet: Sokkal inkább a bolti árakkal kellett volna ellenpontozni "a rezsiharcot".

Hős és kora

A jobboldal ugyanis egyszerre manipulál bizonyos kultuszok megalkotásával (ilyen Puskás Ferencé is), amelyek pozitív önképét erősítik meg, és egyszerre volt képes az ellenség megnevezésében retorikailag egy "kidolgozott" detektívtörténet megkonstruálni, újabb epizódok beiktatásával "emberivé" tenni a Simon-ügyet, amely folyamatosan bontakozott ki, tele volt - mint értesültünk később róla - felesemigaz adattal. De személyessé lehetett tenni, fordulatos volt és cselekményes, emlékeztetett a szappanoperák szerkezetére, ami a folytatásos epizódokat illeti.

Visszatérve Puskás Ferenc alakjához, Orbán Viktor nyilatkozata szerint Puskás mintegy példája annak, hogy a szegény sorból származó fiú miként törhet ki környezetéből szorgalommal és kitartással. Az ilyen népmesei, fejlődésregények- és karrierregények tematikáját idéző klisészerű elgondolások fölött, amelyeket számunkra a kulturális emlékezet számosan kitermelt, már nyugodtan siklunk el, holott azt sugallják, hogy van kitörési pont a társadalomból. Csakhogy esztétikájának, politikájának más elemei számos módon cáfolják a kitörési lehetőség esélyét is.

Bár az autoriter politikai formációk rendszerint kedveznek a sportnak, a felcsúti stadion avatására meghívott személyek listája nem azt igazolja (Lothar Matthäus, Csányi Sándor), hogy lesz valóban a beharangozott újjászületés ezen a téren. Az orbáni példa nem az egyetlen, a Horthy-rendszertől kezdve erőteljes volt a hatalmi elit törekvése arra, hogy mintegy kisajátítsa a sportot, amellyel közvetíthette patriarchális eszményeit és törekvéseit.

Végül nem nő az állampolgár jogbiztonsága sem, ha arról hall, hogy Polt Péter legfőbb ügyész ott ül a páholy vendégei között, vagy hogy a pályán ügyvédek bajnokságára kerül sor. Hiszen az üzenet retorikája azt sugallja, hogy az igazság (sőt, ami több: a jog is) a "felcsútiak" pártján áll. Persze azért kérdés, hogy Puskást "nemzetegyesítő személynek" lehet-e tekinteni akkor, ha Puskás egy diktátor (Rákosi Mátyás) uralma alól felszabadulva végül egy másik diktátor, Franco tábornok csapatában kötött ki, a Real Madridban.

Ezzel "a legkisebb fiú fele királyságot is szerezhet" narratívával szemben a valóság az, hogy az orbáni politikai marketingstratégia egyik alappillére az állandóság, a megdönthetetlenség érzése. Orbán Viktor szónoki magatartása is erre, ezekre a pozíciókra utal: papírból olvas a szónoki emelvényen, testtartása is a statikus állandóságot sugallja. Azt a látszatot keltve, hogy a beszédpozíciója révén is képes uralomra szert tenni tér és idő felett. ("Magyarország miniszterelnöke". Most és mindörökké.)

Műalkotásként

A legtöbb tudósítás már az avatás előtt az Arénával kapcsolatban azt emelte ki, hogy nem hasonlít a szokványos stadionokhoz. A funkcionalitás további eltüntetése az, amely növeli a néző passzivitását a stadionnal kapcsolatban, hiszen a híradások többsége általában egyöntetűen arról szólt, hogy itt műalkotással van dolgunk, ami: voltaképpen mégiscsak "szép", és ezzel "több is" mint funkcionalitása. Ami rímel arra az egyébként esztétikai közhelyre, hogy a műalkotások gyakran rendelkezhetnek valóságfeletti jellegzetességekkel, s ez visszautal az "örökkévalóság", az "állandóság" érzésére, ami az orbáni retorika sarokpontja is (vesd össze: "Folytatjuk").

