turizmus;Svájc;repülés;Sármellék;charter;

2014-05-17 19:24:00

Megérkezett Sármellékre az első bázeli chartergép

Megérkezett Sármellékre szombaton az első bázeli chartergép, számos svájci utazási szakemberrel a fedélzetén.

Az osztrák InterSky légitársaság ATR72-600-as, 70 személyes gépe szinte teljesen tele volt. A 68 utas közül csaknem minden második utazási szakember volt - a svájciak között egy francia is -, akik a Magyar Turizmus (MT) Zrt. és a német PA Touristik, illetve a tulajdonában álló hévízi Mutsch Ungarn Reisen szervezésében látogattak el Hévízre.

Kultsár Judit, a Mutsch Ungarn Reisen ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a hévízi önkormányzat által működtetett Hévíz-Balaton Airport várhatóan az ősztől kéthetente indít és fogad Bázelből chartergépeket.. Svájcból több mint egy évtizede nem jött charterjárat a sármelléki leszállóhelyre, Bázel ugyanakkor kitűnő indulási hely a német és a francia utazóknak is a több határ közelsége miatt.

Mezősi Csilla, az MT Zrt. németországi és svájci külképviseletének vezetője elmondta: az utóbbi években nőtt a Svájcból Budapestre utazók száma, a nyugat-magyarországi gyógyfürdőket azonban egyre kevesebben keresték fel. Ezért is tartották szükségesnek, hogy az utazásszervezőknek helyben mutassák be a szolgáltatásokat.
Kiemelte: a svájci utazási piac rendkívül telített, ezért fontos megmutatni, hogy a svájci vendégek alig egy órás repülőúttal a svájciaknál árban és minőségében is kedvezőbb szépségipari és gyógyászati szolgáltatásokat érhetnek el a fürdőhely szállodáiban.
Megjegyezte, hogy az alpesi országból érkező fiatalabb vendégkört nem elsősorban a gyógyászat, hanem inkább a szépészeti szolgáltatások érdeklik.