nyugdíjreform;CDU;német parlament;

2014-05-23 11:17:00

Népszerű nyugdíjtörvény kétes finanszírozással

Ma szavaz a német parlament a nyugdíjreformról. Mivel a nagykoalíció a mandátumok nyolcvan százalékát mondhatja magáénak, ezért elfogadása egyetlen pillanatig sem foroghat veszélyben. A CDU-nál tartott próbaszavazáson is nagy fölénnyel nyertek az igenek.

Az ARD reggeli magazinjában közölt felmérés szerint a megkérdezettek 73 százaléka támogatja, hogy 63 évesen nyugdíjba lehessen vonulni 45 évnyi munka után. Csak 22 százalék vélte úgy, hogy ez a rossz irány a kormányzat részéről. A 18-29 év közöttieknél valamivel alacsonyabb volt a törvény támogatottsága, de még körükben is 64 százalék áll a kormány tervei mögött.

A reform részleteit Andrea Nahles szociáldemokrata szociális miniszter dolgozta ki. Nyugdíjemelésben részesülnek az 1992 előtt született gyermekeiket felnevelő anyák. A reform másik kiemelt pontja szerint 45 évnyi járulékfizetés után a munkavállalók már 63 éves koruktól teljes értékű nyugdíjban részesülhetnek. Németországban a hivatalos nyugdíjkorhatár 67 év. De jobban járhatnak a betegségi nyugdíjban részesülők is, az úgynevezett kiegészítő periódus két évvel való meghosszabbításával. Ez azt jelenti, hogy aki betegség miatt kénytelen idő előtt felvenni az öregségi járulékot, annak esetében úgy számolnak, mintha 62 éves koráig fizette volna a járulékokat. Ez a határ eddig 60 év volt.

A reform elnyerte a lakosság tetszését, bírálói azonban úgy vélik, nem világos, miként finanszírozzák az új járulékrendszert. 2030-ig ugyanis ez becslések szerint 160 milliárd eurót emészthet fel, ám a német szövetségi kormánynak egyelőre csak 81 milliárd euró áll rendelkezésére az állami nyugdíjalapból. A kormányzat szerint azonban a fennmaradó összeg befolyik majd a nyugdíjjárulékokból. A nagykoalíció a várható nagy költségek miatt nem léptette életbe azt a korábban hozott intézkedést, mely szerint 0,6 százalékkal csökkentenék a nyugdíjjárulékokat. Sőt, 2018-tól emelkedhet a nyugdíjhozzájárulás összege.

A reform legnagyobb költségét az 1992 előtt született gyermekeiket felnevelő anyák nyugdíjának emelése és folyósítása jelenti, amely 2030-ig elérheti az évi 6,5 milliárd eurót. Az intézkedés körülbelül 9,5 millió anyát érint. Nyugat-Németországban gyermekenként plusz 28, az egykori NDK-ban pedig 26 eurót kapnak majd az anyák. Mivel az átállás nem megy egyik napról a másikra, sokan csak októberben kapják meg az emelt összeget, igaz, ekkor egy összegben a július 1-től terjedő időszaktól.