Jean-Claude Juncker;tévévita;EP-választás;

2014-05-20 18:49:00

Finisben az EP-kampány, kötélhúzás Brüsszelben

Bár még el sem kezdődtek az európai parlamenti választások az unió huszonnyolc országában, máris megindult a kötélhúzás az EP és a tagállamok kormányait tömörítő Európai Tanács között. A nagy európai pártszövetségek azzal kampányolnak, hogy az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso utóda mindenképp a pártok listavezetői körül kerül ki. Ezt szolgálta az öt listavezető nyilvános vitája, melyről lapunk is beszámolt. Az ARD német televíziós csatorna kedd este közvetíti a két csúcsjelölt, a szocialista Martin Schulz és a néppárti Jean-Claude Juncker kétszemélyes vitáját. Schulz kampánybeli „zárószereplésére” pedig csütörtökön a ZDF-en kerül sor, ahol a többi német párt EP-listavezetőivel vitatkozik.

Vannak azonban, akik már a kampány közben szeretnék letörni a parlament ambícióit. Herman van Rompuy, az Európai Tanács elnöke ismételten elmondta, nem szükségszerű, hogy a pártok jelöltjei közül kerüljön ki a majdani bizottsági elnök. Szerencsétlen esetben valóban előállhat a „róka fogta csuka” esete, hiszen a Tanács formailag azt jelöl, akit akar, de ha az illető nem kap többséget az EP-ben, akkor megbukott, és újra kezdődik a jelölési folyamat. Leghatározottabban a szocialisták ragaszkodnak ahhoz, hogy érvényesüljön a választók akarata, s ne a színfalak mögötti, titkos alku döntsön az Európai Bizottság elnökének személyéről. Ez messze nem csak presztízsharc. Ha a kormányok titkos alkuja dönt, akkor könnyen olyan elnök jöhet, akinek hivatali ideje alatt a Bizottság – ahogy Brüsszelben mondják – a tagállamok kormányainak afféle kihelyezett titkárságaként működne csak. Egy valódi választói legitimitással rendelkező elnök viszont megvalósíthatná azt, amit az integráció barátai várnak: nagyszabású és az egyszerű állampolgárokat is megmozgató Európa-projekteket indíthatna el.

Martin Schulzot láthatóan ilyen ambíciók fűtik, az Európai Parlament elnökeként is valódi politikai súlyt adott az addig inkább csak protokolláris funkciónak. Emellett – a zöldekkel és a Egyesült Baloldal karizmatikus vezetőjével, Alekszisz Ciprasszal együtt – a kisembereket és a kisvállalkozásokat segítő, a bankokat és a multikat megregulázó programmal indul, amelyet eddigi parlamenti szereplései is hitelesít. Ezért is nevetséges Gyürk Andrásnak, a Fidesz kampányfőnökének az a kijelentése, mely szerint „a magyar baloldal a bankok és a nemzetközi cégek oldalára áll”. Az eddigi viták kristálytisztán bebizonyították, hogy éppen a Fidesz által is támogatott Juncker az, aki nyíltan a bankoktól, a multiktól és az Egyesült Államokkal kötendő szabadkereskedelmi megállapodástól várja a gazdasági fellendülést. Aki a Fideszre szavaz, az a kőkemény neoliberális jövőre szavaz. A magyar szocialisták ezzel szemben azt a Martin Schulzot támogatják, aki Ciprasszal és a zöldekkel együtt többséget kaphat egy szociális, a bankok helyett a hétköznapi embereknek előnyös Európai Unió kialakítására.