India;kormányfő;eskü;

2014-05-26 10:55:00

Leteszi az esküt az indiai kormányfő

Ma teszi le a hivatali esküt Narendra Modi új indiai kormányfő. Bár a teaárusból politikussá vált Modit Gudzsarát kormányzójaként radikálisnak tartották, most mégis tőle várják az India és Pakisztán közötti feszült viszony jelentős javítását. Fontos gesztus részéről, hogy beiktatási ceremóniájára meghívta Navaz Sarif pakisztáni elnököt, aki el is fogadta az invitálást.

Az új miniszterelnök a gazdaság rendbetételét tartja legfontosabb feladatának. Gudzsarát kormányzójaként gazdasági „csodatévőnek” tartották. Életrajzírója, Nilandzsan Muhopadjaj szerint meglehetősen makacs személyiség. A német Die Zeitben megjelent jellemzése szerint politikai meggyőződései alapján nem könnyű jellemezni őt. Félig technokrata ugyan, de meggyőződéses hindu nacionalista. A személyével kapcsolatos félelmeket egy 2002-es eset táplálhatja. Ekkor Gudzsarát államban merényletet követtek el egy hindu zarándokokat szállító vonat ellen. Ezután zavargások törtek ki a tartományban, több százan vesztették életüket, nagyrészt muzulmánok. Modi állítólag nem tett meg mindent a muzulmánok elleni pogrom elkerüléséért. Az Egyesült Államok egy ízben megtagadta tőle a beutazást.

A Quartz című amerikai magazin szerint Modi megválasztásával, s az általa irányított Baratija Dzsanata Párt győzelmével India olyan pontra jutott el, ahonnan már nincs visszaút. A lap szerint a gazdasági sikerek ellenére hiba volt megválasztása. Az Egyesült Államok azonban hamar felejt, Barack Obama már meg is hívta őt a Fehér Házba. A nemzetközi sajtó is kedvezően fogadta megválasztását, a Financial Times Modimániáról tett említést, az Economist „India erős embereként” jellemezte, aki a lap szerint esélyt adhat Indiának a jólétre. Visszafogottabb volt a Wall Street Journal megállapítva, hogy Modinak bizonyítania kell: politikája nemcsak szövetségi, országos szinten is sikeres lehet.

Az Economist szerint India legnagyobb gondja egyrészt a mindenkori kormányok rossz gazdaságpolitikája volt, másrészt, mint a távozott Manmohan Szing volt kormányfő esetében, ha reformer is ült a kormányfái székbe, nem volt elég ereje a gazdasági intézkedések véghez viteléhez.

Modi a gazdasági intézkedések mellett a korrupció elleni harcot is prioritásai között említette. Fejlesztené a vidéki infrastruktúrát is.