Kína;merénylet;Hszincsiang;

2014-05-22 19:14:00

Terror Hszincsiangban - Több mint 30 áldozat

Legalább 31 halottja és több mint 94 sérültje van az északnyugat-kínai Hszincsiang székhelyén, Urumcsiban csütörtökön végrehajtott robbantásos merényletnek - jelentette a kínai média.

A tanúk elmondása szerint az autók, amelyekből robbanóanyagokat dobáltak ki, helyi idő szerint nem sokkal reggel 8 óra előtt hajtottak bele a tömegbe. A sérülteket kórházba vitték, az Urumcsi belvárosában lévő helyszínt lezárták, megerősítették a rendőri jelenlétet. A piac felől több helyről is gomolygó füst látható.

Kínában az elmúlt időben terrorcselekmények sorát követték el, két pályaudvari merényletben többtucatnyian meghaltak, több mint kétszázan megsérültek. Az ország több nagyvárosában fokozták a készültséget. A hatóságok szerint a támadók hszincsiangi szakadárok, vallási szélsőségesek.

Hszincsiangban éppen szerdán jelentették be, hogy a régióban az utóbbi kevesebb mint két hónapban 39 embert ítéltek különböző időtartamú, 15 évet is elérő börtönbüntetésre terrorizmussal összefüggésbe hozható szélsőséges vallási tevékenység, videók terjesztése, fegyvergyártás miatt.

A térségi felsőbíróság szóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy a "hazai és külföldi szeparatisták" újabban az internet adta kommunikációs lehetőségeket kihasználva, valamint mobil adathordozók felhasználásával ösztönzik terrorcselekmények elkövetését.

Hszincsiangban hosszú évek óta fegyveres akciókkal, esetenként terrorcselekményekkel hívják fel magukra a figyelmet ujgur lázadók, olykor vallási fanatikusok is, illetve a terület elszakadását hirdetők. A muszlim vallású ujgur népcsoport tagjai - az északnyugat-kínai, körülbelül 21 milliós Hszincsiang-Ujgur autonóm terület őslakosai - jelenleg a terület népességének megközelítően 45 százalékát adják.