Nagyvárad;haláleset;kínai üzletemberek;Mudura Sándor;

2014-05-19 15:04:00

Meghalt az egyik leggazdagabb romániai magyar üzletember

Hosszas betegség után 75 éves korában meghalt Mudura Sándor, az egyik leggazdagabb romániai magyar üzletember - közölte hétfőn a Bihon.ro nagyváradi portál.

A nagyváradi Lotus pláza tulajdonosát a Capital és a Forbes folyóiratok romániai gazdaglistái alapján évről évre a leggazdagabb romániai magyar üzletemberek közé sorolták az erdélyi magyar lapok. Vagyonát több tízmillió euróra becsülték. 

Az üzletember fiával, Ifjabb Mudura Sándorral Romániában és Magyarországon is megannyi vállalkozást indított és vezetett. A portál felidézte, hogy az üzletember a Ferrero édességgyártó termékeinek, köztük a Kinder tojásnak a kizárólagos romániai forgalmazójaként alapozta meg a vagyonát. Mudura Sándort politikai kapcsolatai a magyarországi baloldalhoz kötötték. Medgyessy Péter magyar miniszterelnök 2002. júliusi erdélyi látogatásán Mudura Sándor Nagyvárad környéki villájában vendégeskedett. Az első erdélyi pláza felépítéséhez a magyar állami tulajdonú Eximbank folyósított 2,6 milliárd forintos hitelt, melyre a Magyar Exporthitel-Biztosító Rt. vállalt garanciát.

Az üzletember neve a magyarországi brókerbotrány kapcsán többször felmerült. A nagyváradi Lotus Market Rt. felügyelőbizottságában ugyanis Kulcsár Attila képviselte a részvények felével rendelkező Britton Kft.-t. Mudura Sándor ellen a romániai korrupcióellenes ügyészség is vizsgálódott. A nyomozóhatóság áprilisban közölte, pénzmosással gyanúsítja abban az ügyben, amelynek Kiss Sándor, a Bihar megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnöke az elsőrendű gyanúsítottja.