A stadion, mint műalkotás sem olyan lenyűgöző; hátterében ott van a nagyon is konstruált, és egyáltalán nem adott, tehát nem organikus művészetmodell, amely bevezette az úgynevezett népi művészet ízlésének diktatúráját.

Már-már templomi hangulatot idéz a futballstadion. Fotó: K2 Press/MTI

Már-már templomi hangulatot idéz a futballstadion. Fotó: K2 Press/MTI

Itt természetesen nem arról van szó, hogy sokan a népművészet tudoraivá váltak volna e kevéske idő alatt, hanem inkább arról, hogy a historicizmus nyomorúságának szoboralkotásait (értsd Makovecz- és Puskás-szobor) sikerült összemosni a magyar nóták világával, vagy a Röpülj pávaval, esetleg a szintén "organikus" természetleírással operáló Wass Albert és Nyírő regényekkel. Vagyis sikerült modernizálni és forradalmasítani a Jobbik giccses székelykapugyártását, amelynek foglalatát a Makovecz-csoport tervezőirodájában lelte föl.

Bár sok újságíró számára feltűnt, hogy a stadion Orbán Viktorék családi háza mellett van, az kevésbé, hogy a családi ház "stílusához" kerestek stadiontervezőt. Mivel a közmédiumok annyira át vannak itatva ezzel az ízlésdiktátummal, a stadion esztétikai-művészeti értékét még senki nem kérdőjelezte meg.

Az utóbbi évek tapasztalata az, hogy a hatalom lehorgonyzott a társadalmi létbe, projektálta (kihelyezte) magát a közterekre, új épületeket épít, szobrokat avat. Nagy hiba volt a baloldalnak elítélni a Szolidaritás szobordöntését, mert az a hatalom állandóságával szemben nyíltan széttörte a hatalom megtestesített ikonját, Orbán Viktor szobrának alakjában, és a változtatás lehetőségének paradigmáját mutatta meg.

Nehéz különben olyan hatalom és politikai stratégia ellen másként érvelni, amely a változtathatatlanságát hirdeti, amelyet ráadásul vallásos tartalommal tölt meg. Legalábbis ilyen tanulságokat szolgáltathat a "futballünnep" is, ahol a kultusz képviselője, Orbán Viktor, aki elérhetetlen magasságban áll a mindennapokban az emberek fölött, és nincsenek igazán kódolható emberi viszonylatai, testté lett, és a futball igehirdetőjévé vált. Mint ceremóniamester, háziúr és/vagy tárlatvezető, aki végigvezet minket a "birtokán" (többször is nyilatkozik különböző kameraállások előtt).

Schmitt Pál, pop

A miniszterelnök részt vesz a díjátadó ünnepségen is, a média engedi láttatni "emberibb" vonásait; aki az elérendő eredményeket a jövőbe is kitolhatja: egyszer majd, a jövő nemzedéke számára ("A gyerekek a legfontosabbak"). E rendszer logikája azonban nagyon tévesen azt oktrojálja rá a nézőre, hogy valami blaszfémiát, istenkáromlást követ el, ha kimondja, hogy neki ebből a politikai- és ízlésdiktátumból elég volt.

Még a radikálisabb hírportálok számos tudósítása is a miniszterelnök fociban elért kemény teljesítményéről szólnak ("lerúghatóságáról"), vagyis olyan figurával van dolgunk, aki innen és túl van a mércén: mégiscsak megdolgozik a gólért. A magyar cowboy, igazolt játékos.

A politikai marketinstratégia részeként megjelennek és beszédet mondanak a hivatalos diskurzus szereplői is: míg jobb demokráciákban meg lehet végképp bukni, és kiíródni a kurzusból egy disszertáció-plágium következményeképp, addig Schmitt Pál szabadon értekezhet a becsületről.

Az, hogy a baloldal nem tudta idejekorán a "történelem szemétdombjára" dobni Schmitt Pál személyét, és nem tudta szétbeszélni a nem is annyira dicsőséges párbajtőr és kommunista múltjával együtt, mutatja azt, hogy a baloldali pártok nem voltak képesek az ilyen, és ehhez hasonló politikai figurák végső demisztifikációjára.

