Európa számol és értékel ezen a reggelen. Vagy pontosabban az a része számol, amely elment szavazni az európai parlamenti választásokra, s azt várja, hogy ha már elment, akkor számítson is a szavazata. Demokráciákban az a természetes, ha számít a választók szavazata, s az így kialakult parlamenti többség joga az új kormány és irányvonal megválasztása.
Az Európai Unióban azonban a mostani EP-választások kapcsán olyan vita kezd kibontakozni, amelyben éppen egyes, klasszikus demokráciának nevező országok tagadják meg ezt az alapelvet. A brit kormány nyíltan, mások egyelőre csendesebben, de kétségbe vonják az Európai Parlamentnek azt a jogát, hogy a frakciók listavezetőiből maga válassza meg az Európai Bizottság új elnökét. Holott a kampány legfontosabb üzenete éppen az volt, hogy van tétje az EP-választásoknak, pártjaikon keresztül maguk a szavazó polgárok dönthetnek Európa jövőjéről.
Martin Schulz, a szocialisták listavezetője joggal hangoztatja, hogy ha becsapnák a szavazókat, és a háttérben történő mutyikkal olyan elnököt ültetnének a bizottság élére, akiről szó sem volt a választások előtt, akkor az unióba vetett bizalom tovább csökkenne.
A tegnap éjjel lezárult EP-választásokon Jean-Claude Juncker egykori luxemburgi miniszterelnök volt a jobbközép pártok jelöltje. Juncker az elmúlt években az eurózóna pénzügyminisztereinek úgynevezett Eurogroupját vezette. E tevékenysége ellentmondásos volt, egyesek szerint megmentette az eurót és a bajba jutott dél-európai államokat, mások szerint komoly része volt az egész országokat, és főleg a fiatal generációkat sújtó megszorításokban.
Valószínűleg mindkét állításban van igazság, kérdés persze, hogy meddig tart az eurózóna megszorításokkal kikényszerített stabilitása. Orbán Viktor mindenesetre Juncker és az Európai Néppárt mellett érvelt a hazai kampányban, mondván, hogy a "szocialistákkal" szemben a Néppárt nem a megszorítások híve. Ez a szokott orbáni csúsztatásokhoz képest is erős kiforgatása az igazságnak. Junckert egyrészt csak azt eurózóna stabilitása érdekelte, az eurózónán kívüli kelet-európai országokkal nem is foglalkozott, az antiszociális megszorításokat pedig a jobboldali, néppárti kormányok vezették be vasszigorral.
A brit konzervatívok szerint azonban Jean-Claude Juncker túl komolyan veszi az európai integrációt, ezért David Cameron miniszterelnök az egész hétvégét a telefonnál töltve mozgósított Juncker megválasztása ellen. Sorra felhívta a jobboldali kormányfőket azzal, hogy a néppárti jelöltet teljességgel elfogadhatatlannak tartja a bizottsági elnöki posztra, s helyette a kormányoknak kellene valami kívülállót megválasztania. Olyat, aki nem a választóknak és az Európai Parlamentnek, hanem a kormányoknak tartozik hálával és felelősséggel.
A szintén jobbközép Herman van Rompuy, az Európai Tanács elnöke is hasonló húrokat pedzegetett a választási véghajrában, igyekezvén előre meggyengíteni az új EP tekintélyét. Az uniós országok állam- és kormányfői már holnap informális vacsorára gyűlnek össze Brüsszelben, s a fő téma (Ukrajna mellett) nyilván az a kérdés lesz, hogy szembe menjenek-e a frissen megválasztott Európai Parlamenttel.
Ilyen körülmények között különösen fontos, hogy az EP-ben összetartsanak és kitartsanak azok, akik nem akarják becsapni a választókat, és komolyan veszik a szavazói akaratot. Martin Schulz karakteres elnöke volt a testületnek, valódi súlyt adott posztjának, és két évtizedes EP-képviselői munkája során egyszerre bizonyította be harcosságát és kompromisszumkötő képességét.
Első körben a szocialistákon túl nyilván számíthat a zöldek és a kommunista és a baloldali csoport támogatására is, noha automatikusnak azért ez sem nevezhető. Magyar szempontból - pártkülönbségre való tekintet nélkül - az ő megválasztása lenne a legjobb megoldás, hiszen Schulz nemcsak az eurózónában, hanem az összes tagállamban gondolkodik, és a szociális Európa modelljének elkötelezettje. Ha ezt Orbánék nem látják be, és a neoliberális, csak az eurózóna érdekeivel foglalkozó jobboldali jelöltet támogatják, akkor ismét sokat ártanak hazánknak.
Nagy kérdés, hogy a Néppárt meddig tart ki azon álláspontja mellett, hogy a bizottsági elnöknek a választáson szereplő jelöltek közül kell kikerülnie. Ha elárulja ezt a közös platformot, és választott elnök helyett elfogadja a kormányok diktátumát, akkor parlamenti frakciója hatalmasat veszít tekintélyéből, és nagy létszáma ellenére jelentéktelenné válik a baloldali tömb és az euroszkeptikusok tábora között. (Ez utóbbiak óriási diadalként élnék meg, ha a választást csalásnak és az uniót diktátumnak állíthatják be.)
A nevető harmadik szerepére a liberálisok listavezetője, Guy Verhofstadt készül. Fiatal belga politikusként "Baby Thatchernek" nevezték erősen neoliberális nézetei miatt. Az elmúlt években azonban az eddiginél határozottabban szabadságpárti karaktert adott az EP liberális frakciójának, és sokszor együtt szavazott a baloldali tömbbel. Magyar ügyekben talán még Schulznál is keményebben szembeszállt Orbánék antidemokratikus politikájával. Megválasztására ma kevés esély látszik, de Brüsszelben a kompromisszumok bajnokainak tartott belga politikusok már sok meglepetést okoztak.
