Szentföld;Ferenc pápa;Háárec;

2014-05-22 17:11:00

Ferenc pápa látogatására készülnek a Szentföldön

Fokozott biztonsági intézkedésekkel és különleges menüvel is készülnek Ferenc pápa szombaton kezdődő háromnapos szentföldi látogatására - közölte csütörtökön a Háárec című izraeli napilap.

Az izraeli biztonsági szolgálatok attól tartanak, hogy a pápa szentföldi útját és a nemzetközi média ezzel járó figyelmét kihasználva szélsőséges csoportok nagyobb "gyűlöletcselekményt" hajtanak végre, s ezért óvintézkedéseket vezettek be. Az ügy előzménye, hogy az utóbbi hetekben szélsőjobboldali vandál csoportok arab- és keresztényellenes feliratokat festettek keresztény helyekre, templomokra, kolostorokra, a római katolikus látogatóközpontra Jeruzsálem óvárosában, valamint akciókat hajtottak végre mecsetek, békepárti izraeli csoportok, sőt az izraeli hadsereg létesítményei ellen is.

Az izraeli rendőrség ezen a héten őrizetbe vett három embert, és a jeruzsálemi óvárostól való távoltartásukat kérte a bíróságtól, mert attól tartanak, hogy a pápai vizitet ellenző felhívásokat akarnak terjeszteni. A bíróság azonban elutasította a biztonságiak kérését, mert indoklása szerint e szándékuk nem tekinthető bűncselekménynek. Az izraeli hatóságok emellett elrendelték, hogy a négy szélsőséges jobboldali aktivista, köztük három kiskorú szerdától jövő keddig nem hagyhatja el lakóhelyét, és az idő egy részét házi őrizetben kell tölteniük a pápalátogatás alatt.

A történelmi vizit miatt szokatlan módon szombaton huszonnégy órán át nyitva lesz az Allenby-hídnál a Jordánia és Izrael közötti határállomás, hogy ezzel segítsék a két ország között közlekedő, várhatóan több ezernyi tudósító zavartalan átkelését.

A Maariv című izraeli lap internetes portálja már megszerezte a látogatás étlapját. A repülőtéren Izrael mintegy 250 fős állami és vallási vezetése köszönti a katolikus egyház fejét, s az üdvözlő beszédek utáni fogadáson a Sulc vendéglátó vállalat ínyencfalatait szolgálják fel. Friss izraeli citrommal, mentával és olívaolajjal ízesített lazac, mandulás csirkével töltött sült tésztafalatocskák, valamint japán szusi és kínai dim szam is szerepel az étkek listáján. Ezen kívül báránykebab, szezámmagos gombóckák és apróra vágott izraeli saláta jelzi a helyi ízeket a nemzetközi konyha zászlóshajói mellett.

Már nyilvános Ferenc pápa első maga kezdeményezte külföldi útjának napirendje is: szombaton Jordánia fővárosában, Ammánban kezdi zarándoklatát, ahol a királyi palotában politikai és egyházi vezetőkkel találkozik. A város stadionjában misét mutat be, s első áldozásban részesít ezernégyszáz gyermeket, majd Jézus megkeresztelésének helyszínén, Betániában VI. Pálhoz hasonlóan megáldja a Jordán folyót, és betegekkel találkozik.

Vasárnap a Palesztin Hatóság területén, Betlehemben a palesztin vezetés és annak élén Mahmúd Abbász elnök fogadja, majd szentmisét tart a Jászol-téren, a város főterén a Születés-bazilika szomszédságában. Erre az eseményre a palesztin területekről és Izraelből mintegy tízezer katolikus hívet várnak. A pápa kérésének megfelelően külön találkozik a megfogyatkozott keresztény közösségek képviselőivel, a Szentföld különböző részeiből érkező családokkal, valamint palesztin menekülttáborokban élő fiatalokkal. Betlehemi programjának zárásaként felkeresi a Születés-bazilikájában Jézus születésének helyét.

A pápa vasárnap Betlehemből a néhány kilométerre lévő Jeruzsálembe utazik, ahol a szentföldi út központi eseményeként a kereszténység legszentebb helyén, a Szent Sír-székesegyházban I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárkával, valamint több keleti egyházfővel és a szentföldi keresztény egyházak vezetőivel közös ökomenikus imát tart. Ezzel VI. Pál pápa és Atenagorasz konstantinápolyi pátriárka 1964-es jeruzsálemi találkozójának 50. évfordulójára emlékeznek, amelyre a nagy egyházszakadást követő ezer év után először került sor.

Ferenc pápát útjára olyan keleti egyházfők is elkísérik, akik a térség politikai viszonyai miatt máskor nem látogathatják a szentföldi keresztény szent helyeket, köztük a libanoni maronita, a görög katolikus, a szír katolikus, az örmény katolikus, a babilóni káldeus, illetve az alexandriai kopt pátriárka. Közös zarándoklatuk és találkozásuk Bartolomaiosz ortodox egyházfővel az egyházközi és ökumenikus párbeszéd történelmi eseménye lesz.

A katolikus egyház feje hétfőn a Mecsetek terén a jeruzsálemi főmuftival belép a Sziklamecsetbe, majd a Siratófalnál imádkozik és üzenetet hagy. Később az izraeli miniszterelnökkel és államfővel együtt virágot helyez el a cionista mozgalom alapítójáról, Theodor Herzlről elnevezett hegyen, és ellátogat a Jad Vasem holokauszt-emlékmúzeumba.

Ezt az izraeli főrabbikkal való találkozás, majd a Simon Peresz izraeli elnökkel és Benjámin Netanjahu kormányfővel folytatott megbeszélés követi. Az Olajfák-hegyén fát ültet el, és I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárkával értekezik, valamint találkozik ötszáz pappal és papnövendékkel. Szentföldi látogatása végén szentmisét tart az Utolsó vacsora helyszínén, majd a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren hivatalos búcsúszertartással köszönnek el tőle vendéglátói.