A választókban tovább élhet a passzivitás, vagy az "én is megúszom, ha jó helyen vagyok" érzése. Ami azt sugallja, hogy a rendszer "működőképes", állandó. Megdönthetetlen. Pedig személyét nem ártana egy esztétikailag is indifferens politikai lénnyé átkarikírozni, aki nem óhajt többé a szentség habitusával sem hadakozni, ha a futballról esik szó.

Nem utolsósorban megérne jó néhány írást a populáris kultúra paradigmát erősítő voltáról - a futball maga is az -, Vastagh Csaba személyéről, a sportélet behódoló szereplőiről (például Nyilasi Tiborról), vagy arról, hogy az ünnepség néhány produkciója valóban a falunapok jó néhány karneválias teljesítményét idézte. A Puskás Akadémia felkészületlenségéről, továbbá, hogy sokszor milyen disszonáns pozícióban voltak egymáshoz viszonyítva az egyes műsorszámok, ami végső soron arra is utal, hogy a rendszer "műalkotásként" nem tudta egységes erővé formálni az ünnepséget, és maga sem tudott megszabadulni politikai figuráitól, akik auráját megteremtették.

Lengyel László: Döntések kora

Publikálás dátuma
2019.03.23 18:53

Fotó: AFP/ JOHN THYS
Az európai választásoknak most az a tétje, hogy a pártcsaládok hol látják a politikai törésvonalat Európában. Négy nagy pártcsalád – a konzervatív, a szocialista, a liberális és a zöld – az EU-párti, jogállami, liberális demokrata, klímavédő és szociális politika eszméit és gyakorlatát kívánja megvédeni az EU-szkeptikus, populista, nacionalista, illiberális és korrupt politikával szemben. Tudjuk, Orbán Fidesze és Salvini Ligája a migránspárti és a migránsellenes Európa között húzzák meg a határt. Végül, létezik határhúzás a jobb- és a baloldal között. Utóbbi felfogás a néppárti és szocialista elitek piszkos alkujának tekinti az eddigi ciklus nagykoalícióját, a Juncker-bizottság csődjeként írja le a gazdasági-, a szociális- és a migránsválságok elhibázott kezelését, a Brexitet, Dél- és Kelet-Európa elidegenítését.

Versengő kampányirányok

Ki és milyen kampányt folytasson az egységes, vagy a nemzetek Európájáért? A Macron-levél és Annegret Kramp-Karrenbauer (AKK) válasza, Timmermans nyilatkozatai a szociális Európáról, Ska Kelleré a zöld Európáról megmutatták a „bevett pártok” egyszerre közös és egymással versengő kampányirányait. Orbán Juncker-Soros kampánya pedig megmutatta, hogy milyen negatív, karaktergyilkos, Brüsszel- és nagykoalíció-ellenes kampányt kell csinálnia mindenkinek - Salvinitől Le Penig, Kaczyńskitől Wildersig, sőt, Webertől Kurzig, AKK-tól Söderig. A Néppárt csak így győzhet, ha élére áll bírálatával a Juncker-Timmermans-bizottság, a Tajani elnökölte nagykoalíciós Európai Parlament (EP), de leginkább a bukott Merkel politikájának. Tönkretették Európát, mert kiegyeztek a szocialistákkal és a liberálisokkal. Kohl vagy Franz Josef Strauss sose kötött volna koalíciót a baloldallal! Legyen vége a nyílt és titkos nagykoalíciónak. Lépjünk az osztrák útra: támadjuk a szociálliberális, keresztényietlen és nemzetietlen tábort, mi, jobboldaliak, menjünk együtt! Egy a tábor, egy a zászló: előre a keresztény és nemzeti Európáért!
A Néppárt, és ezen belül meghatározó ereje, a német CDU eszmei és reálpolitikai okokból nem dönthetett az orbáni stratégia mellett. Eszmei oka, hogy nemcsak a párt elitje, de választói többsége is minden megpróbáltatás ellenére polgári liberális demokrata, a kereszténységről vallott álláspontja közelebb áll Ferenc pápáéhoz és Merkeléhez, mint Orbánéhoz. Reálpolitikai oka, hogy a jobbközépet megrémítették az AfD és a Pegida akciói, hogy a Seehofer-Söder páros orbáni szellemű bajor kampánya hatalmasat bukott. Merkel és a nagykoalíció nem bukott meg, és AKK soha nem engedné meg magának, hogy a szocialistákkal, a liberálisokkal és a zöldekkel köthető koalíción kívül az AfD-re gondoljon. Ennél még könyörtelenebb érv: ha a Néppárt a ma háromfelé oszló jobboldali radikálisokkal fog össze, nem tud többséget szerezni az EP-ben. A populistákat túlszámolva feltételezhető, hogy együtt annyit érhetnek el, mint a szocialisták, ami ugyanúgy nem elég, ahogy a néppárti-szocialista koalíció (300-310 képviselő a 705 fős EP-ben). Az összefogás a szélsőjobbal azonnali pártszakadást okozna, és a CDU-val az élen a többség távozna.
A Fidesz felfüggesztésével a Néppárt kinyilatkoztatta, hogy nem köt alkut a szélsőjobbal, nem csinál karaktergyilkos kampányt, és együtt szeretne kormányozni a szocialistákkal, a liberálisokkal és a zöldekkel. Ha kormányozni akar, nem tehet mást, mert csak a szocialistákkal és a liberálisokkal van 400, a zöldekkel együtt 440 képviselő körüli szilárd többsége. A Fidesz 10-13 mandátumára szüksége van, de még inkább az EP-ét és a Bizottságot vezető legszélesebb nagykoalícióra.

