Omega;Scorpions;Szabadságkoncert;

2014-05-19 11:30:00

Ingyenes Scorpions koncert Budapesten?

Érdekes óriásplakátokra figyelhetett fel, aki az utóbbi napokban nyitott szemmel járt Budapesten: ezek szerint június 16-án, este 18.30-tól egy Szabadságkoncert című, nagyszabású rendezvényt tartanak a Hősök terén, a Scorpions és az Omega fellépésével - hívta fel a figyelmet a Shockmagazin.hu.

A Scorpions weboldalán, illetve a neten egyelőre nem igazán van nyoma annak a Szabadságkoncert néven futó eseménynek, amelyet számos óriásplakát hirdet a fővárosban. Ennek apropója a hirdetések szerint Nagy Imre újratemetésének huszonötödik évfordulója lesz, és állítólag az Omega, illetve a Scorpions is fellép majd rajta.

A veterán német együttes, amely 1989-ben a Winds of Change című dalában örökítette meg a kelet-európai rendszerváltásokat, majd egy évvel később ott volt a Berlini Fal leomlásának első évfordulóját ünneplő The Wall-koncerten, több évtizedes kapcsolatban áll az Omegával, az egyes tagok kölcsönösen felléptek egymás koncertjein.

A hír részleteiről itt olvashatnak.