Szanyi Tibor, az MSZP EP-listavezetője egyfajta "nagykoalíciót" ajánlott fel a Fidesznek, amikor azt javasolta Orbán pártjának, hogy közös erővel szorítsák marginális helyzetbe a Jobbikot. Tekintsünk el most attól a ténytől, hogy azok a hazai politikai formációk, amelyek ilyen vagy olyan módon együttműködtek Orbánnal, egytől-egyig a süllyesztőben végezték. A jelenlegi magyar miniszterelnök ugyanis úgyszólván mindig cinkelt lapokkal játszik, így egy esetleges közösségvállalásnak (akár a Jobbik ellen is) Orbánnal a szocialisták csakis kárvallottjai lehetnek. Már csupán azzal is, hogy egy Európában szalonképtelen politikussal kompromittálják magukat.
Természetesen magam is kártékonynak tartom hazánkra és az unióra nézve a Jobbik tevékenységét. Döbbenettel vettem tudomásul azt is, hogy a szintén újnáci görög Arany Hajnal indulhat az európai parlamenti választásokon. És egyetértek Bajnai Gordonnal abban, hogy Orbán rendszere bukásra ítéltetett, mivel mára felélte az ország tartalékait. Bajnai ehhez hozzáteszi: az a nagy kérdés, hogy a bukás után vajon a szélsőjobb vagy a demokratikus ellenzék kerül a kormányrúdhoz. Jómagam inkább az első lehetőséget tartom valószínűnek.
A Fidesz által újabban megtagadott 1989-es rendszerváltozás óta a közéletet figyelő magyar polgár számtalan pártszakadásnak lehetett már tanúja; felsorolásuk nehézkes lenne, s ehelyütt nem is szükséges. Az ilyen aktusoknak általában közös előzménye, hogy az anyapárt fundamentalista szárnyának politikusai elégedetlenné válnak, látván, hogy a pártvezetés hatalomtechnikai okokból egyre többet felad a deklarált alapelvekből. A polgári körökben szocializálódott Vona Gábor hívei is többnyire azokból a csalódott Orbán-hívőkből kerülnek ki, akik számára már nem elég a szalonfasizmus. Akik nem elégednek meg a szélsőjobbnak tett látens engedményekkel; az antiszemita írók beemelésével a Nemzeti Alaptantervbe, a magyarországi holokausztban aktívan résztvevő Horthy-adminisztráció felmentését célzó szoborállításokkal, közismert idegengyűlölők helyzetbe hozásával. Nem. Ők lámpavasat kiáltanak politikai ellenfeleik láttán, az Európai Unió zászlajának pedig szerintük a kukában a helye.
A Jobbik nem tesz mást, mint következetesen végigviszi azt az orbáni gondolatmenetet, mely 2002 óta újra meg újra csatatérré változtatja a magyar belpolitikát. A haza nem lehet ellenzékben. A magyar miniszterelnök abban az értelemben reálpolitikus, hogy diplomáciai okokból olykor visszakozik hajmeresztő kijelentéseitől; ezért tagadta le például, hogy ő "forradalomnak" nevezte volna négy évvel ezelőtti győzelmét. Vonáéknak azonban ez már édeskevés. Ők azonnali kilépést akarnak az unióból, itthon pedig elszámoltatás helyett leszámolást.
Tekintve, hogy a Fidesz által elveszített hatszázezer szimpatizáns a jelek szerint nem vált automatikusan a demokratikus ellenzék hívévé, az ország további jobbratolódását tartom valószínűnek; minél inkább terjed az "unortodoxia" által okozott nyomor az országban, annál inkább. Ha pedig a szélsőjobb itthon eléri a "kritikus tömeget", kormányzati szerepben kaotikus tűzfészekké változtathatja hazánkat. Akkor pedig nem maradna más hátra, mint Magyarország nemzetközi gyámság alá helyezése. És ezért az opcióért közvetve bizony Orbán Viktor a felelős.