Alku Weberrel szemben

Timmermans szocialistái, Verhofstadt liberálisai és Keller zöldjei megkérdőjelezték Orbánon keresztül a Néppárt, Manfred Weber demokratikus és európai elkötelezettségét. A felfüggesztés kielégíthette a néppártiakat, de nem a koalíciós partnereket. Gyenge trükknek tartják, és kampányaikban minduntalan fel fog tűnni Orbán és a Néppárt azonosítása: ha a konzervatívokra voksolsz, Orbánra és vele Le Penre, a VOX-ra szavazol. A szocialisták és a liberálisok, akik együtt többen lesznek, mint a konzervatívok, már alkut kötöttek, hogy Weberrel szemben Timmermans-t ajánlják a Bizottság elnökének. Macron messzebb ment: miért kellene elfogadni a mostani ciklusban működő Spitzenkandidat-rendszert, miért ne térhetnénk vissza arra, hogy az országok vezetőiből álló Európai Tanács megegyezik a Bizottság elnökében, amit az EP megszavaz? Barnier nevét vetette fel, ezzel is gondot okozva a francia és az európai konzervatívoknak: közülük való.
Azzal, hogy Németországban Merkel és politikája, Franciaországban Macron és rendszere lábon maradtak, hogy Aachenben megköttetett a tartós szövetség a következő ciklusra, hogy a Brexit tragikomédiába fúl, talán eldőlt az európai irány. Konzervatív, szocialista, liberális és zöld intézményes együttműködés, ennek megfelelő Bizottság, EP vezetés és pénzelosztás. A felfüggesztéssel jelezték, nincs helye a populista-nacionalista vonalnak. A Fidesz, és sajnos Magyarország, kikerül a stratégiai és a taktikai döntések, az intézmények és döntéshozók köréből. Csak rendszerváltással fogunk visszatalálni.
EZ MÉG BARÁTI POFON VOLT - A Fidesz felfüggesztése azt jelenti, hogy a néppárt nem köt alkut a szélsőjobbal

Ellenzéki választói döntések

A Fidesz határozatlan idejű felfüggesztésével választóinak nincs európai helye. Mondhatja, hogy bent akar maradni a Néppártban, de ez nem rajta és választóin múlik. Ha kampánya finkelsteini-habonyi, véres és negatív lesz, bizonyosan kizárják vagy kiléptetik. Ha puha, „március 15-i” hangfogós, családbarát gügyögő, akkor nehéz lesz mozgósítania törzsszavazóit. A kampánynak nincs hőse. Orbán, mielőtt kirakták a ház elé, Európa meghódítója szerepében tetszelgett. Most kiderült, hogy a klub, amelyhez tartozni szeretne, nem akarja látni, jó ideig nem léphet be. Fenyegetően lebeg fölötte a 7. cikkely alapján elindított eljárás. A bizonytalan lengyeleken kívül, nincs állam- vagy kormányfő, aki mellette foglalna állást. Hová fognak ülni a képviselői, ki áll majd szóba velük?
Leegyszerűsödött az ellenzéki választók döntése is a májusi EP-, és az októberi önkormányzati választásokra. Nincs vezetője, vezérkara, vezérfonala az ellenzéki választóknak se. Nincs Európa-párti ellenzéki mozgalom. Az EP-választásra nem jött létre stratégiai megállapodás. De megérkezett a jelzés Európából: Orbánt és pártját nem kérjük! Jó lenne egy európai típusú hős, mint a szlovák Čaputova, de nincs. Ilyenkor a döntés a vezetés nélküli, de racionális választóra marad. Döntése nem ideológiai, nem offenzív és nem stratégiai, hanem taktikai: kizárólag az ellenfél, az állam-párt és párt-állam visszaszorítása a célja. A taktikai szavazás lépései a következők. Akarja-e, hogy a Fidesz-párt és az Orbán-állam képviselje Magyarországot Európában? Nem. Akarja-e, hogy az Orbán-rendszer miatt kizáródjunk Európából? Nem. Otthon akar-e maradni, hogy az állam-pártot támogassa? Nem. Akkor el kell mennie szavazni.
Akarja-e, hogy több magyar ellenzéki képviselő legyen az EP-ben, mint állam-párti? Igen. Akkor ellenzéki listára kell szavaznia. Nincs egységes és esélyes ellenzéki lista, hanem nagyobb bal- és jobboldali pártszövetségek és kisebb pártok vannak. Igaz. Akarja-e, hogy az esélytelen kisebbek miatt elvesszenek az ellenzékre leadott szavazatok? Nem. Akkor a nagyokra és esélyesekre kell szavaznia: az MSZP-PM-re, illetve a Jobbikra. Ne kérdezze, mitől ők a nagyobbak és esélyesebbek. Egyszerű: nekik van több választójuk. A kicsik lehetnek nagyszerűek, de nincs választójuk. Akar-e baloldaliként és/vagy liberálisként a Jobbik listájára szavazni? Nem. Akkor baloldaliként és liberálisként válassza az MSZP-PM listát. Akar-e jobboldaliként a szocialistákra szavazni? Nem. Akkor jobboldaliként döntsön a Jobbik listája mellett. A Jobbik leginkább azzal bizonyíthatná néppártosodását, ha felvételét kérné az Európai Néppártba. Hosszú út lesz, ha lesz ilyen út, amíg a Jobbik valóban konzervatív, mérsékelt nemzeti párt lesz. De ezen az úton támogatni kell, nem lelökdösni róla. Fidesz ki az európai szélre, Jobbik be az európai középre. Ne nézzünk személyre, múltra, ahogy a taktikai szavazók 2018-ban a parlamenti választásokon se néztek, csak arra, hogy ki esélyesebb a Fidesz ellen. E két lista, két pártcsoport ezer sebből vérzik, de az EU-ellenes Fidesz állam-párttal szemben EU-barátok, demokráciát és jogállamot hirdetnek. A két nagy ellenzéki lista eséllyel hozhatja össze az ellenzéki szavazók különböző csoportjait. Nem vesznének el az ellenzéki voksok.
A pártoknak, civil szervezeteknek, az ellenzéki és független önkormányzatoknak mozgósítaniuk kell az EP-választásra, mert az az önkormányzati választás első fordulója. Ha az ellenzék jó eredményt ér el, megfogja a Fideszt május 26-án, akkor nemcsak az ellenzéki választók éreznek nagyobb késztetést az októberi részvételre, hanem a potenciális jelöltek is az indulásra: van remény. Ha az ellenzék széttartása miatt súlyosan veszít májusban, a jelöltek és a választók elvesztik a reményt, s az állam-párt megint elfoglalja a városokat és falvakat.
Az önkormányzati választások előszele, hogy budapesti kerületekben és vidéki városokban kezdenek összeállni az ellenzéki koalíciók az egységes jelöltek mögött. Itt már fontos, hogy kik a jelöltek, akik mögé odaállnak. A helyi stratégiai koalíciók a bal- és jobboldal, a pártok és mozgalmak, civil szervezetek között eséllyel vehetik fel a harcot az állampárti jelöltekkel szemben. A Jobbikkal kötött megállapodások helyi alkuk az adott város vagy falu érdekében, nem ideológiai-politikai szövetségek. Szombathelytől a budapesti XI. kerületig, Egertől a II. kerületig, Pécstől a IV. kerületig sorra köttetnek az ellenzéki koalíciók.
Még nem tudjuk, hogy a néppárti csapás hogyan hat a valóban konzervatív, nemzeti érzelmű, Európa-párti, Ferenc pápa kereszténységében hívő, a tolvajlást és a hatalmi erőszakoskodást sokalló Fidesz szavazókra. Most már nemcsak a baloldali, liberális és zöld Európa üzeni, hogy elege van Orbán rendszeréből, hanem a jobboldali, keresztény és nemzeti Európa is. És e pártok ilyen vagy olyan koalíciója fogja Európát május 26-a után vezetni. A választásokat nem(csak) a hívő törzsszavazók, hanem a független, illetve a Fideszben csalódott választók fogják eldönteni. Akarják-e, hogy kizáródjunk az európai intézményekből, pénzekből, szellemi áramlatokból, vagy sem? Dönteni nekik kell.
A nyugtalanság völgyében járunk, írta Márai 1937-ben. „A civilizáció óriási szerkezete működik, csak nem bízunk benne. Ötven év előtt az emberek azzal a tudattal hajtották nyugalomra a fejüket, hogy Európa tíz év múlva nagyjából és egészen pontosan úgy lesz Európa, mint volt tegnap; ma tíz napra előre sem tudunk jósolni, s okunk van rá, hogy ne jósoljunk.”
Fordított Kasszandraként hogyan jósolhatnék. De most kékebb az ég, talán politikai tavasz jön.
Frissítve: 2019.03.23 19:02

A családok harmadánál vészhelyzetet okozna egy váratlan kiadás

Publikálás dátuma
2019.03.23 11:40

Fotó: Shutterstock
És ha sikerül is áthidalni a pénzhiányt, akkor is adósságcsapdába ragadhatnak a famíliák.
Bármikor előfordulhat, hogy elromlik a mosógép vagy tönkremegy a tévé, netán egy betegség miatt kell újratervezni a mindennapokat – sokat elmond a valós jövedelmi helyzetről, hogy képesek-e fedezni a magyar családok az ezekhez hasonló, nagyobb összegű váratlan kiadásokat, írja a 24.hu Közel egy évvel ezelőtt arra jutottak a kutatók, hogy a háztartások szintjén a váratlan kiadások fedezetére nagyságrendileg átlagosan 300 ezer forintra lenne szükség, azaz ekkora összegnek kellene rendelkezésre állnia ahhoz, hogy ne rendítse meg egy ilyen eset a családi költségvetést. És bár a famíliák kétharmada takarékosnak vallja magát - erre jutott a Pulzus - a családok 33 százaléka az említett 300 ezer forintos összegnek egyetlen forintját sem tudná megtakarításaiból fedezni.  (És 30 százalék csak részben tudná ezt a summát előteremteni.) Ráadásul a Pulzus  kérdései nem tekinthetőek teoretikusnak, ugyanis a válaszadók egyharmada szembesült az utóbbi évben 300 ezer forint körüli váratlan kiadással. És emiatt a válaszadók 26 százaléka verte magát tartozásba - meglehetősen nagy összegűbe. Hetven százalékuk jelenleg is 100 ezer forintnál súlyosabb összeggel tartozik egy korábbi váratlan kiadása miatt, 30 százalékuk 300 ezer forintnál is nagyobb adósságba keveredett.